Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 9. szám - A fegyverkezés egyenjoguságát követeli Németország és Magyarország

MAGYAR KÜLPOLITIKA lO.'J'i .szeptember A fegyverkezés egyenjogúságát követeli Németország és Magyarország szept. 15. Az újkori diplomácia, mely nyíltságával és a népakarattal való egyezésével tetszeleg, voltaképpen nagyon régi fogáshoz folyamodik, mikor az élet eleven kérdéseit konferenciák balzsamával igyekszik múmiává szárítani. Mosl üli össze Genfben a leszerelési értekezlet elnöksége. Az elnökség értekezletén azonban Németország képvi selője már nem jeleni meg és Németország nem is vesz részi a leszerelési értekezleten mindaddig, mi^ egyenjogúságát el nem ismerik. A leszerelési konferencia a régi módszer szerint nyugodtan folytatta volna munkálatai! ujabb, meg ujabb beszédek, technikai viták, szakértői nyilatkozatok közepette ugy, mint eddig is. Elég .ura gondolnunk, hogy (/ lefegyverzést előkészítő bizottság munkája őt évig tartott és az idei év első felében öl hónapot tanácskozó konferencia a nagy előkészítés után néhány részletkérdés elméleti megoldásán kivül mási nem intézeti el. Mintha beigazolódotl volna Houghton, vol| berlini amerikai követnek szatirikus megjegyzése, hogy a lefegyverzést előkészítő bizottság azt a célt szolgálta, hogy n lefegyverzés előkészítéséi megakadályozza. A konferencia nyugodt, hosszadalmas és bizalmatlanságtól kisért tárgyalásai azonban az uj ülésszakban nem fognak olyan simán menni, mint eddig. A német kormánynak az a lépésej amelyet Párisban tett, hogy a fegyverkezés területen biztosítsak számira a jogi egyenlőséget, -.urgós ts nagy elhatározások elé állítja a konferenciát. A némel kormánynak ez a fellépése most, a fegyverkezési szünév letelte előtt <^ a leszerelési konferencia u jabb összülése előtt, a maga teljes súlyában veti fel a fegyverkezés szabályozásának kérdését. Kzzel a nagy probléma a nemzetközi politika homlokterébe került és megoldása nélkül sem Európa egyensúlyának, sem a világ békéjének biztosítása el nem képzelhető. Viszont a gazdasági válság megoldása, amely a tervbe vett és Amerika bevonásával megtartandó világgazdasági konferencia feladata lenne, szintén csak akkor leilel eredményes, ha a fegyverkezések kérdésének szabályozásával Európa népeink leikéitől kiirtják azt a bizalmatlanságot és félelmet, amelyet a jelenlegi állapot, a vezető államférfiak minden jó szándéka ellenére is, állandóvá les/ a győztes és legyőzött népek között. Maga Hendersoh, a leszerelési konferencia elnöke, egyik nyilatkozatában \ rágósán és tisztán megállapította ezl az összefüggést A leszerelés kérdése — mondotta —, éppen a legnehezebb pénzügyi és gazdasági válság idején, amely a legtöbb nemzetet sújtja. ;> legnagyobb jelentőségű. A leszerelés problémája a legbensőbb összefüggésben áll ennek a gazdasági válságnak a megoldásával, mert a fegyverkezésnek és a világháborúnak pénzügyi terhei a főokozói ennek a válságnak és föokozói nagyiészben az államok kiegyenlítetlen költségvetésének. Rámutatott Henderson a fegyverkezési kérdés nehézségeire is, de rámutatott arra is, hogy az egész világ köveleli a leszerelést, mert arra múlhatatlanul szüksége van. Ennek illusztrálására egyetlen számadatot emiitett, még pedig azt, hogy a lefegyverzési konferencián résztvevő, mintegy hatvan államnak az utolsó években egyetlen évi hadi kiadása négyez'ermiÜió dollár. Ezt a nagy kérdést huzavonával és apró laktikázással elintézni nem lehet. A páriskörnyéki szerződések maguk szolgáltatják a jogi alapot a legyőzött államoknak a fegyverkezés terén való egyenlőségre. A páriskörnyéki békeszerződések lényeges részéi alkotó népszövetségi okmány nyolcadik szakasza ezl mondja: „A szövetség tagjai elismerik, hogy a béke fenntartása megköveteli a nemzetek fegyverkezésének csökkentését addig a legalacsonyabb fokig, amely az állani biztonságával és nemzetközi kötelezettségeknek közös eljárás utján megvalósítandó kikényszerítésével még összeegyeztethető." Tudvalevően a páriskörnyéki