Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 4. szám - Egy magyarbarát olasz iró

10 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1932 április Ez az az ország, ahol cl szokták fűrészelni a vendéi; kocsijának a kerekéi. A török udvariasság a leglágyabb gyengédség, a legábitatosabb figyelem, lla egy töröknek a házába beléptél, azt a házat a tiednek kell érezned, te vagy ott az ur, a gazda a te boldog és háládatos szolgád. A narghiléből, amit odanyújt neked, a barátságát, a meleg lelkét szivod magadba.' Há1 a töröknek a vitézlő öccse, az albáni. Gyönyörű meséket lehel olvasni a nemes albári törzsek udvariassága felől. Fegyveres csatlósod lesz az az albán ur, akinek a portájára tévedtél. Megvendégel a legjobb falaljával, az utolsó korty borával, elkísér a lován a szomszéd faluba, hét határig felel az életedért. Ha bántalmad esik, az az 6 bántalma, vérbosszút fog érted állni. Kinában virágzanak a legszebb nárciszok. \ kínaiak vékony ajka közül hajlanak a leghajlékonyabb, a legpompásabb szinü s a legillatozóbb békevirágok. A legneveltebb nyelvű európai lehetsz, dadogva kullogsz a kínai nyomába, ha az a kinai üdvözöl, érdeklődik a hogyléted iránt és kedveset akar mondani neked. A kínaiak könnyed, szíves mondókái, amelyeket a vendégeikhez intéznek, meg találkozáskor a jóismerőseikhez, tökéletes poémák azok, rögtön le lehetne nyomtatni a kinai Újság Vasárnapjába. Az exotikus népek udvariassága a legszentebb alázatosság. Párizsban extra miiélvezet minisztereknek, diplomatáknak, amikor abesszíniai, sziámi, mezopotámiai követek hétszer hajolnak együtt és elnyújtott kezekkel arcra omlanak, udvariasságból. Az ballet és istentisztelet. A tibetiek térdre esnek és a nyelvüket nyújtják a vendégek előtt és a most már beszabadult idegen előtt. A térdreesés nem nyomor és a nyelvmutatás nem csúfság. Azért mutatják a nyelvüket, hogy lásd, hogy őszinték. Régi utazók könyveiben csodálni való szépségeket tanultam, a vadak udvariasságát tanítják azok a szép oldalak. Tahiti szigeten, Jáva-szigeten, Fidsi szigeteken azokat a kalandos hajósokat, akik először tették he a lábukat az uj földekre, a madaras erdők és a fűszeres mezők őslakói virágkoszorúkkal dobálták, körültáncolták és körülénekelték őket. A vad, azaz boldog és szelid felnőtt gyermekek. A spanyol hódítás korában, mikor a délamerikai indiánokat irtották, egy spanyol tiszt az erdőben egy súlyosan sebesült fiatal indián harcosba botlott. A tiszt fejbelőtte a füvön fekvő véres indiánt. — Kár volt végezned velem, — ezt tudta suttogni még az indián — szerettelek volna megtanitani szépen meghalni. Udvariasságból. A régi zsidók kenyeret, sót vittek az elé, aki az ajtajuk felé közeledett. És akii nem ismertek, azt is köszöntötték egy jó szóval az uton. (Ugy mint ma a föld népe.) Ismerjük a buddhista költészetből azt a bűbájos példát, hogy a szanthal-famegillatosítja azl a fejszét, amelyik a testébe sujt. Ki hallott az ó-arab udvariassági törvényről, aminek muru-a volt a neve? Azok a vérengző sötét törzsek Isten nélkül voltak még, az egyetlen erkölcsük, egyetlen törvényük a muru-a volt, a legszélsőbb gavalléria, amit mi el tudunk képzelni. Aki arab egy magánál gyöngébbet megütött, egy magánál szegényebbet egy szóval megbántott, egy