Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 9. szám - Dél-Baranya és a revizió

1932 .szeptember MAGYAR KÜLPOLITIKA BÜSZKESÉG IRTA: SZÉP ERNŐ PÁRISI LEVÉL Jaj. . minden szempillantásban az a csúnya nyikorgón, nyiszorgás. Fékeznek az autók az utcakeresztezésnél, fékeznek, ha a rendőrbot megállást int, fékeznek, ha ggologjáró kerül eléjük. Neveletlen gonosz hányja vam ennek az autófékezésnek. Beleborzad az idegzetem, Egész nap szenvedek tőle. Némely percben csudálattal nézek magam körül. Mii szól ehhez a gyalázatos zenélte: a lakosság? Mások nem szenvedik, amit én szenvedek:' Akiknek nem ilyen érzékeny az érzékenysége, annak is esak utálat lehet a fékeknek ezt a veszett jazz-éi hallgatni! Hogy tűrik ezl Párisban. Hogy nem diktálnak olajozást a fékre, hogy nem töretik az autóggárossal a fejét, hogy valami speciális fémet próbáljanak a féknek keverni, vagy nem tudom, találjanak fel olyan eljárást, ami gyengéd muzsikává varázsolja ezl a féktelen, durva fékezést Nem, senki másnak az areu nem torzul el se a sofőr nem szenved, se az autóban ülő monsieuré, madame-é, mademoiselle-é. Nem hallják, nem érzik; észre se veszik. Nincs, kinek ezt a sérelmet, e;t a gyötrelmet elpanaszolnom. Nem is akarom. Némely percben megsejtem, hoyy jól esik szenvednem Jól esik valamit egyedül szenvedni, egyes egyedül. Ismeri valaki ennek a kiválasztottságnak a fájdalmas oromét, a méltóságát, a büszkeségét? Várjanak, könyörgöm. Az esti sötéttel a befestett villanynak vad haditánca rikit végig a Champs Elysées-n. Autógyárak, benzinek és par/őmök, mosdószappanok, mozik, divatcégek, fürdók, újságok fényreklámjai. Minden áldott (vagyis átkozott) este ugyanaz, ugyanaz, A csillagok nem látszanak a tolakodó villanytól. A csillagok örökké csudálatosak: a csillagok titkát nem tudom, a csillagok örök álom, örök gyönyörűség, hit és poézis. A villám/reklám anyaga és technikája felöl fel vagyok világosítva. Ha másodszor látom a villanyreklámot, már nem meglepő, ha tizedszer látom, gyerekes, együgyű; ha századszor látom, szánalmas, utálatos, halálosan unalmas. A hórihorgas Eiffel-tornyot is befuttatják villannyal minden este, nem tudom, mióta. Játszik a fel-lefutó villany az acéltornyon. Az első percben egy szökőkút vakmerő vízsugarát utánozza. Szép. (Először.) Azután kék és lila cikcakkok szántják fel az Eiffel hosszát. Mint a kék és lila hideglelés. Es a végén gyémántfénnyel s vörös tűzzel Íródik felülről lefelé a csodatornyon a Citroen autógyáros neve, aki megfizette ezl az égig érő reklámot. Senki nem látja művészietlennek, bántónak az üzletnek, a pénznek ezt a terrorját. Pedig az. Illetlen. Csúf. Szörnyű. Azt se szeretem, megmondom, hogy a Concorde-terel elöntik villannyal estére, hogy majd belevakul az ember szeme. Ez a fényesség üres, kopár, lélektelen. Egy szál pirinyó gyöngyvirág ezerszer több gyönyörűség szemnek és szívnek. Csúfnak látom, frivolnak, ünnepietlennek, hogy a szenátus palotáját, az Arc de Triomphé-ot, meg a Madeleinetemplomot is agyonragyogtatják a falai tövéből lövelő reflektorokkal. Mozisztárokat csinálnak a nemes építményekből, kiűzik a lelkületet abból, and hatalmas, antik, áltitutos. Elkerülöm, hogy este lássam a halhatatlan szép Madeleine-templom villanyfényben csillogó oszlopait. A pihenő mélaság, az elmélyedt borongós, a földöntúli álom barna angyalainak kellene bolyonganiok az éjtől elkomorult görög oszlopzat közt, az ihleteit homályban. Az esti borulat minden szépségét, hangulatát, minden drága sejtelmét elrabolták a világvárosba szorult emberi lelkektől. Szégyellem magam a villanynak odadobott Madeleine elölt Nem félek, megmondom azt is, hogy unom a repülőgépel hallani, látni a város felett. \'cm csudálom. Nem. Nem szerelem. ,\'em. Zseniális. Korszakalkotó. Kimondhatatlan előnye közlekedésnek, szerencséje háborúnak, áldása békének. De nem szép. Csúnya. Azt szeretném, ha a föld alatt közlekeilnének a repülőgépek. Az égre a felhő való, meg a madár. Senki más nem érzi. amit érzek. Senki nem éri egyei velem. Ó, de szép. Ö, de büszke vagyok az elhagyatottságomra. Ó, de büszke vagyok rá, hogy soha. soha. sehol nincs igazam. 0, de büszke vagyok u leveretésenire, a semmibe való vélelemre. Fölemelem a fejem, ugy járok itt, hütelen világon, idegen nemzet közt, egyedül. Magyar vagyok. Nem érzem magam alábbvalónak a franciánál. Nem érzem, hogy kisebb vagyok, nem érzem, hogy mellékes vagyok, mert magyar vagyok. A francia negyvenmillió, én csak tízmillió vagyok. 11a az aranyból több volna, mint a rézből, rézért gyilkolnának az emberek. Ila több volna a földön a kamélia, mint a pitypang, a pitypangot hozatnák a királyi kertekbe, pitypangot ápolnának a kertészek az üvegházakban. Annál szebbek vagyunk, annál értékesebbek vagyunk, annál becsesebbek vagyunk, meri kevesen vagyunk. Annál küIönbek vagyunk. Darvak vagyunk, nem varjumadarak. Ugy nézzetek ránk. Ritka, kergetelt. búbánatos darvak vagyunk. Egy járok ilt. francia szó közt. angol szó közt. amerikai, meg német, meg minden náció közt. Hallgat o két fogsorom mögött, mint egy biblia kapcsai mögött, egy nyelv, ".dl egyetlenegy nemzet beszéde. En tudom a teljessége virágzását. a gondolata felhözését. hangjai hullámzását. a jókedve napsütését, a tréfája villogó harmatát. A szenvedélye borulatos mennydörgését, a fájdalma csordulását, patakzását. Édes. kedves dalokat tudok, ringat ókat, táncoltatókat, rikkantatókat, rikatókat, amilyeneket ti nem tudtok, (irök versekel tudok, mesét tudok, históriát ludak, amit ti nem hallottatok. Szépséget ismerek, amit ti nem ismerlek, iz van a: ínyemen, amit ti nem kóstoltatok, egy sorsába bezárt nemzetnek szioét-lelkét tudom, nevekel. arcokat, élő hangokat tudok, eleven életeket, leégett álmokat, repedő sziveket, elnémult jajokat, amelyeket a visszhang megtagadott. Büszke vagyok köztelek, mert én vagyok a legboldogtalánabb. Büszke vagyok. De édes a büszkeség, de gyönyörű!