Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 12. szám - Mételyhintés a román tankönyvekben. A Nemzetek Szövetségének emlékkönyvébe

12 MAGYAR KC'LPOLITIKA 1932 december Egyszer tisztességesebben eldiskuráltam az én kedves, hűséges Jánosommal. Elmesélte, hogy tizesztendeje járja már a világot. Meg­járta Bécset. Olaszországot, Angliát, Svájcot; mindenütt a legelőkelőbb hotelekben élt (mini segédportás tudniillik). Itt <a mi finom, kis hotelünkben nagyon meg van a sorsá­val eiégeilve. Első ember a portán. Megbecsülik. Ugy nézi, azt mondja, hogy ő most már mindörökre Franciaország­ban mairad. — Nem vágyakozik haza, kedves János? — Vágyakozik az ember, nagyságos uram. .. dehál kevés a szabadság, drága a vonat és jobban is teszem, ha azt a vonatkóltséget hazaküldöm a szüleimnek. (Az édes­apja szegény iparosember itthon.) — Hát aztán, János, arra nem gondol, hogy megcsn­ládosodik? Annyi dolgos, takarékos és takaros kis polgár­lány van ebben a Párásban; nem akadt még meg ilyen jóravaló mademoiselle-en a szeme? János komolyan elnézett a falra, oda, arra a máuio ros deauvillej plakátra. S megcsóválta a lejét és valami ünnepi tekintettel nézett vissza a szemembe. — Akárhány ügyes, rendes francia vagy angol, vag\ akármilyen idegen lánnyal találkoztam, nagyságos urain, soha még csak eszembe se jutott, hogy elvegyem. Az ide­gen, kérem, csak idegen. És nekem, nagyságos uram, en­gedelmet kérek, az a felfogásom, hogy csak akkor áld meg az Isten, ha mugyar lányt veszek feleségül. Ugyebár, nagy­ságos uram, én azzal, hogy elhagytam a hazámat, elszök­tem egy szegény magyar leány elől, akit nem ismerek, akii sohase is láttam, de azt a Leányt a sors énvelem hozta •volna össze. Annak tartogatom magam, annak a szegény, magyar kislánynak. Harminckétéves vagyok, nagyságos uram. bizony már sokat gondolkoztam, boldogabb lenne í'Z élet egy kedves, kis családdal. Télire szándékozom haza­látogatni, egypár hetet eltöltök Magyarországon, egy kicsit körülnézek, biztos. megtalálom azt a magamnakvaló leányt. Legfőbb, hogy jó köménymagos levest tudjon főzni, én, nagyságos uram, mig élek, minden délben köményma­gos levest akarok. Ezt a házassági ábrándot hallottam az én Jánosomtól Parisban. Mi köze ennek ahhoz a hajdani londoni kalandhoz'.' Én nem tudom . . . Vannak hazaíLságok, .szobrot nem követelnek, babér se huli föléjük, de egyetlen egy árva szivdobbanást meg érdemelnek. Gyökössy Endre: Hiszek. (Jubileumi verseskönyv. 1902 1932. Singer és Wolfner irod. intézet Rt. kiadása.) Gyökössy Endre a magyar költői gárda abból a csapatából való, mely •< Petőfi Társaság lobogója alatt keresi a közönség érdeklődéséi, s azokat a költészeti, társadalmi és nemzeti hagyományokat fogadja el, melyeket Balassa Bálinttól kezdve Petőfiig, Arany Jánosig minden magyar köllö magára nézve kötelezőnek tar­tott. Hagyomány, történelem és multtisztelő, s ha a költői nyeh muzsikájában s a költői képzelet végtelen szárnyalásában nem jelent meglepetéseket, hangulatos, mt leg, magyaros ritmusú verseket ir, melyeket szívesen és örömmel hallgat a közönség a költő ajkáról vagy szavalóktól. Külön dicsérendő érdeme Gyökössy Endrének ifjúsági irodalmi tevékenysége. Mig a fe­nőtteknek eddig öt kötet könyvet irt, addig az ifjúságnak kettőt, a gyermekének tizenegy kötetet. Érdekessége kötetének, hogy a nemrégen elhalt költők közül tiznek, a jelenben is élő lant­pengetők közül húsznak irt emlékszonetteket. A Petrarka-féle szonett időmértékes strófa- és rimszabályaif megtagadván, egyéni versformában csendülnek fel gondolatai. Tizenkét mű­dal szövegét is hozza a könyv, melyeket jónevü zeneszerzők zenésítettek meg. Könnyes humor Ember legyen, aki megérti. Tavaly egy előkelő francia politikai iró járt tanul­mányúton Csehszlovákiában, majd eljött Budapestre is. Mosolyogva beszélte el vacsora közben, hogy milyen egy­szerűnek hitte ő a tnagyar-cseh-tót-ruthén kérdési, pedig azt az érdekelteken kivül aligha tudja idegen ember egy­hamar megérteni. Például Ungváron, ami a mai úgyneve­zett fíusszinszkó fővárosa, meglátogatta az egyik vezér­embert és megkérte, magyarázza meg neki ezt a kér­dési. Az illető ezzel kezdte: — Nagy fába vágta, urain, a fejszét. Hozzá sem merek kezdeni ennek a kusza, agyongubancolt kérdésnek ismer tetéséhez, mert ön már az ötödik mondatnál ugy belekeve­redik, hogy futva menekül el tőlem. E helyett elégedjék meg, ha elmondom, hogy én ki vagyok. Hát én kérem magyar nemes vagyok, szlovák nemzetiségű, ruttzinszkói illetőségű csehszlovák képviselő. Ugy-e ezt sem méltózta­tik megérteni, pedig ez csak az ábécéje ennek a kérdésnek. Ettől tényleg ugy megriadt a francia, hogy azóta sem mer közeledni ezeknek az áldatlan össze-visszaviszonyok­nak megismeréséhez. .1 horvátok tragédiája. Nagy a horvátoknál a szánom-bánom. Ma már átkoz­zák magukat, amiért túlzóik olyan vad gyűlölettel visel­tettek a magyar államhoz való tartozással szemben és olyan kábán álmodoztak a horvát-szerb állam megvalósu­lásáért. Egy horvát vezér, aki kénytelen volt a szerb ura­lom elől elmenekülni, beszélte el Pesten, hogy mennyire megbánta, amiért egy életen át uszított Magyarország ellen, holott Horvátországnak minden érdeke az, hogy Magyar­országgal éljen a legszorosabb barátságban. — Én jól ismerem a magyar történelmet, ezért hát egy ilyen históriai visszaemlékezéssel világítom meg a sze­gény horvátok sorsát. Annyira gyűlöltük a magyarokat, hogy ellenük nyakunkra hivtuk még a szerbeket is. Ugy jártunk mint Erdélyben a Kemények, akik örökös harc­ban állottak valami birtok miatt a Bethlenekkel. Hol a Kemények szedték el a vitás birtokot a Bethlenektől, hol a Bethlenek a Keményektől. Az egyik Kernéin- végül is nagy dühre gerjedt, mert hosszú idők óta nem tudta kimozdi­tani arról a területről a Bethleneket. Éktelen haragjában elhatározta hát, hogy összeszövetkezik Kucsuk béggel, aki Erdély leghirhedtebb maftalóc-vezére volt abban az idő­ben, ainkior meg török dúlta Erdélyt is. — Szövetkezein veletek, — mondta Kemény Kucsuk­nak — támadjuk meg együtt Bethlent. Elrabolhattok, fel­dúlhattok mindent, csak a birtok maradjon az enyém. Másnap aztán együtt Bethlenre törlek. Kucsukék ele műkben voltak Letéplek az oltárképet, felkoncoltak ártat­lan csecsemőket és védtelen aggokat. Elvittek, legázoltak, felperzseltek mindent. Kemény ujjongott a gyönyörűségtől. Kucsuk azonban a szemébe nevetett: — No, miután itt ilyen szépen sikerült minden, inosl aztán átrándulunk egy kicsit a te birtokaidra. Kemény holtra vált az ijedtségtől. Könyörgött, dühön­gött, stafétákat küldött segítségért. Még Bethlenhez is . Valahogy igy jártunk mi horvátok is — vonta le a követ­keztetést a horvát politikus.

Next

/
Thumbnails
Contents