Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 5. szám - A horvát tragédia

MAGYAR KÜLPOLITIKA 1933 május így beszél az, aki hazája rögét, füvét-fáját, háza népéi védelmezi? E szavakban, melyekben — sajátságos gúnyként — a zsákanányolónak a jogihoz \ a ló törhetetlen ragaszkodása és az üzletember alkudozása fonódik egybe — nincs semmi ;i fészkét védő madár ösztönös vijjogásából, nincs semmi a nemzeti önérzetből, nincs semmi a próféták intő és jósló borzadályából, nem zetel felrázó indulataiból. Egy hivatalnok száraz, lélektelen, gyenge nyilatkozata ez — cége érdekében. Egy hivatalnok beszélt, akit a tüzes nyelvek nem segítettek. Az írás szerint senki sem lehel próféta saját hazájában. Ez igaz. De Benesnek, aki csak egy gépezet élén áll, hazája nincs. A gépe/el nem sugallhat különb gondolatokai neki. ezért nem lehet Benes próféta saját államában A horvát Horvátország története ezer esztendői számlál. Ebből az ezer esztendőből Horvátország nyolc évszázadon élt és virult, mint Magvarország testvérországa s azt hitte, virulása, gyarapodása még nagyobb, nemzeti különállása még ragyogóbb lesz. ha elszakítja nyolcszáz év kapcsolatai és magára hagyja a világháború után letiport Magyarországot. A térképen azonban ma hiába keressük Horvátország nevét. Á békeszerződések létre hiytak uj, történelmi háttér nélküli államokat s eltöi ültek egy oly államot, mely hitével és akaratával inkább nyugati volt, mint bármelyik szláv államalakulat Horvátország — bécsi bujtogatásra — már a mult század derekán nyűgnek érezte azt a lestvéri közösséget, melyben a magyarsággal élt. Elfeledte, hogy a niagvar Koronával való benső összeköttetése óvta meg a török hódoltság átkától. Elfeledte, hogy, mint a magyar szent Korona része, olyan gazdasági értékeket kapott, amilyeneket önerejéből aligha érhetett volna el. Elsőnek vált ki a magyar szent Korona részei közül és pártolt a szerbek oldalához. Soha ezért — magyar részről — bántó szó nem érte. Mi nem gyűlöltük a horvátokat, mint ahogy az ujabb időkben ők gyűlöltek minket. Mi testvérekel láttunk bennük, fajta és nvelv különbsége ellenére testvéreket. Közös hőseink, közös mártírjaink, közös költőink voltak velük. Es mi — ha egyszer testvérré fogadtunk egy nemzetei, álljuk az atyafiságot és többé nem tudjuk megtagadni soha. Nem tudunk gyűlölni: ez különböztet meg minden más néptől. Megértettük a horvát testvért, aki másfelé fordult boldogulási keresni, mikor nálunk nem találhatott boldogulást. Megértettük és — sajnáltuk. Ereztük, hogy rosszul választott és eljön az óra. mikor keservesen megbánja oktalan, hűtlen elfordulását. Ereztük ezt. de nem kívántuk neki. Elfordulása óta több. mint tizennégy esztendő telt el s ez a tizennégy esztendő mindegyikében fájó és együttérző szívvel láttuk a horvát szenvedés egy-egy véres állomását. Horvátország, mely a Szerb-Horvát-Szlavón királyság egyenjogú tagja akart lenni, hamarosan egy kegyetlen, diktatórikus hatalom letiport tartománya lett. Vezéreit: Radicsot, Sufflayt, orvul lelőtték, vagy — mint most Macseket — a börtön élő halottaivá tették és fiainak vére vörösre festi a Karszt kopár sziklafalait. Még neve is eltűnt az ország címéből, mely ma már nem SMS királyság, hogy a horvát önállóság utolsó nyomát is eltüntessék. A névnek ez az eltűnése mutatja a horvát tragédia mélységét és nagyságát. Valamelv ország nevének elsikkasztása, még ha hanyagságból történik is, végzetes tévedésre adhat alkalmai: ezt mi magunk tudhatjuk legjobban, — de tragédia valóságos merényiéi és történelmi csalás, ha szándékosan történik. Égy ország, mely „névben él csak", meg el, vagy ha halott — föltámadhat. Névtelen ország azonban nem él sem a köztudatban, sem a történelemben, inig vissza nem szerzi nevét. Az államiság első föltétele a név. A régi Törökországról szólván, egy hires angol történetíró a következőkel mondotta: — Ne beszéljünk Törökországról, mely nem létezik. Hanem beszéljünk a leigázolt Görögországról, a leigázott Bulgáriáról, a leigázott Szerbiáról és egy lépést tettünk e leigázott országok felszabadítására. A görögök Epiruszt és a többi leigázott görög tartományt sohsem mondták Turkiának. Az számukra mindig Hellász maradt. Mi a név? — kérdi a tragikus költő. — Nem kéz. nem láb, nem kar, nem arc ... A név azonban egy ország legnagyobb kincse. .lói tudták a horvátok kinzói. mit jelent az, amikor az ország cimeréből kitördelték Horvátország nevét. A horvátok előtt keserves ut áll, szenvedésekkel, megpróbáltatásokkal terhes. Már nem független többé, nem egyenrangú ország, melyet szabad akarata füz egy másik nemzethez. Nem is ..nemzeti kisebbség"' — annak legalább papiroson való — jogaival, egyszerű alattvaló csupán, nemkívánatos ele n, tiporni való áldozat, a központosító halalom bosszantó kerékkötője. Tragikus helyzetében egyetlen reménye és segítsége: törhetetlen hite, mely nem csupán a vezetőkben, hanem a horvát nemzet minden egyes tagjában él. Ez a hit fog uj, meg uj vezéreket, uj. meg uj harcosokat teremteni közülük. Minden horvát hajlandó vállalni a vértanúságot, a börtönt, az üldöztetést. Nincs bennük gyávaság. Mikor a maguk útját keresték, mikor az elnyomó hatalommal most szembe szállanak, csak egy cél lebegett előttük: a horvát nemzeti élet teljessége. Harcuk vége még messze van s addig még sok vér folyik, sok szenvedés előtt nyílik meg a szerb börtönök pokla. De a harc kimenetele nem lehet kétes. Nemzet, melyben ilyen egységes és izzó akarat van. nem bukhatik el. Áz üldöző kar hamarabb elfárad, hamarabb kimerül. Ádázsága hamarabb ellanyhul, mint a horvát nemzet kitartása, mehet örökké égő tűz hevít. És ha a horvát nemzet megvívta harcát, akkor a lapasztalt szenvedésekben megedzve, körültekinthet és láthatja, ki volt és ki maradt barátja, ki kisérte testvéri szeretettel szenvedéseit. Akkor határozhat, hová fordul, kihez csatlakozik önszántából, ki az a testvér, aki mellett neve nem sikkad el, hanem fémlik az önálló, boldoguló, senkit elnyomni nem akaró, szabad és jóindulatú nemzetek karélyában. p. m.