Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 3. szám - Egy ország újjászületik. Németország belső revíziója

IO MAUYAR KÜLPOLITIKA 1933 március beszélni suttogó, reszkető, lázas hangon, csillogó könnyekkel a szemében: —• Megérkeztem az isteni Nápolyba egy holdvilágos este — Nos és? . . # Átöltöztem, megvacsoráztam, - aztán lementein sétálni a tengerpartra — Hát aztán? ... — Tüneményes voll a szendergő tenger!.. Titokzatosan sötétlő tükre csillaginirriádokat ringatott szelíden s a mólói ezüsttel hintette be a hold . A sötél olajfák, ciprusok álomban dermedeztek, a távol gondolázók barkarolát zengtek, S emerre, a márványpaloták páholyain tul, a füstölgő Vezúv!.. . Nagy szemekel meresztve hallgattuk . . Amerre néztem, mindenüti áldásos nyugalom, szendergő béke . . Mintha az ég s a föld, mini a szerelmesek, összebújtak volna ... — Hm . . Folytasd csak . .. — Megtelt a lelkem valami mennyei boldogság gyönyö rüségével... Mintha meghaltam volna, s környezve éther, sférák zenéjével! .. . Hirtelen fölállt . . A karjait szélesre tárta és érzelmektől ül'iitr.it pathetikus hangon tgnek vttetl fejjtl f elv tattá — Ö. tenger! . . . Te semmibe csüngő, hullani kés/, érett nagy csöpp, minden tünemény koronája: mit látott, aki léged még, káprázatos lélekző, - nem látott!.. Elbűvölve hallgattuk s ő folytatta: — ü. tenger' ... A te végtelen kékséged, — képtelen mélységed, — elérhetetlen szépséged - törvény! . . . Elállt a lélek/etünk . . . - Földünkön egyedül te vagy a fölséges! . Minden más. nevetséges viszonylat csak hozzád képest, ó. tenger! ... Eötvös Nagy Imre bámulva kérdezte: — Hát akkor mért jöttél haza?! . . . Zavartalanul folytatta: — Mint valamely nagy templom misztikus csöndjében, szemeim keresni kezdték a freskókat az égen! ... De hirtelen. - mintha füstje lett volna tömjénnek, valami édes illatár érkezett . . Elhűlve hallgattuk . . —- Olyan ösmerős volt. . Vájjon hol éreztem? . .. Elindultam arra. ahonnét áradt . . . Csodálkozva néztük . . . Odaértem. ó. testvérek: lazarónik. szegények. — tűznél gyenge kukoricái sütöttek vacsorára . . Ennek volt az a nagyszerű hazai tömjénillata, ó. testvérek! .. Ezeket mondva ott állt kitárt karokkal, mint a megfeszített Krisztus, s a kél szeméből csak ugy patakzottak a könnyek .. — Nem állhattam meg: vettem tőlük egy pirosra sült csövei . . . S leültem vele a tenger partjára . Kissé megpihent, aztán folytatta: — Ettem . . S ahogy ettem, eltöltöli az ize. a szaga . . . Fölszabadult a lelkem az idegen ég csábos varázsától és elszáll! haza. — haza! . . . Bennünk is kezdett zokogni a lélek, pedig az érzelmek vihara még csak ezután következett . . . Zokogva folytatta: — Haza!. Ahol nincs tenger, csak tenger bánat!... Haza! . . . Ahol a madár is már csak éjszaka szálldos! . . . Haza. ahol az eső jégeső, az áldás átok. a föld futóhomok, - haza. ahol csikorog az iga, izzad, vesződik, tür a sok pária. — én meg itt vagyok, üdülök, mint egy szökött katona, a szépség és a szabadság hazájában . . . Már mindannyian sírtunk . . . Könnyezve eltem a kukoricát, s a szivem megteli bűnbánattal: haza. haza! . . Lerogyott a székre . . . — Visszasiettem a szállodába . . . Bedobáltam mindent a táskámba, s a legközelebbi vonattal már robogtam hazafelé . . . Már sirt az egész kaszinó . . — Mondtam, hogy ne erőszakoskodjatok velem!... Nem tudok én a/ én árva hazámtól, az én szegény testvéreimtől hal bosszú hétre elszakadni!,,. Ének Apponyi Albertről Mi láttuk őt. Délceg és daliás, Egyenes, sudár, mini a büszke hárs, Sas-orrú, csillag ringató szemű, Megáldó, szelid, szent tekintetű. Mi hallottuk. Uh, Imi most az << hang, Zsongott, bongott, mini ünnepi harang, Elvarázsolt, megcsókolt, felemelt, Istenházává tette a keheit. Mi éreztük a szíve melegét: Érezte az Úr, a koldus, a cseléd. Üldözött, cselt, árva, szenvedő, Puha SZÍvét elétek lelte ö . S mégsem érietle őt a Hatalom, Mécsecske hibát látott a napon, .1 verebek védvén a honi kost. Leszóllak o királyi, büszke sast. De kinn. hol egy ellenséges vilén/ Harcolt vele. az Atlasz-daliát Megbámulták. Meri sok század telik. Amig hasonlét születik . . A Lehel kürtje hát elhallgatott, Ki tudja azt a csodás dallamot. Tudták Széchenyi, Kossuth és Petőfi, Könnyes álmaink szivárványba szőni. És tudta ö. Talán soha, soha, .Ve/11 élt e földön ily világcsoda, Kiben annyi nép zengő lelke zengett: S ' il megcsodált. rajongott annyi nemzet. Most elnémult Isten énekese. Talán nem is élt. Firduszi mese Meséli, hogy élt egyszer, valahol, Hol egy szenvedő nemzet könnye foly ... ÉH egyszer egy nemes, magyar Vitéz. Agg-korban is hónáért vívni kész. S győzött szelleme. A kór ölte meg. Utolsó szava is: ..Reméljelek . Reméljetek . A vér. melyből való. Árpád apánké, örökké való, Bimbam, a Húsvét hajnala ragyog: Reméljetek, bízzalak magyarok . . Kiss Menyhért. Összes gondjait eloszlatja a Kathreiner Kneipp malátakávé. Valódi Franck kávépótlékkal keverve a legideálisabb, amellett a legolcsóbb reggeli és uzsonna ital. Egy kísérlet meggyőzi!