Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 7. szám - Mi történik Németországban? A nemzeti gondolat és a marxizmus harca

6 MAGYAR KÜLPOIIT1K4 1932 július belül igyekezzék saját boldogulását megtalálni, ezzel az egyezménnyel ismét jobban Európa felé fordult, amelyhez gazdasági érdekein kivül múltja, hagyománya és a közös kultúra köti. Az angol-francia egyezmény következtében a mai napon Kanada fővárosában, Ottavában kezdődő brit birodalmi értekezlet jelentősége is csökken az anyaországra nézve. E birodalmi értekezlet célja, amelyre az angol kabinet hét tagja utazott ki, Anglia részéről a birodalmi gondolat felélesztése lett volna gazdasági téren. A világválság hatása alatt újjászületett az öreg Joseph Chamberlain terve, hogy az egész brit birodalmat közös vámrendszerrel forrasszák össze. E gondolatnak egyik képviselője az ottavai értekezleten Neville Chamberlain, Joseph Chamberlain fia, aki most, harminc évvel apja bukása után, a régi elv harcosa. Első pillanatra talán tetszetősnek és megvalósithatónak látszik ez a gondolat, azonban az idők folyamán a brit dominiumok és gyarmatok egyre növekvő önállóságával együtt a brit birodalom minden tagja gazdasági téren is szerteágazó érdekek sodrába került és önálló gazdasági életet él. Most már nem lehet szó olyan egyszerű viszonyról, hogy a dominiumok élelmiszert és nyersanyagot szállítsanak az anyaországnak és ezzel szemben az angliai ipar lássa el őket iparcikkekkel és kölcsönökkel. Amint látjuk, Franciaország és Anglia a lausannei nyugvópont után késedelem nélkül hozzáfogott a forduló után bekövetkező uj korszak előkészítéséhez, hogy a megváltozott erőviszonyoknak megfelelő módon irányítsa az újjáépítésben és Európa uj alakulásában való szerepét. Olaszország pedig szintén uj férfiakkal akarja érdekeit megoltalmazni és külpolitikáját az ország vezére, Mussolini közvetlenül veszi kezébe. Ilyen körülmények között érthető, ha első pillanatban értetlenül áll a világ a németországi események előtt és az a benyomása támad, hogy Németország az építőmunka helyett most a romlás felé rohan. Németország helyzetének és a német nép lelki világának vizsgálata azonban megmagyarázza a most ott lejátszódó eseményeket. A jóvátételek terhe, a munkanélküliség ijesztő mérve és a gazdasági válság példátlan pusztítása a nép nagy részét a szélsőségek felé hajtotta. A német nép a szinte emberfölötti megpróbáltatások terhe alatt nemcsak anyagilag szenvedett, hanem lelkileg is meghasonlott. A nemzeti egység, Bismarck nagy hagyománya, a békeszerződések óta jóformán állandóan veszélyben forgott. A birodalom élén álló vezetőknek pedig — még ha meg lett volna is a képességük a viszályok elsimitására — a külső szolgáltatások teljesítése, a jóvátételekért és kölcsönökért való harc és a belső pénzügyi bajok napi gondja nem engedett idő arra, hogy a belső politikát a német egység szellemében irányítsák. Az egymással élesen szembenálló pártok és kiegyenlíthetetlen világnézeti különbségek között sem engedékenységgel, sem hatalommal nem tudtak összekötő hidat verni. Ez volt az oka annak, hogy a német birodalomban immár körülbelül két esztendeje a parlamentáris kormányzás helyett diktatórikus eszközökkel folyik a kormányzás. Az 1930. évi birodalmi választások során Hitler nemzeti szocialista pártjának megerősödésével a korábbi koalíciós kormányzás lehetetlenné vált és a birodalmi gyűlés munkaképtelenné lett. Ettől az időtől fogva a birodalmi elnök és a kormány az úgynevezett szükségrendeletekkel gyakorolta a törvényes diktatúrát. Ez a diktatúra a weimari alkotmánynak sokat emlegetett 48. szakaszán alapult, amelynek értelmében, ha az ország rendje és nyugalma megköveteli, akkor a birodalmi elnök a törvényt átmenetileg rendeletekkel helyettesitheti és a birodalmi törvényekkel ellenkező magatartást