Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 10. szám - Kassa és Pozsony

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1933 október melyik államhoz kiván csatlakozni. A másik az állami kijelentés, melyre szintén volt már példa. Ilyenkor az állam jelenti ki, melyik népet óhajtja bekebelezni, melyiket akarja kirekeszteni. A kassai és pozsonyi magyarokat a cseh uralom — saját bevallása szerint — eltüntette a föld színéről. Akár élnek ezek a magyarok, akár nem, akár a temető füve alatt porladnak, akár a cseh statisztika számsorai alatt, a cseh állam statisztikai csalással lemondott róluk. Ezek a magyarok azonban nem senki fiai: mi visszaköveteljük őket. Ha élnek, élve, ha meghaltak, halva. Hozzánk tartoznak, amint hozzánk tartoztak mindig. Hozzánk tartoznak most, hogy a cseh állam vitathatatlanul lemondott róluk. Visszaköveteljük őket ijastul-fiastul, földestül-folyóstul, füvestül. A cseh állam nemcsak a magyarokról mondott le, lemondott a földről is. melyen laknak. Lemondott Kassáról, lemondott Pozsonyról és ha a később közreadandó népszámlálási adatokból kiderül, hogy más v idékek magyarjai! is eltüntette, akkor lemondott ezek földjéről is. Mi a lemondást elfogadjuk. A kassai és pozsonyi vértanuk, akik meghaltak a népszámlálásban a csehek számára, uj életre támadnak a magyar hazában. Meri a statisztikai balálból is van föltámadás! Marius A Revíziós Liga országos tiltakozása A Revíziós Liga országszerte tüntető gyűlésekéi szervez. Válaszolni akar ezzel a cseh megszállóit területek magyarjainak példátlan sanyargatására. Hangot akar adni az ottani és itthoni magyarok némaságának. Mert, bizonyos szempontból, néma nép vagyunk. A Revíziós Liga nagy érdeme, hogy a rejtőzködő és mindig szemérmes magyar fájdalmat szóra kényszeríti. Szerte az országban folyik a gyűlés gyűlés után. Válogatott szónokok adják elő cseh iga alatt nyögő testvéreink szenvedéseiI. E szónokok, mondják a legbölcsebb szavakat, vagy dadogják a fájdalom legegyszerűbb siránkozásait, nagy és szent kötelességet teljesítenek. Mert legyünk bármily szemérmesek, viseljük bármily hangtalanul fájdalmunkat, takargassuk bárhogy sebeinket: most szólanunk kell. Most a jajgatás egyetlen, szent kötelességünk. Szólanunk kell, sírnunk, jajgatnunk, fejünkre hamut szórnunk, sebeinket mutogatnunk. Most nem elég tűrnünk és szenvednünk: kiáltanunk kell, szenvedésünk drámai látványát kell a világ elé tárnunk uj, meg uj Ítéletes világításban. A nemzeti nagyböjt siránkozásának ideje ez, mint mikor a zsidók Salamon templomának falánál szétomlott hazájukat siratják. Nem szabad sajnálni a könnyeket, sem a kiáltozást, sem a rákheli siránkozást megtaposott multunk, megölt, szétszaggatott jövőnk miatt. Gyászunk nem lehet titkolódzó, szemérmetes. Magyarok! Sírjatok! Bölcs gyász volt, mikor a régiek meghasogatták arcukat, ruhájukat és hamut hintettek fejükre. Mi, ugylátszik, elfelejtettük a gyász ez ősi mozdulatai!, melyek a testre varázsolták a lélek indulatának nyomát. Mi agyonfegyelmeztük mozdulatainkat és ezzel szinte eljuhoztattuk a lélek viharait. Mi megszoktuk és érdemnek véljük a szemérmes szegénységet, a szemérmes szenvedést. Végzetes tévedés ez, félreismerése a fájdalom inteni ajándékának, e felülmúlhatatlan vészjelzőnek és részvétszerzőnek. Szemérmességünkkel elaltattuk magunkban a veszély tudatát és elaltattuk másokban a részvét közösségét. Mutassuk fájdalmunkat. Mutassuk ugy, hogy megdöbbenjen tőle a világ. Mutogassuk sebeinket. Fájdalmunk szava tartson ébren bennünket és a közvélemény lelkiismeretét. Szánjuk el magunkat hangos tüntetésre, félre nem ismerhető jeladásokra, fölvonulásokra. Legyen tüntetésünkbén lelkünk egész fölbáborodása. elszántsága. Ne ugy vonuljunk fel, mint akiket hivatalból parancsoltak ki és szedtek össze. Gondoljunk a németek százezernyi kerékpárosának fölvonulására a német-francia határon. Mi is megjelenhetünk tömeggel és rajban, kocsin, lóháton, gyalog a trianoni határokon. Olaszországban van egy harang, mely — emlékeztetőül — minden évben megszólal a világháború elesettjeiért, sorban, minden évben más nemzetért egymásután. Nálunk is; megszólalhatna minden nap. egy biz )nyos órában, egy bizonyos percben minden harang, minden gyári kürt, minden katonai trombita, minden hajó- és gőzsip, nálunk is megállhatna e jelre egy pillanatra minden mozgás, nálunk is tiszteleghetne e pillanatban minden ember, elhangozhatnék egy röpke mondás — a trianoni határok felszabadításáért. Ez a hang, ez a mindennap visszatérő kísérteties jel, ez a mindennapos tüntetés, e pillanatnyi ima, a gyász e másodpercnyi ideje feltűnőbb, nagyobb és mélyebb propaganda, a bánat mélyebb bemarása, a visszaszerzés akaratának mélyebb bevésése volna minden másnál. A Reviziós Liga gyűléseinek koszorúja volt a tünteti") és látható gyásznak kezdete. E naptól fogva a magyarságra nagy és — talán — a legnehezebb feladal vár: szenvednie kell, ugy, mint eddig és mutatnia kell szenvedését, ugy, mint eddig sohasem. ELŐFIZETŐINKHEZ! A „Magyar Külpolitika" szerkesztősége azzal a tiszteletteljes kéréssel fordul előfizetőihez, hogy amennyiben a lapot nem kapnák pontosan, haladéktalanul szíveskedjenek bejelenteni kiadóhivatalunknál, hogy nyomban intézkedhessünk a sérelmek orvoslása iránt.