Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 11. szám - A versaillesi és trianoni békeszerződés katonai szakaszainak reviziója. Anglia elismeri a német és magyar fegyverkezési egyenjoguságot

1932 november MAGYAR KÜLPOLITIKA 13 XA versaillesi és trianoni békeszerződés katonai szakaszainak , reviziója XAnglia elismeri a német és magyar fegyverkezési egyenjogúságot Sir John Simon angol külügyminiszternek az angol alsó­házban mondott beszéde, amelyet az uj francia fegyver­kezési tervről mondott, hatalmas lépést jelent a békeszerző­dések revíziójának utján, A jóvátételek eltörlése Lausanne­ban az első nagy eredmény volt a békediktátumok által szinte reménytelen válságba sodort európai nemzetek háború utáni törtnéetében. Ez azonban, bár lényegében már a lehe­letlenné vált versaillesi szerződés reviziója volt, forma szerint nem tette szüségessé a békeszerződések szövegének megvál­toztatását. Most azonban, miután Herriot előterjesztette az uj francia leszerelési tervet, minthogy a győzött és legyő­zőitek számára egyaránt védelmi hadsereg felállítását java­solja, a német és magyar zsoldos hadseregek helyett is azok szerint a szabályok szerint szerveznék meg az uj véderőt, mint a többi kontinentális államét. Ennek a tervnek meg­valósítása már a békeszerződések katonai szakaszainak tel­jes megváltoztatását hozná magával. Simon külügyminiszter világosan meg is mondta, hogy lefegyverzési terv elfogadása esetén elsősorban a versaillesi békeszerződésnek a katonai állapotokra vonatkozó V. szakaszát hatályon kivül helyezik s természetesen ugyancsak hatályon kivül fogják helyezni a trianoni békeszerződés megfelelő határozmányait is. Herriot, a jelenlegi francia miniszterelnök, a mult esz­tendő nyarán résztvett Párisban a Népszövetségi Ligáknak azon az ülésén, amelyen határozatában világosan megálla­pította a kívánságokat, melyeket a világ lelkiismerete amaz államférfiaktól elvár, akik Genfben a fegyverkezés korláto­zásának szabályozását vannak hivatva elintézni. Megállapították itt elsősorban azt, hogy a fegyverkezés korlátozása döntő jelentőségű a tartós világbéke szempont­jából és a bizalom helyreállítása érdekében, amelytől a gazdasági jólét függ. A biztonság jelszavával kapcsolatban élénken hangsúlyozták, hogy a nemzetek valódi biztonsága soha és sehol nem nyugodhatik a fegyverkezések verse­nyén, hanem egyedül a civilizált népek együttműködésén és kölcsönös kötelezettségein, mert egyedül ez alkalmas a háború megakadályozására és szükség esetén, a már meg­kezdett ellenségeskedés félbeszakítására. Éppen ezért szük­séges, hogy a nemzetközi jogrend továbbfejlesztése valósá­gos akadálya legyen minden támadó háborúnak. Megálla­pították azt is, hogy az 1919-ik évi békeszerződéseknek és az utána következő nemzetközi egyezményeknek aláírói becsületbeli kötelezettséget vállaltak arra, hogy komoly in­tézkedéseket tesznek a fegyverkezések korlátozására. A fegyverkezések korlátozása pedig csak olyan lehet, amely egyforma kötelezettséget szab minden államra és a (oko­zatos fegyverkorlátozással megvalósítja valamennyi állam egyforma biztonságát. Ami pedig a népeket illeti, megálla­pították, hogy ezeknek a követeléseknek szellemében kel­lene a genfi konferenciának határozatokat hoznia, mert bizonyos, hogy a békevágytól áthatott népek, vezetőiknek legmesszebbmenő fegyverkezési korlátozó határozatait is helyeselnék és ez azlán meghozná n lelki leszerelést is. Ezekkel a kívánságokkal szemben a genfi konferenciái i lőkészitő bizottság, amelyen a napi politkai érdekek érvé­nyesültek, a konferencia elé terjeszteti jelentésében az el­fogadandó egyezmény főpontjául mindössze azt ajánlotta, hogy a szerződő felek kötelezik magukat, hogy fegyverke­zésüket korlátozzák és amennyire lehetséges, csökkentik. E javaslatra célozva mondotta a leszerelési konferencia egyik delegátusa, hogy a lefegyverzési konferenciát miért nem nevezik el „amennyire lehetséges konferenciának?!'' Ez általánosságban mozgó pontnál azonban sokkal nagyobb