tanúsító országokat fegyveres erővel is kényszeritheti intézkedéseinek végrehajtására. A birodalmi gyűlés pártjainak összetétele mellett, melyek nem képviselték a nemzet egységes akaratát, a kormányzásnak ez a módja elkerülhetetlen volt. Brüning kancellár közben megfelelő diplomáciával és szivóssággal intézte országának külső ügyeit, a belső politika irányítása azonban lassankint kisiklott kezéből. A feltörő nemzeti gondolat hivei, akiknek nagyrésze Hitler táborához csatlakozott, egyre élesebben került szembe a szociáldemokratákkal, akikre a centrumpárti Brüning kénytelen volt támaszkodni. Ideig-óráig sikerült is a szenvedélyek kitörését visszaszorítani és a háttérben lappangó kommunista veszedelmet elfojtani, azonban a feszültség olyan nagy volt, az ellentétek olyan élesek, hogy a birodalom szinte kétfelé szakadt. Mivel Brüning kancellár politikai felfogása miatt nem vállalkozott arra, hogy egy nagy elhatározással megkísérelje a legégetőbb belső probléma megoldását, Hindenburg elnök uj embert állított a kormány élére a jobboldali Papén személyében. Papén a lausannei konferencián befejezte Brüning kancellár szerencsésen megalapozott munkáját és a reparációk nyomasztó terhétől megszabadult országban azonnal hozzáfogott a legnehezebb belső kérdés : a nemzeti gondolat és a marxizmus között duló harc eldöntéséhez. Ehhez az első lépés a birodalmi gyűlési választások július 31-re való kitűzése volt. A választási harc azonban olyan ijesztő módon elfajult, az ellenfelek, leginkább a vesztüket érző kommunisták, olyan utcai harcokat provokáltak, amelyek szinte polgárháborúnak is beillettek. A rend és nyugalom fenntartása most már megkövetelte, hogy a birodalmi elnök fokozottabb mértékben éljen azokkal a kivételes felhatalmazásokkal, amelyeket számára a weimari alkotmány biztosit. Poroszországban pedig, ahol az ügyvezető porosz minisztérium — élén a szociáldemokrata Braun miniszterelnökkel — nem tudott együttműködni a birodalmi kormánnyal, Papennek kormánybiztosi hatalommal való felruházásával kényszeritette helyének elhagyására. Az eltávolított minisztérium a lipcsei állami törvényszéknél próbált védelmet keresni a szerinte alkotmányba ütköző eljárás miatt. Ez azonban nem változtat a megtörtént tényeken. Papén folytatja megkezdett művét, amely most már a rend és nyugalom biztosításán kivül az egész marxista arcvonal megdöntésére irányul. A nacionalista gondolat harca ez a nemzetközi áramlatokkal szemben, amelyektől a jobboldali pártok Németország jövőjét féltik. Németország jelenlegi vezetői a külső nyomás egy része alól felszabadulva, uj életet akarnak teremteni a birodalom belsejében is. Uj célokért harcolnak, uj rendet akarnak ; azonban e törekvésük anyagilag és lelkileg anarchiába süllyedt német népnél nagyobb vajúdás nélkül nem mehet végbe. A kitűzött cél, a nemzeti gondolat alapján, a nemzeti egység helyreállítása, hogy utána megújult erővel vehessen részi a föl t ámadt birodalom a népek versenyében és elfoglalhassa az őt meeillető helyet a nagy nemzetek sorában. E cél eléréséig azonban száz akadály tornyosul a harcolók elé. Ki tudhatná előre : Papennek vagy utódának lesz-e elég ereje ezt a nagy feladatot végrehajtani. Akad-e alkalmas férfiú arra, hogy a sokat szenvedett ország minden külső és belső bajának terhét elviselje és a német nép tud-e olyan erőt mutatni jövendőjének megalapozásában, mint amilyen csodálatraméltó megadással viselte el balsorsát. A harc a jobb jövendőért megindult, visszatérés erről az útról nincs és mi csak azt kivánhatjuk Európa jövendője érdekében, hogy a német nép a sok csapás után találja meg lényének jobb részét és hogy mostani harca ne legyen hiábavaló. Zürichbe utazó magyarok polgári árakon étkezhetnek a Hungária Penzióban Magyar konyha! Magyar kiszolgálás! Zürich, Zahringerstrasse 21