Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1932 / 2. szám - Miért harcol Japán?
1932 február MAGYAR KÜLPOLITIKA 9 födi. Ez a háza. Aztán dolgozni kezd és kél év múlva már virágzó majorság áll az egykori gödör helyén. S a kinai paraszt benyomulásával párhuzamosan a kinai köztársaság vezetői szintén igyekeznek mindent meglenni, hogy a japánokkal itl felvegyék a versenyh Ennek az erőfeszítésnek volt egyik eredménye az uj kinai vasulvonalak építése. 'Jelenleg az a helyzet, hogy szeptember közepétől február elejéig Mandzsúria minden jelentős pontjai megszállta Japán és már január végén partraszálltak Sanghaiban a japán csapatok és azóta folyik a harc. Hogy mi lesz a folytatása s hogy Japán miképpen akarja céljait megvalósítani, senki sem tudhatja. Mandzsúria, Keletnek ez az Eriszalmája egyelőre japán kézben van s bizonyára Japán kezében is fog maradni, Korea módjára először mini vazallus állam, később pedig mint Japán tartomány. Zálogul pedig Japán a sanghai-i kikötői igyekszik tartani. Ezért Lángol! fel most Keleten a háború minden borzalma. A helyzet nagyon bonyolódóit, mégis hinnünk kell, hogy az érdekelt hatalmaknak meg lesz az erejük ahhoz, hogy saját ionos érdekeiknek és az igazságosságnak is érvényl szerezzenek Keleten. Remélnünk kell, hogy mindent elkövetnek a Népszövetség megcsufoll tekintélyének megmentése és a világ békéjének helyreállítása érdekében A genfi magyar diákok farsangja Genfből jelentik : A Hungária, a genfi magyar diákok egyesülete, mint már annyi esztendő óta, az idén is megtartotta hires magyar bálját, az itteni Hotel des Berguesben. A bál február 13-án zajlott le, az itteni és a külföldi előkelő társaság nagy részvételével. A magyar diákegyesület már csaknem 25 esztendős múltra tekinthet vissza, amely alatt nagy megbecsülést és tekintélyt szerzett magának. A genfiek közül lelkes barátai az egyesületnek Bouvier Bemard, az itteni egyetem tiszteletbeli tanára, továbbá Chodat Róbert és Pittard Edmond egyetemi profeszszorok. A magyarok közül a védők között szerepelnek Arnbrózy, Parcker, Hevesy meghatalmazott miniszterek, Baranyai követségi tanácsos és Máday Andor, a genfi egyetem volt professzora. Mióta Genf a nemzetközi politika legfontosabb gyülekező helye lett, azóta a Hungária diákegyesületnek is nagyot nőtt a jelentősége. Az egyesületet ma már nemcsak a genfiek, hanem az itt megfordult külföldi politikusok is mind ismerik. Az idei bál pedig találkozóhelye volt éppen a népszövetség most folyó ülésén résztvevő mindenféle nemzetbeli diplomatáknak. A bál egyik főérdekessége volt a külföldiek számára Kiss Károly Lajos magyar cigánybandájának muzsikája, aki a hajnali órákig tartó bálnak teljesen magyaros jelleget adott. Dér Istvánné. A revízió szolgálatában a magyar nők is harcos sorompóba álltak s vállvetve dolgoznak a férfiakkal együtt a szebb magyar jövendő előkészítésében. De mialatt az egyik hangos jelszavakkal gy<".z a fórumon, addig a másik csendben, feltűnést kerülve, csak a nagy célt szolgálva, serényen munkálkodik. Ezek közé a csendben dolgozók közé tartozik Dér Istvánné, szül. eszterházi és kapuvári nemes Odor Margit, aki már Temesvárott élénk részt vett férjével, Dér Istvánnal együtt a vöröskeresztes karitatív mozgalmakban, amely miatt a megszálló románok kiüldözték a családot és 20 éves István nevü fiukat elfogták s a levente-perben életfogytig tartó kényszermunkára ítélték. A család Budapestre menekült, itt Dér Istvánné folytatta hazafias és karitatív munkálkodását s fáradozásait siker koronázta, mert intervenciói nyomában a hatóságok utján hazajuthattak a román sóbányákban kényszerűi un kára itélt magyar hadifoglyok. 1925-ben megszervezte a menekültek érdekeit védő szövetséget, az Egyesületközi Jóléti Bizottságot, mely Erdély, a Felvidék, Délvidék és Nyugat-Magyarország nőegyleteinek szövetkezése. Ezen egyesület keretében is jelentős munkálatot fejtett ki a magyar revízió érdekében. Dér Istvánné. Szepesség magyar ünnepe. A szepességi magyarság bátorhaíngu lapja, a Szepesi Híradó — Szepesi Hírlap niosl ünnepelte fennállásának hetvenéves jubileumát. Ez az ünnep összeesik a lap Felelős szerkesztőjének, Polhisch Ariimnak tizenötesztendős szerkesztői jubileumával. Az ő szókimondó, gerinces magyar cikkei hizlalják és bátorítják a szepességi magyarságot a további kitartásra és küzdelemre A kitűnő szerkesztő munkatársaixa] heroikus harcol vív a magyar lap fenntartásáért. A jubileum alkalmából vaskos ünnepi szám jelent meg, amely nivós cikkeivej és gazdag tartalmával belevilágít egyik jellegzetes nemzetiségi összetételű régi magyar vármegye mai küzdelmes életébe Ugyancsak a jubileum alkalmából rendezetl a Felvidéki .1/ igyúr Kuliuregylet az iglóPszinházban ni\ós magyar estél, amelyei Mécs Lászlóval élükön, a legjobb magsai- művésziek vezettek sikerre. A százteritékes banketten Szüllő (lé/a dr. prágai nemzetgyűlési képviselővel élükön a felvidéki magyar politikusok is résztvettek és Polnisch Artúr főszerkesztőt meleg üin neplésben részesi telték A Magyar Köztisztviselők Árucsarnoka megnyílt! ==^===== Budapest, IV., Kossuth Lapos-utca 9.