Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 6. szám - A londoni világgazdasági értekezlet és az igazi béke

ÍO MAGYAR KÜLPOLITIKA 1933 június A londoni világgazdasági értekezlet és az igazi béke AkiK csodál várnak attól a hatalmas értekezlettől, amely hosszas halogatás után Londonban összeült, bizonyára csalódást fognak érezni az értekeztél vége/lével, bármilyen határozatokat hozzon is az. A/ok ellenben, akik tisztában vannak a feladat nehézségével, amely a londoni delegátusok előtt áll, nem várnak csodát, hanem csak azt remélik, hogy ez a konferencia ujabb jelentős lépés lesz a béke felé. A/ eddigi nemzetközi tanácskozások — huszonhét nagy tanácskozás volt a békekötések óta — megokolná teszik, hogy igen sokan a mostani konferenciát is kételkedéssel szemlélik. Ha azonban figyelembe veszszük azokat a lehetőségeket, amelyek a jelenlegi helyzetben megvalósíthatók akkor nem számíthatunk arra, hogy ez a tanácskozás egy csapásra megteremti a békét, amely még most sem állt helyre) és a jólétet, amelyet elvesztettünk. Most már mindenki tudja, hogy a fegyveres harc megszüntetése a békeszerződésekkel nem hozta meg a békét és hogy az utána következő gazdasági háború, amely még most is tart, sokkal nagyobb pusztulást hozott a földre, mint a háború veszedelme. A jelenlegi világgazdasági tanácskozás legnagyobb jelentősége abban van, hogy az Amerikai Egyesült Államok most már teljesen tudatára ébredt annak, hogy Amerika sorsa teljesen egybe van kötve Európa jövőjével és éppen ezért őszintén és minden erővel elő akarják mozdítani a közös problémák megoldását. Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke, szokatlan bátorsággal fogott hozzá hazája gazdasági viszonyainak megjavításához és ugyanazzal a határozottsággal ajánlotta fel közreműködését a nemzetközi válság megoldásában is. A londoni gazdasági konferenciáról a nemzetközi háborús adósságok kérdésének tárgyalása előzetes megállapodás alapján ki volt zárva, mindamellett Roosevelt — a kongresszustól kapott felhatalmazásának végső határáig menve -— hozzájárult ahhoz, hogy Anglia június 15-én esedékessé vált tartozása helyett csak jelképes fizetést teljesíthessen. Ez az intézkedés, valamint a tanácskozások tartamára az úgynevezett valuta-fegyverszünet megkötése, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a tanácskozások mindjárt kezdettől fogva kedvező irányban haladjanak. Sajnálatos dolog, hogy a hadiadósságok kérdésének akadályát már megelőzően nem lehetett elhárítani a gazdasági konferencia útjából. Az amerikai közvélemény még nem érett meg arra, hogy a hadiadósságok rendezetlenségének teljes veszedelmét lássa s mig ez be nem következik, Roosevelt legjobb szándéka mellett sem lehet ezt a rendezést végrehajtani. Pedig az amerikai leromlásnak is egyik föckozója a hadiadósságok rendezésének késedelme. Világosan mutatja ezt az a tény, hogy az Egyesült Államok lakosságának jövedelme 1929 óta 30 milliárd dollárral csökkent. Ez az összeg kb. háromszor annyi, mint az európai államok egész tőketartozása Amerikának és százszor annyi, mint a tartozások fejében Amerikának egy esztendőre járó törlesztés.. A fegyverkezések korlátozásának késedelme a másik bénitó politikai körülmény, ami megnehezíti a gazdasági értekezlet eredményes munkáját. Igaz. hogy a római négyes egyezmény, amelyet közvei lenül a világgazdasági konferencia megkezdése előtt sikerült Mussolini és Macdonald erőfeszítésének létrehoznia, bizonyára