magánál ártalmatlanabbtól elvett valamit vagy aki csak a rabszolgáját igaztalanul bántalmazta, azt a torzsbői kiközösítették és aki megölte az ilyen embert, nem felelt a tettéért. A murli-a arra kötelezte az arabot, hogy a sebesült ellenséget hazavigye a sátrába, felgyógyítsa, és azután szabadon eressze. Ha tolvaj lopódzott be. rabló tört be az arab sátorába, nyája közé, ha latort talált az asszonya mellett, el kellett bocsássa bántatlanul : a maga portáján az akkori arab senki fián semmiért bosszút nem vehetett. Csak egj napi járóföldön lul számolhatott le a tolvajjal, rablóval, latorral. Persze, mikor elbocsátotta, másnapra utána eredt a legnemesebb ménjén és ha elérte a sivatagban, a legkegyetlenebb kínzásokkal pusztította ki az életből. Nemcsak Allahjiik és prófétájuk nem volt még, nem volt nékik Országos Casínójuk sem és a húszesztendős arab a föld legtökéletesebb gentlemanje volt. Ugy-e, valami gyönyörű udvariasság volt ez? Ki tudja, a kezdő embernek milyen volt a lelkülete.1 Ki tudja, a solél barlang nem volt-e a gyengédségnek, jóságnak, ártatlanságnak ünnepi szentélye? Nem honolt-e benne bájosabb udvariasság, mini Versailles gyertyasugaras arany száláiban? Ki tudja, azok a mélaszemü, istenien bomló szivü állatemberek még mennyire a játékos rnaj mok, a ragaszkodó kedves kutyák, az ártalmatlan lovak, meg a szerelmes füttyös madarak testvérei lehettek? Ki i udhatja azt? Én nem tudok semmit. Sejtem, hogy született az emberrel valami afféle, mint a mosoly a csecsemőnél. Az a földre hozott jóindulat, amiből az udvariasság letl. Igen, némely percben effélébe is belemereng az ember. Ez az udvariasnak teremtett ember knock out-olja a partnerét a boxban. Nemhogy udvariasan lefeküdne előre, mielőtt a másik lebukik. Vagy udvariasság az, hogy az ember megnyeri a pőrét a másik fél ellen? És hogy legyőzi az ellenjelöltjét a képviselőválasz1 táson? És hogy egy gyáros a maga portékáját magasztalja a hirdetőoszlopon, nem a másik gyárosét? Udvarias az a zsoké, aki ott didereg a ló nyakán a finisben, hogy egy fejhosszal megelőzze az utána erőlködő második zsokét? lla félreugratna s azt lihegné kedvesen, oh tessék, csak ön után ! Ez mind tréfa, nevetség, mi? Hát még. lígy nemzet például, egy eros nemzet legyőzi a gyöngébbet a háborúban. (Már ez sem udvarias.) De legyőzte. S akkor megalázza. Egy nemzet, amely csupa udvarias emberből áll. Nemhogy bocsánatot kérne illő zavarral s száz gyöngédséggel, ajándékokkal, hízelgéssel, ünnepléssel igyekezne feledtetni vele azt, hogy alul maradt. Országok, amelyek szerencsések lettek egy másik országgal szemben, élnek a szerencsével, egészségesednek, jólétei hizlalnak, épülnek, szépülnek, muzsikában álmodoznak, szerelmes csónakban tudnak andalogni, ártatlanul ülő szivekkel, annak n: elvérzett, összeesett más országnak n kárából, hasonló meleg, érzékeny rövid eletek katasztrófájából, őrjöngő szenvedéséből, zülléséből, halálnál sötétebb elsötétüléséből ! Ugyebár, szabad csodálkoznom a világon? A »Magyar Külpolitika« minden egyes olvasója, előfizetője: egy tapodtat jelent a régi Magyarország földjéből. Minden hivünk és barátunk honfoglaló is egyúttal. Mindenkit, aki együttérez velünk és részt akar venni nagy harcunkban, arra kérünk, fizessen elő lapunkra.