akadálya a komoly megegyezésnek az előkészítő bizottság által ajánlott egyezménytervezetnek az a szakasza, amely kimondja, hogy az elfogadandó egyezmény semmiképpen sem érinti azon előzetes szerződések érvényességét, amelye­ket a szerződő felek közül némelyek egymás közölt a fegy­verkezés korlátozására vonatkozóan kötöttek. Ez annyit jelent, hogy a páriskörnyéki békék által diktált s a legyőzöttekre vonatkozó leszerelési parancsok változatlanul érvényben maradnak és továbbra is megma­rad a győztesek és legyőzöttek közötti különbség. Ezen az előkészítő konferencián Magyarország nem vett részt, ellen­ben a képviselt államok közül Németország, Bulgária, az amerikai Egyesült Államok és Oroszország nem járult hozzá a javaslathoz, látván, hogy ez egészen lehetetlenné teszi az eredményes megegyezést. Közben ez év első felében, lezaj­lott Genfben a leszerelési konferencia első szaka, anélkül, hogy bármiféle kézzelfogható eredményt hozott volna. Ezek voltak az előzményei Németország lépésének, amelyben bejelentette, hogy míg az egyenjogúság kérdését nem ren­dezik, nem hajlandó résztvenni a leszerelési konferencia folytatásán. Első pillanatra azt lehetett volna hinni, hogy ennek a kívánságnak a teljesítését minden nagyobb ellen­állás nélkül remélhetik a legyőzöttek. A volt szövetségesek közül Olaszország habozás nélkül elismerte a német köve­telés jogosságát. A volt szövetségesek tizenhárom esztendő alatt nem teljesítették Németországnak tett ígéretüket, amely nemcsak a népszövetségi okmányban foglaltatik ünnepélyes módon. A békeszerződések legfőbb megteremtője, Clemenceau, a békeszerződések aláírásakor külön levélben biztosította a németeket, hogy az ő lefegyverzésük csak kezdetét jelenti a valamennyi országban keresztülviendő lefegyverzésnek. Lloyd George pedig, aki szintén egyik megteremtője volt a békeszerződéseknek a következőket irta: „Ama négy férfiú közül, akik ezt az ünnepies Ígéretet tették, ketten, Clemenceau és Wilson, elköltöztek az élők sorából. Orlando és én itt vagyunk. Én, mint egyike a két életben levőnek, teljesen elismerem a németeknek azt az álláspontját, hogy a győztes államok a fegyverkezések kér­désében szemérem nélkül megszegték ígéretüket. Nagvon meg lennék lepve, ha Orlando más véleményen volna e tekintetben a győztes államok szégyenletes eljárásáról". Anglia és Amerika is, gazdasági okokból őszintén akar­ják a fegyverkezés korlátozását és tudják azt is, hogy a német követelés teljesítése, ha a többi nemzetek komoly határozatot hoznának fegyverkezesük leszállításáról, sem­miképpen sem jelenthetné Németország felfegyverkezésé­nek lehetőségét. Erről tesz tanúságot Anglia külügyminiszte­rének állásfoglalása is, amely mögött áll az egész angol köz­vélemény. Éppen ugy, ahogyan az idő megőrölte a jóvátételeket, megsemmisíti most azokat a paragrafusokat is, amelyek a nemzeteket még mindig magasabb és alacsonyabb rangba sorozzák és eljön az a nap, amikor mindenki előtt nyilván­valóvá lesz, hogy a nemzetek biztonságának nem a nagy haderők a legfőbb támaszai, nem az egyoldalú fegyverke­zés, hanem a jogon és méltányosságon alapuló szolidaritás és együtt működés. Azon az uton, amely a civilizált népeknek jószándéku együttműködéséhez vezet s amely együttműködés lehetővé teszi minden nemzetnek gazdasági és szellemi téren erejé­nek megfelelő érvényesüléséi, a fegyverkezési egyenjogúság problémája csak egy állomást jelent. Megoldása nem lehe­léit kétséges, csak az kívánatos, hogy a sok vita és tanács­kozás most már ne késleltesse a bizalom visszatérését, mert bizalom nélkül sem a kis, sem a nagy kérdések meg nem oldhatók. Fanciaország és Anglia állásfoglalása most már reményt nyújt arra, hogy a jóvátételek törlése és a katonai téren való megegyezés után rá fog kerülni a sor a békeszerződések többi lehetetlen és igazságtalan rendelkezéseinek megváltoz­tatására is, amelyek közül a magyar határok revi;iója alap­feltétele Közép-Európa gazdasági újjászületésének is.

Next

/
Thumbnails
Contents