a fegyverkezés korlátozásában is rövidesen éreztetni fogja jó hatását. Nem tudhatjuk, meddig tart a világgazdasági konferencia és azt sem, hogy ülésezésének ideje alalt a hadiadósságok kérdéséhen való megegyezés és a leszerelési értekezlet munkájában történik-e ujabb kedvező lépés. Ha ez megtörténnék, bizonyára nagymértékben hozzájárulna ahhoz, hogy a világgazdasági konferencia kézzelfoghatóbb eredményekkel érjen véget, mint amif általában leméinek tőle, Az első tanulság, amit a világgazdasági konferencia általános vitájának nyilatkozataiból megállapíthatunk, szintén azt mutatja, hogy a ránknehezedő problémákat egymástól elválasztani nem lehet és hogy a gazdasági ellentétek megingatják azt a politikai alapot is, amelyre az igazi békét fel lehetne építeni. Szinte érihetetlen, hogy ezt az összefüggést még most sem látják teljes mértékben azok a vezető férliak. akik hazájuk sorsáért elsősorban felelnek. Tizennyolc esztendő nem volt számukra elegendő, hogy megértsék azt az egyszerű igazságot, amit a kiváló angol közgazdasági iró: Keynes már a békeszerződések szövegezése idején megállapított és 1919-ben a béke gazdasági következményeiről irt tanulmányában az egész világ előtt feltárt. Keynes, mint a brit államkincstár megbízottja, 1919 június 7-ig vett részt a párisi békekonferencián. Ugyancsak ő volt az angol pénzügyminiszter kiküldöttje a legfőbb gazdasági tanácsban. Mikor nyilvánvalóvá lett, hogy az antanthatalmak nem hajlandók a békefeltételek megváltoztatására, lemondott ezekről a tisztségekről és visszatérve hazájába, csodálatos előrelátással megjósolta azt a gazdasági katasztrófát, amely azóta országrőlországra terjedve, most már az egész világot sújtja. Lloyd Georges, Nagybritannia képviselője a béketárgyalásokon és a békeszerződések egvik aláírója, aki akkor a béketárgyalások idején élesen szembenállt Keynes-nek, az államkincstár megbízottjának, felfogásával, hosszú évek elmultával jutott arra a belátásra, hogy a lemondott államkincstári megbízottnak tökéletesen igaza volt. Most Lloyd Georges hirdeti azt, hogy az a gazdasági válság, amelyet a békeszerződések indítottak útnak, kiterjedésben, időtartamban és hevességben felülmúlja mindazokat a válságokat, amelyek emberemlékezet óta pusztítottak a világon. A katasztrófa, melynek utján haladunk, egyre világosabban tárul szemünk elé. Hatalmas népek összeomlása, elhagyott gvárak és műhelyek, bányák és szántóföldek mutatják nagyságát. Harminc milliónál több munkanélküli van a fehér faj népei között, akik nélkülözések és éhezés közepette kényszerű tétlenségben élnek. Egész ipari és pénzügyi rendszerünk a legveszedelmesebb bizonytalanságban van, a világkereskedelem mintegy 60%»kal csökkent, a nemzetközi aranyalapot az adós államok után a hitelező államok közül a leghalalmasabbak is elhagyják. Ilyen körülmények között nem, túlzás egyik angol közgazdasági lapnak az a megállapítása, hogy ..az utolsó évek történele nem egyéb, mint panaszok litánia ja és könyörgés Istenhez a válság csökkenéséért. Bár Európa a vihar középpontja, a világ többi részében is hiába keresünk biztató sugarat." A pusztulásnak ebben a napról-napra veszedelmesebbé váló időszakában valóban nem lehet azt várni, hogy egy értekezlet véget vethet a bajoknak. A legjobb esetben most csak egyes akadályok elhárítása történhetik meg és a jövő előkészítése, meri itt nem egyszerű nemzetközi politikai eredmények eléréséről van szó, amelyeknél minden egyes állam