Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 2. szám - Döntő órák, döntő percek. Ujabb adatok a háborús bűnösséghez

1933 február AIAGYAK KÜLPOLITIKA Döntő órák, döntő percek Ujabb adatok a háborús bűnösséghez Irta: PÉKÁR GYULA Többször említettem már e hasábokon: a világháborút eldönti") és megindító utolsó öt nap alatt (1914 július 28, 29, 30, 31, aug. 1. éjiéiig) mennyire pár ember kezében volt, mennyire pár államférfin és diplomatán rnult, hogy a világtörténetben páratlanul álló vérvihar planétánkra rázúduljon, tízmilliókat küdjön a vágóhidra s még közel busz év multán is egyetemes gazdasági krízisbe döntse az egész emberiséget. A fellobbanó lángok danse macábre-jímak szörnyű fényének Páris és Pétervár közt mindössze öt alakot látunk: Poincaré, Izvolszkij, Szazonoff, Paléologue s a pétervári angol követ Buchnnan szökellő árnyait . . . Szazonolf ujjong: ,,ez az én háborúm lesz!" — „Csak arra vigyázzunk", inti Poincaré — „hogy utóbb a háborús bűnösség ne a mi nyakunkba szakadjon! . . ." Buchanan az angol György király utolsó békitő sürgönyét (a Szazonoffal való megbeszélés után!) csak akkor kézbesiti Miklós cárnak, mikor már késő (!?) s ugy Izvolszkij, mint a pétervári francia követ Paléologue személyes ellenségei Bécsnek, — kell-e ördögibb összejátszása a jól alkalmazott „véletlennek" arra, hogy az emberiség és végzetének mérlege ne a béke, hanem a háború felé billenjen? Ujabb példája annak, hogy mint a történeti „pohár viz", egyesek legszubjektivabb érzései adott pillanatban mily döntő erejű tényezőkké válhatnak fiz- és százmilliók sorsának évtizedekre terjedő alakulása felett. Izvolszkij gyűlöli Bécset, mert Bosznia annexiója alkalmával kudarcot vallott Aehrenthallal szemben — és Paléologue? Az ő Bécs elleni ellenszenvét is megértjük, hogyne . . . fulánkos, régi ügy, még abból az időből, mikor Paléologue egyik felmenője még nem bizáncian és császárian, hanem nagyon is polgárian hangzó néven mint ballplatzi osztrák kistisztviselő a párisi cs. k. nagykövetségen szolgált s onnan hirtelen kellemetlen körülmények közt távoznia kellett . . . igen, emberileg teljesen érthető, hogy az í'kkor Párisban maradt s nevet cserélt család utóda, ki már pétervári francia nagykövetté emelkedett, az. adott történeti pillanatban nem nagyon rokonszenvezhetett a bécsi BaUplatz-cal s nem áthidalni, hanem Ösztönösen inkább kiélezni igyekezett az ellentéteket. Dc tegyük fel, hogy se Izvolszkijnak, se Paléologuenak nincsenek ily személyes gyűlöletei, vájjon nem máskép alakulhattak volna-e azok az. utolsó döntő órák és döntő percek . . .? E perceket a kutatók most már — mint bogarász a bogarat — egyenként szúrják tűre az adatok rovargyüjteménye számára. Csúf rovarok, mérges bogarak . . s ránk nézve az a fontos, hogy ujabban nem a mi elfogult és legyőzött kezünk pécézi ki őket, hanem n.