békeszerződések a legyőzött államoknak, köztük Magyarországnak is, csak olyan szerény katonai léi számot engedélyeztek, mely taláa i <ég a belső rend fenntartására is alig elei/emlő. Viszont a versalllesi szerződés szerint Németország lefegyverzésének csak az volt a célja, hogy első lépés legyen a német hadsereg színvonaláig oaló általános lefegyverzés felé. Azótu tizenhárom év telt el és ezt a jogi kötelezettséget még mindig nem teljesítették. Közben az történt, hogy Németországot és a többi legyőzött államot is felvették a Népszövetségbe, sőt Németország a Népszövetség tanácsában is állandó helyet kapott. Az egyszerű és tiszta logika szerint ez annyit jelenlelt, hogy elismerték Németország és a többi legyőzött állam egyenjogúságát. Ezzel szemben a tényleges helyzet az maradt, hogy a győztes államok szabadon emelhették hadseregük létszámát, készíthettek támadó és védő fegyvereket és az egész népből általános védkötelezettség alapján állíthatták össze hadseregüket. A legyőzőitek pedig csak elégtelen védölegyvéreket tarthattak és zsoldos hadserget toborozhattak. Ez a megalázó és félelmetes helyzet nem lehet tartós, mert a legelemibb igazság szerint is minden nemzetnek szuverén joga, hogy országa védelméről saját elhatározása szerint gondoskodjék. Már pedig Németország is és Magyarország is csupán védelmi célokra gondolnak akkor, amidőn a jogegyenlőséget kívánják. A szövetségeseknek, akik valamennyien aláírták a békeszerződéseket és a népszövetségi okmányt, a legnagyobb rés/e nem is zárkózik el Németország és ezzel együtt a többi legyőzött állam egyenjogúságának elismerése elől. Anglia azt a válasz jegyzéket, amelyben Franciaország ha nem is kategorikusan de mégis határozottan viss/autasitja a német követelést, egyelőre csak tájékoztatásképpen vette tudomásul és bár forma szerint ragaszkodik a fennálló szerződésekhez, a dolog lényegét illetően nem hajlandó az egyenjogúság elvét megtagadni. Hiszen Lloyd George éppen .most jelentette ki. — mint a párizskörnyéki szerződések egyik aláírója — hogy a versaillesi szerződés és a népszövetségi okmány leszerelési határozatainak meg nem tartása a volt szövetségesek részéről — hitszegés. Mussolini pedig, aki az olasz nép nevében beszél, nyíltan kijelentette, hogy Németország nem maradhat mindörökké védtelen a felfegyverzett nem/elek közölt, hacsak a felfegyverzett nemzetek nem fogadják el Németország fegyverkezési színvonalát, mint ahogyan a/t Versaillesben megígérték. Feltétlenül választanunk kell a két megoldás között, —- mondja Mussolini - - vagy a fegyverkezések maximumával védjük meg minden állam biztonságát, vagy pedig ezzel ellenlétben a fegyverkezés legalacsonyabb mértékével. Ha a fegyverkezések mértékél nem csökkentik, Németország tel jes joggal fokozza a maga fegyverkezését. A jogoknak ez a/ egyenlősége nem lür ellentm kist Franciaország most is, mint eddig, a biztonság jelszavával gördít akadályokai a kérdés megoldása elé. Ezzel szemben Németország joggal hivatkozik saját biztonságára és arra. hogy a loearnói egyezmény után. amely FranciaOrszág határait egyébként is biztosítja, és a Keliogg-egyezmény után. amely a/ összes civilizál) államokat bevonja a tartós béke megőrzésébe, nincs szükség arra. hogy a legvö zötl országokai alacsonyabb rangsorba helyez/ék és ne ismerjék el katonai s/uverénitásukat. A némel követelés fölvetésének időpontján senki sem csodálkozhatik, aki tudja, hogy e tárgyban már hónapokkal ezelőtt Genfben bizalmas tanácskozások folytak. A genfi leszerelési konferencia első szakaszának kevéssel biztató eredménye pedig megokolná lette, hogy most vessek lel ezl a kérdési, amelynek megoldása épp olyan égetővé váll a fegyverkezési szünév leteltével, mint a jóvátételi kérdés a Hoover-féle adósságfizetési szünév lejárta előtt. A kérdés itt is felvetődött és arra felelni kell. Mögötte áll egy hatvanmilliós nem/el egységes akarata, amelyet a/ ország belsejében dúló súlyos pártviszályok sem bontanak meg. S mögötte áll Németország volt ellenségeinek egy