Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 10. szám - Európa sorsa és a Népszövetség

MAGYAR KiLIMHJTIHA 1932 október GENFBEN Mussolini: Uraim, ecce li<>in<>! Az uj magyar kollégát — Otthon már mindenkit leszerelt... íjánlom, vegyük be a hatalmuk konferenciájára. Remekül — Mi az? Meg is csinálja a leszerelést? Akkor Isten ért a leszereléshez. árizz tőle! Ki beszél itt máma leszerelésről? • • . — Xaggszerü! Kitűnő! üe kérdés, meg is csinálja? A Magyar Külpolitika részére rajzolta Gáspár Antal oldalon pedig, Németország felé a világ leghatalmasabb erödláncolata. Adott esetben, maga tudja táplálni önmagát és általános hadkötelezettségen alapuló, hatalmas hadsereg áll rendelkezésére. Azonkívül, jól tudjuk, szövetségi rendszerét még szilárdabban kiépítette Kelet felé, mint korábban és a lefolyt idő alatt a különböző nemzetközi egyezményeknek egész sora támogatja biztonságát. De hiszen, ha a biztonságnak ez a mértéke sem elegendő Franciaország számára, megvan a módja annak, hogy a nemzetközi jogrend fejlesztését előmozdítsa a párhuzamosan folyó fegyverkezéskorlátozással. Az nem lehet azonban vitás, hogy a legyőzőt! államoknak jogi és erkölcsi alapjuk egyaránt megvan az egyenjogúság követelésére. A lefegyverzési konferencia júliusi záróülésén Németország képviselője világosan megmondta, hogy az egyenjogúság elismerése nélkül Németország együttműködésére nem lehel számítani. Gróf Apponyi Albert pedig, Magyarország nevében követelte az egyenjogúság elismerését. Németország már távol is maradt a lefegyverzési konferencia munkájától. Közben uj és régi tervek vetődtek fel, amelyeknek megvalósításától Németország visszatérését remélték. Azonban ezek is mind elakadtak. A leszerelési konferencia már most, ha Németország nélkül folytatja munkáját, akkor sem eredményre nem juthat, sem a megértéshez közelebb nem viheti a nemzeteket a maga csonkaságában. Az egyenjogúság kérdésében Olaszország teljesen a német követelés mellett áll, Angliában a nép többsége szintén megértéssel tekint a legyőzött nemzetek ama törekvésére, hogy alárendeli hely zetükből fölszabaduljanak, s úgyszólván az egész világ közvéleménye az egyenjogúság mellett foglal állást. Ilyen körülmények között elképzelhetetlen, hogy ennek a kérdésnek a megoldását sokáig halogassák. Éppen ugy, ahogyan a jóvátételeknél elérkezett az a lélektani pillanat, amikor megoldási már nem leheléit elkerülni, éppen ugy a fegyverkezési egyenjogúság kérdésében is megérett az idő az elintézésre. Nemcsak a Tőképpen Németország és Franciaország között fennálló bizalmatlanság csökkenne ennek az elodázhatatlan követelésnek gyors megoldásával, hanem .1 néhány hónap múlva összeülő világgazdasági konferencia is más reményekkel kezdhetné meg munkáját. A fegyverkezésnek komoly csökkentése és az egyenjogúság elismerése nemcsak Németország és a többi legyőzött állam kívánságának teljesülése lenne, hanem bárkit válasszanak meg az Egyesült Államok uj elnökének, Amerika jóindulatát is megszerezné Európa számára s ennek eredménye csakhamar megmutatkoznék a háborús adósságok kérdésének rendezésénél. A fölösleges fegyverkezés megszüntetése gazdasági téren is nagy megkönnyebbülést jelentene