ár a győztes franciák keze segit nekünk ennél a bogarászatnál. Georges Demartial az, aki a legyőzöttek igazáért ismét sorompóba lép Poincaré ellen ugyanaz a Demartial, aki pár évvel ezelőtt ki merte Írni egy amerikai folyóiratba, hogy „a győzteseket is súlyos felelősség terheli a háborús bűnösség kérdésében" s akit e merészségéért „Franciaország becsületének megsértése" cimén öt évre kicsaptak a Becsületrendből... nos, ugyanez a publicista most nemrégiben ..Kérdőjel" cimmel a francia „Evolution" folyóiratban újból egy felette élesen támadó kérdést intéz Poincaréhoz: ,,— Igaz-e — amint Poincaré ur állit ja az „Union Sacrée" könyvében —, hogy mikor a párisi német kővel Herr von Schoen 1914 július 31-én kérdést intézeti Viviani francia miniszterelnökhöz aziránt, mit lenne Franciaország egy német-orosz háború esetén, ugyanez a Von Schoen ur szándékosan eltitkolta volna a francia kormány előtt a maga német utasításának ama legfontosabb részét, amit Berlin e mondásban irt elő számára: a mozgósítás kikerülhetetlenül háborút jelent! En — folytatja Demartial — már kiemeltem, miért kétkedem Poincaré ur adathü pontosságában, de mégis irtam a Berliner Monatshefte szerkesztőségének, kérdjék meg Von Schoen úrtól, mit mondott s a volt párisi német nagykövet válasza hamarosan meg is érkezett, mondván: „a kritikus pillanatban én (Schoen) a legJelkiismeretesebben teljesítettem kötelességemet és se nem hagytam el, se nem gyöngítettem utasításomnak egyetlen pontját se. Világért se hallgattam el azt, hogg a mozgósítás kikerülhetetlenül háborút jelentene és nem azért, mintha ezzel fenyegetni vagy, ahogy Poincaré ur mondja, megfélemlíteni akartam volna Franciaországot, hanem azért, hogy ezzel az utolsó kísérletiéi még valahogy megmenthessem a súlyosan veszélyeztetett békét. . ." Ez a híres diplomáciai intermezzo lényege, — Demartial igy folytatja: „— Ez történt 1914 július 31-én s a Schoen figyelmeztetéséve] szemben mit látunk egy nappal késeibb Páris s az összes francia városok utcáinak a falain? Augusztus 1-én az államfő Poincaré aláírásával megjelenik millió példányban a nemzeti proklamáció, melynek kimagasló pontja az a híressé lett frázis, hogy „a mozgósítás még nem háború, ellenkezőleg a lei/biztosabb mód az adott körülmények közt a békének becsülettel való megőrzésérc". Nos. még ha Herr von Schoen nem mondta volna is az ellenkezőt az előző estén, ez a frázis a képzelhető legnagyobb csalás (imposture), mert ezer adatunk van rá, a francia kormány nagyon is tisztában volt azzal, hogy cseppet se titkolt stratégiai okoknál fogva, a mozgósítás, akár német, akár francia részről, a hadüzenettel lenne egyenlő értékű. De az a tény, hogy Schoen kijelentésével szemben egy napra rá a köztársaság elnöke plakáton esküszik arra. hogy a mozgósítás, épp ellenkezőleg, a legbiztosabb mód a béke fenntartására: hát ez akkora szemérmetlen hozugság (le plus effronté mensonge/. amilyet eddigelé semmiféle kormány se mert ínég a maga háborús ártatlanságának az igazolására kitalálni! Ha Von Schoen ur nem mondott volna igazat, Poincaré ur kormánya miért nem tiltakozott azonnal, akkor, az augusztus 3-án megjeleld német fehér könyv ellen, melyben benne van a párisi német nagykövei utasítása? Miért nem hangoztatta, hogy Schoen ur elhallgatta a francia kormány előtt azt a legfontosabb pontot, hogy a mozgósítás kikerülhetetlenül háborúi jelent? Hja, itt a baj: Poincaré ur állandóan összetéveszti a maga nagyravágyását hazája érdekével! De legalább Írásaiban lenne lelkiismeretesen adathü! Ám, mikor a háború kitörésének okidról és körülményeiről van szó. ezek az iréisai bizony minden lépten-nyomon csak kételyt és hitetlenséget keltenek . . . Kérdem öntől, Poincaré ur, azt, amiről ön oly mélységesen hallgat könyvében, miért proklamálta a frrneia kormány oly hangzatosan —- mintegy válasz-