Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 5. szám - A trianoni igazságtalanság jóvátételét követelte a Reviziós Liga országos nagygyűlése

6 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1932 május »Ne csüggedjetek, ne habozzatok !« — Mindenki meg volt győződve, hogy elég a világ felvilágosítása ezen feltételek abszurditásáról, hogy elég, ha feltárjuk az igazságtalanságot és meggyőzzük a világot az igazságtalanságokról és a trianoni béke ugy összeomlik, mint a sötétség a napsugár keltével. Tizennégy év azonban eltelt és nem jutottunk el odáig, ahol szerettünk volna lenni. Ebből a tizennégy évből én tizet a parancsnoki hidon töltöttem (Éljenzés/), azon a parancsnoki hidon, ahonnan a szem messzebb lát, ahova nem szabad, hogy a hajó fedélzetén lévő tömeg hangulatai és szeszélyei felhatoljanak és befolyásolják a hajó irányítását; ahol a szem mindig csak a célt és az odavezető utat kell, hogy tekintse és ahol ennek a következtében csak a lelkiismeret az, amely diktálhat és semmi más. Mint a gyakorlatban edzett, mint olyan férfiú jövök ide ma, akinek a szeme megedződött a sötét éjszakákon való keresésében az útnak, akinek a lelke megerősödött a felelősségnek gyakran egyedül való súlyos terheivel és gondjaival, mint a gyakorlati politika férfia jövök ide Önök közé és mint ilyen kiáltom nektek, propaganda-magyaroknak, hogy ne csüggedjelek, ne habozzatok azért, mert tiz év óta nem voltunk képesek elérni azt, ami után a sziv vágyott. Ne csüggedjetek és ne lakadjatok semmi körülmények között, hogy a nemzeti irányok és célkitűzések el ne sorvadjanak. Ne engedjétek, hogy a belső egyenetlenség és a belső harc váltsa fel munkátokat és tolja ki a mezőt arra a térre, ahol a nemzet számára csak a polgárháború és a dudva virit. (Ugy van! Ugy van!) Ne engedjétek, hogy a bizalom megszűnjék magyar és magyar között, akárhol álltok és akárhol szolgáljátok a hazát. »Mindig azt tettük, amit lehetett...« — Mert elmondhatom Apor Péterrel, aki a Metamorfosis Transsylvaniáé munkájában azt irta az akkori időkről, amikor Erdély kicsiny sajkája Scilla és Charibdis között, a török és német között bukdácsolt, hogy mindannyian tudtuk, hogy mit lett volna kívánatos tenni, de mindig azt tettük, amit lehetett és az adott körülmények megengedtek. Ez az a gyakorlati politika, amelyet őseink Erdélyben követtek és amely egyedül vezet ma is célhoz. Mert ne felejtsük el, hogy sok katasztrófán ment át ez a nemzet, de olyan nehéz feladat előtt, mint a revízió kérdése, még sohasem állott. Nem azért mondom ezt, hogy kishitüséget támasszak közöttetek, ellenkezőleg, tiszta bort kell önteni a pohárba és a nemzetnek látnia kell a feladat súlyosságát. Mert csak ez a meglátás fogja kiváltani a nemzetnek azokat az erényeit, amelyek szükségesek, hogy a célhoz eljuthassunk. — Mohács után három részre szakadt a nemzet. Nem volt reménység sem arra, hogy önerejéből újból lábraálljon. De volt mégis egy vigasztaló momentum, az egész civilizált keresztény világ szimpátiája. Magyarország letiprása a félhold által nemcsak magyar sérelem volt, hanem az egész világ sérelme, igaz, hogy a legnagyobb akkori nagyhatalommal, a félholddal állottunk szemben és hogy egyedül állottunk. Ne álltasson bennünket az sem, hogy időről-időre a francia királyok, hogy a Habsburgokat gyöngítsék, a félholddal kötöttek barátságot. Ez a barátság nyilt szerződésre és együttműködésre sohasem vezetett, nem is vezethetett, mert tiltotta azt a keresztény morál uralma és nem is volt végeredményben francia érdek az, hogy Magyarország talpra ne állhasson, csak az volt francia érdek, hogy az ország Habsburg uralom alatt ne álljon talpra, mert féltek a franciák attól a túlsúlytól, amelyet ez az uralom akkor gyakorolt a kontinensen. — 1849-ben a világosi fegyverletétel után földig alázva állott a nemzet az önkényuralom előtt. De akkor is a világ szimpátiája egyhangúlag Magyarország felé fordult. Magyarország a népek önrendelkezési jogának volt az előharcosa, a népek szabadságának volt a bajnoka és mintegy hosszan és becsülettel végigküzdött szabadságharc babérkoszorújával koronázott hős állott a világ előtt és ha volt Ausztriának az elnyomatásban ideig-óráig szövetségese: az orosz nagyhatalom, a krimi háború után ez is megszűnt. Nem volt a világon egyetlen civilizált ember, aki az önkényuralom elnyomó politikáját helyeselte volna. A magyar nemzet nem volt elég erős, hogy önerejéből talpraálljon, de elég erős volt arra, hogy passzív rezisztenciával lehetetlenné tegye a monarchia minden nagyhatalmi akcióját, mint ahogy ez később az olasz és porosz háborúban világossá vált. Előbb-utóbb be kellett következnie a revíziónak, ha az osztrák-magyar monarchia nagyhatalmi pozíciójának megfelelő szerepet akart biztosítani a világ népeinek konszernjében, Még ma sem lát a világ tisztán... — Sokkal nehezebb a helyzet ma, ismétlem : nem azért mondom ezt, hogy kishitüséget keltsek, hanem hogy mindenki tisztán lásson és hogy mindenki becsülettel teljesítse a maga kötelességét. Még ma sem lát a világ tisztán, dacára annak az óriási felvilágosító munkának, amelyet a Revíziós Liga folytat és dacára annak a munkának, amelyet nagy külföldi férfiak önzetlenül a magyar nemzet mellé állva végeztek. Itt elsősorban meg kell emlékeznem Mussoliniról (Hosszas éljenzés), meg kell emlékeznem angol lord barátunkról, fíothermereröl (Éljenzés) és Amerika szenátoréról, Borait szenátorról. (Éljenzés.) Ezek azok a férfiak, akik felismerték a magyar igazságot és szóval és tollal kifejezést is adtak a felismert igazságnak. Mégis ne hunyjuk be a szemünket az előtt a tény előtt, hogy nem vagyunk a felvilágosító út végén. Hiszen csak arra mutatok rá, hogy szomszédaink ötven éven keresztül büntetlenül feketíthettek be bennünket azzal, hogy mi nemzetiségük nyelvét, kultúráját és szabadságát elnyomjuk és ellenakciót alig fejtettünk ki, bízva erőnkben, nagyhatalmi állásunkban és főleg bizva igazságunkban. — Igaz, hogy ma már kezdik látni a külföldön, hogy a trianoni szerződéssel egyidőben nemcsak Magyarországot csokitották meg és nemcsak azokat az állítólag elnyomott nemzetiségeket szabadították fel, hanem velük együtt három és félmillió magyar testvérünket elszakították, s a világ még ma sincs tisztában azzal, hogy nemcsak magyar fajtestvéreink lelkében, hanem nagyon sok más helyen nem örömtüzek gyúltak, hanem mélységes elkeseredés és kétségbeesett kérdés ütött tanyát. A világ nincs tisztában azzal és ezt kötelességünk nyomatékkal hangsúlyozni, hogy a trianoni szerződés revíziója nemcsak CsonkaMagyarország, nemcsak a tőlünk elszakított három és félmillió magyarnak, hanem a tőlünk elválasztott nem magyar ajkú polgártársaink egész seregének ugyanolyan érdeke. (Ugy van! Ugy van! Éljenzés.) Igaz, hogy azt is kezdik látni, hogy a trianoni szerződésnek anyagi intézkedései nem keltettek nyugalmat és gazdasági téren teljes katasztrófát idéztek elő. Azonban itt is még nem a szerződések gyökeres revíziójában keresik az orvoslást, hanem valamely színtelen gazdasági összefogásban, a Duna-medencében kifejlesztendő gazdasági föderalizmus révén keresik a megoldást. Abban a reményben, hogy az itt élő népek közös szenvedése, a közös koldustarisznya majd elfeledteti velük azokat a tényeket, amelyek az anyagiaknál ideálisabb javak birtokáért választják szét őket. Meg kell építeni a nemzet belső frontját! — Így áll tehát a helyzet és jusson eszünkbe, hogy a Revíziós Liga eddig is teljesítette és ezentúl is fogja teljesíteni kötelességét és vele együtt halad az egész magyar nemzet, mert itt ebben a táborban az egész magyar nemzet együtt van. Nem elég azonban az igazság érvényesüléséhez az, hogy az igazságot külföldön és idehaza mindenki követelje, hiszen ne felejtsük el, hogy Mohács után százötven évig tartott az elnyomatás és 49. után, noha az egész civilizált világ osztatlanul a magyar oldalon volt, mégis tizenkilenc évig tartott, amig egy kompromisszum révén a revízió bekövetkezett. Ne felejtsük el tehát, hogy ma is az igazság hirdetésén kivül szükség van olyan cselekvőerőkre, amelyek ezen igazság szolgálatában, annak megvalósítása érdekében erejüket latba vetik és ezt a munkát más, mint a hivatalos diplomácia, el nem végezheti. Azért szükséges, hogy azok, akik az igazságot hirde-