Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 1. szám - Uj idők felé

MAGYAR KÜLPOLITIKA 1033 január Uj idők felé Boldog időkben és boldog pillanatokban minden szó csengése kedves. Hangozzék bármennyiszer, nem unjuk meg az öröm szavát. Hullámzása, változása, jövetele, emléke a lélek vidám zenéje, melyei elröppentében is szerelnénk visszatartani. A szenvedés ólmos éveinek szünetlen egymásutánja nem hoz ilyen lüktető zenél. Nemcsak a fájdalmat leszi egyhangúvá. Elveszi az élei izét, kellellenné leszi a vigasztalást, unottá a távoli és csalogató reményt. A szenvedés megfordított alchimista: méghamisitja az élei értékél silány ércet varázsol az élei aranyából, elzsibbasztja a teremtő akaratot, elhomályosítja a szenvedés meg váltó, égi igéretét. Az akaratnak abban az edzéséhen. amiben a régiek hittek, mi már nem hiszünk. Dodonai jóslatok általánossága, madárjósok rejtelmessége nem sarkal bennünket. Ma már nem bizzuk magunkat a vak ösztönre, melynek a rejtelmes biztatás, titokzatos jel is elég. Ösztönünk homályát elnyomta az ész világossága, anélkül, hogy megadná akaratunknak az ösztön tel nem tartóztatható iramát. Az ész, amely fölismeri a helyzetet és talán tisztában is van a teendőkkel, önmagában nem adja meg az erőt a helyes cselekedet helyes végrehajtására. Ehhez szükséges a lélek nek, az akaratnak és a jószándéknak harcba vitele, mert enélkül sikert, harmóniát és békességet elérni nem lehet. Mikor a baj már gyógyíthatatlannak látszik, a lélek e titokzatos erői kerekednek leiül s következik a csoda, amit tisztán az ész utján sem kiszámítani, sem megmagyarázni nem tudunk. Ezt felejtik ki jóslataikból azok a hivatásos sötéten látók, akik éppen a maguk sivár reménytelenségével és ennek hirdetésével nagy mértékben hozzájárultak ahhoz a lelki összeomláshoz, amely a legnagyobb veszedelme volt mindnyájunknak és a gazdasági nyomorúság növekedését is fokozta. Azok, akik nem akarnak hinni a megújhodásban, elfelejtik azt. hogy a harcosnak előre kell néznie és nem visszafelé. A multat, veszteségeivel, módszereivel együtt el kell felejteni és uj eszközökkel, uj fegyverekkel küzdeni a jövendőért. A jelen pillanatnyi érzésének sem szabad bennünket megtéveszteni, meri akinek látását nem homályosította el egészen a bajok esőcseppszerü szomorú verdesése, annak. — még ha bizalmatlanság ül is a lelkén, — látnia kell a tényeket és látnia kell azt a különbséget, ami a tizennégy év előtti állapottal szemben a világ helyzetében végbement. Mert immár nem kétséges, hogy a versaillesi és trianoni idők áldatlan szelleme halványodik. A békeszerződések szakaszai az aláirt papiroson ott vannak még. de azoknak belső igazságtalanságon alapuló egész szerkezete összeomlott. Azok a férfiak és azok az érzések, amelyek akkor uralkodtak, eltűntek. Nemrégiben mondotta Franciaország miniszterelnöke a francia parlamentben. Clémanceau helyén állva, a következő szavakai: A szenvedély előtt be kell zárnunk az ajtót és az értelemnek kell elsőbbséget biztosítani. — S ezek a szavak őszinték voltak, mert most már a béke szerzőinek utódai is tisztában vannak azzal, hogy a legyőzöttek tönkretétele és megalázása az egykori győzők számára is tönkretételt és megalázást jelent. Látnunk kell azt. hogy az utolsó évek nyomorúsága, melyhez foghalót századok óta nem látott a világ, ha még nem enyhült is, de — mint sok jel mutatja — legalább növekedésében megállt. A statisztikai hivatalok jelentése szerint a munkanélküliség rohamos növekedése megakadt. A külön böző európai és amerikai kereskedelmi intézmények híradása azt mondja, hogy löbb iparágban ujabb elevenség észlelhető és mintha imitt-amott a gyümölcsöztetésre szánt pénz is keresné az elhelyezkedési. A mull esztendő sok konferenciája, választása, kormányválsága pedig még sem végződön eredménytelenül, hiszen a jóvátételek törlése, a legyőzött államok katonai egyenjogúságának elismerése, továbbá néhány gazdasági egyezmény létrejötte, melyek az év második felében egymást követték, nemcsak a lelkek feszültségét enyhítették, hanem több államban lényegesen hozzájárultak a belső nyugalom helyreálltához. Ez pedig első feltétele a nemzetik közolti bék. megteremtésének. Szent Ágoston, aki arról álmodott, hogy az emberiség a földön is megteremtse a Civitas Deit, az Isten országát. - szemlélvén a hatalmas római birodalom szélhullását, a következő szemrehányást tette a rómaiaknak: Nem zsákmányoltátok ki a magatok számára a csapásokban rejlő hasznot." - - S meggyőződéssel hirdette, hogy ha az emberek el is fordulnak a magasabbrendü lelkierőktől, az épp ugy nem szün leli meg a Gondviselés fogalmában képviselt örök törvény uralmát, mint ahogyan a becsukottszemü nem távolítja el az égről a napot. Az előttünk álló feladatok valóban nagyok. Miért kellene azonban kételkednünk abban, hogy folytatódik a legutóbbi hónapokban megindult javulás, amely egyelőre ugyan inkább az eszmék tisztázásában nyilvánult meg. mint azok gyakorlati keresztülvitelében Miért ne remélhetnők azt, hogy a sors csapásai alatt megerősödött nemzeti gondolat és a nemzeti érzésnek ereje bele fog illeszkedni a nemzetközi szellemi, erkölcsi és anyagi együttműködésbe. Az a nemzedék, mely maholnap nagyrészben átveszi tőlünk a világ újjáépítésének nagy munkáját, lélekben és testben hozzáedződött az élet megnehezült munkájához. Azok a vezető férfiak pedig, akik most közvetlenül intézik a világ sorsát, szintén nem azok közül valók, akik a békeszerződésekkel nagyobb bajt idéztek fel a háborúnál s akik a szenvedély tüzében égve. azt hitték, hogy a páriskörnyéki paktumok örökéletüek. Az elmúlt tizennégy esztendő arra is megtanította a népe kel és vezetőiket egyaránt, hogy a világ megváltozott rendjében, tisztán a hataloméri és gazdagságért egyeduralomra törekedni hiábavaló és kockázatos vállalkozás. Semmiféle halálom, akár szerződésen, akár fegyveres erőn alapul, nem lehel tarlós és nem lehet győzelmes az igazsággal szemben. A demokrácia, a nemzetek önrendelkezése és a világbéke jelszavaival vívott háború után. a fegyverek letétele után tizenöt esztendővel az igazi demokrácia kevésbé él, mint valaha, több. mint harminc millió ember él idegen uralom alatt, soha annyi felszereli katona nem volt, mint most. Azonban most már mindenki tudja, hogy ez az állapot fenn nem tartható, sokáig el nem viselhető és a népek, lelkük mélyén. Európaszerte jobban áhítoznak az igazi béke után. mini valaha. S a békének ez a hatalmas vágva a vezetőket arra kényszeríti, hogy ennek eszközeit megtalálják. Még az a sok beszéd, amit egyes államférfiak a különböző konferenciákon sokszor belső meggyőződés nélkül elmondottak, az sem volt egészen eredménytelen. Ezek a beszé-