Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 1. szám - A világválság szanálása

1932 január MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 A világválság szanálása Pékár Gyula előadása a Külügyi Szemináriumban Pékár Gyula ny. miniszter, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, A világkrizis szanálása címmel tartotta meg a Külügyi Szeminárium második félévének megnyitó előadását. Érdekes fejtegetései során főképpen Delaisi francia professzornak a világválság leküzdését célzó bervezétét ismertette. A rendkívül érdekes előadási kivonatosán itt ismertetjük. • ' > * Immár harmadik éve, hogy az egész planétára kiterjedő nagy gazdasági válság foglalkoztatja az emberiség világfórumait. Most itt a Comité Fédéral de Cooperation Européenne munkásságát ismertetem, amely Budapesten és Perugiában is a népszövetségi ligákkal egyidőben tartotta üléseit. Ez a bizottság egy agrár albizottságot létesített, amelynek főembere Francis Delaisi. Az ö szanálási tervéről lesz itt szó, a francia európai kooperációs tervről, amely védekezik az angol világkooperációs tervvel szemben. Az európai kooperációnak Delaisi a legfőbb harcosa. A budapesti ülésekre annakidején meghívtuk az összes magyar agrárszakértőket is, de sajnos, egyetlen sem jelent meg. A perugiai ülésen sem volt magyar szakértő, ellenben ott voltak a három utódállamnak miniszterviselt szakértői, egész sereg ember és ott voltak az angolok. Francis Delaisi francia professzor a világkrizisnek és speciálisan az agrárkrízisnek egyik legalaposabb ismerője. Ő a világkrizisnek s a nyomában járó munkanélküliségnek két hatalmas okát látja. Az első a machinisme général, a világnak az a gépvilági tendenciája, amely napról napra több munkáskart tesz feleslegessé. A másik az, hogy Kanadában és más országokban 15 millió hektár szűz földet vettek művelés alá és ezen a 15 millió hektáron 300 millió métermázsa buzatöbbletst termelnek azzal a céllal, hogy Európával felvegyék a harcot. Példaképpen elmondotta, hogy Kanadában találkozott egy termelővel, aki névjegyén nem farmernek, hanem mezőgazdasági mérnöknek nevezi magát és 40.000 hektár földjén 1600—1800 agrármunkás helyett csakis gépeket használ és 8 masinisztát foglalkoztat. A szántástól az elevátorba való szállításig mindent gépek végeznek. Ennek a gépberendezésnek kiegészítője Amerikában, a hatalmas agrárbank-berendezkedés és a hajóstársaságoknak hatalmas berendezése, ami azt jelenti, hogy mire a manitobai buza kilométertávolságból Zürichbe ér, sokkal olcsóbb a szomszéd magyar búzánál. Az amerikai termelők tehát elárasztják a világot ezzel a 300 millió métermázsa buzatöbblettel. Hozzáteszem, ez. azon a 80 millió métermázsán felül van, amelyet tudományos vélemény szerint rezervában kell tartani természeti katasztrófák esetére. Hogyan kell ezen segíteni? Az angolok világkooperációt sürgetnek, a franciák pedig európai kooperációt. Az angolok szerint, ha európai kooperációról van szó, ki kell venni Angliát, Franciaországot és Olaszországot, amelyek nem hagyhatják figyelmen kivül gyarmataikat, tehát voltaképpen csak a gyarmatait vesztett Németországról és a kis államokról van szó. Ennek a módja, amivel a népszövetség is foglalkozott : az accord régiónál. Ezek azonban csak ad hoc dolgok, holott itt valahogy stabilizálni kell azt a nyugalmi állapotot, amely a fogyasztás és termelés közti egyensúly helyreállítását jelentené. Az angol terv, amit a népszövetség tárgyalt ősszel és tárgyal most is, röviden a következő : Üljön össze Genfben a világ 55 miniszterelnöke, vegye számba a világ összes búzatermelésre alkalmas területeit és vegye számba az emberiség évi szükségletét s a 80 milliós tartalékkal együtt ossza fel a kontingenseket az egyes nemzetek között. Statuáljon ez a konferencia általános koercitiv tilalmat, hogy ezen a mennyiségen felül senki ne merjen több búzát termelni. Ezzel szemben a francia Delaisi terve a következő : Európa, mint külön egység a maga erejéből állítsa talpra az egyensúlyt a termelés és fogyasztás között a maga területén, és pedig — ez a voltaképpeni tengelye Delaisi egész elgondolásának.— a nyugateurópai ipari termékek és a keleteurópai agrártermékek ujrendszerü kicserélése által. Delaisi kéziratos munkájának címe: »Un plan cinquannue! Européen.« Azzal kezdi, hogy a Bureau International du Travail statisztikája szerint 1931 augusztusában Európában 8 millió munkanélküli volt, ami a családtagokkal együtt 20 millió ember, de ez azóta igen erősen emelkedett. A tragikum ott van, hogy Európa iparának nincs többé uj elhelyezési területe. De Európa keletén 90 millió ember lakik, ebből 60 millió földművelő. Bizakodva mondja, amit Albert Thomas mondott : II faut d'avoir de l'imagination et de courage, bátran neki kell vágni a dolognak. A nyugati iparcikkeket kell kicserélni a kelet eddigelé teljesen elzárt, primitív paraszti állapotban levő agrárnépének produktumaival. Ezt a keleti agrárrészt nevezi Delaisi la Marche de l'Est-nek. Ez tiz állam sávja és a következő államokból áll : Finnland, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Magyarország, Jugoszlávia, Románia, Bulgária, Görögország. Ide kell tehát bevezetni nyugatnak az iparát, vagyis — és ez a második sarkalatos pontja Delaisinek — ebben a keleti sávban kell a 60 millió paraszt vásárlóképességét emelni, anélkül, hogy termelésüket emelni legyenek kénytelenek. Szer nte ezt meg lehet csinálni. A kanadai farmer 10—20 százalékkal többet kap búzájáért, mint a magyar vagy oláh paraszt, viszont a roubaixi szövet 30—50 százalékkal drágább a román vagy magyar faluban, mint Kanadában. Hol itt az archimedesi pont? Delaisi rögtön felel rá : Ez tisztán és egyedül utak kérdése. A kanadai utsürüséggel való összehasonlítás után arra az eredményre jut, hogy Kelet-Európában öt év alatt gépekkel 400.000'kilométer utat kell épiteni. 1000 kilométer betonút, 40.000 kilométer makadámút és 359.000 kilométer kavicsos ut költsége 45 milliárd frank. Ezenkívül kell 10.000 kilométer vasút, aminek költsége 20 milliárd frank. Végül csatornahálózatok a tiz ország területén és csatornamélyitések a hajózhatás érdekében : 5 milliárd. A három tétel összege 70 milliárd frank. A tiz ország állítson fel egy-egy szállítási és közlekedési autonóm hivatalt, amely a vasúti, csatornái illetékekből, jármütaksákból, községi, tartományi járulékokból, mezőgazdasági és kereskedelmi kamarai hozzájárulásokból és állami hozzájárulásból eredő jövedelmeket kezeli és beadja a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankjának. Ez bocsátaná ki a nyugati kapitalistákhoz a felhívási, hogy jegyezzenek a kölcsönre és fizetné a kölcsönvevő államok megbízásából a kölcsönök szelvényeit. Az első évben szüksége van ennek az akciónak 5 milliárd frankra, a másodikban 10, a harmadik évben 13, a negyedik évben 21, az ötödikben 25 milliárdra.