Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 6. szám - A fasiszta uralom tíz esztendeje - Az örvény szélén. Gróf Károlyi Imre könyve

14 III \4.\ltl \ LLOYD 1932 Jtiniits A fasiszta uralom tíz esztendeje Ez az év a Marcia su Roma első decenniuma. Tíz esztendeje, hogy egy milánói lapszerkesztő, Benito Mussolini, feketeinges légiói élén bevonult az ókori légiók útjain az örükvárosba : az antik Via Flaminia, a Via Tiburtina, a Via Nomentana és a Via Appia, Claudius Appius szenátor hires útjának kövezetén és elfoglalta Olaszországnak — Rómát. Szörnyű káosz fenyegette akkor Itáliát, a frontokról hazaözönlő és a bolsevizmus miazmáival fertőzött katonák végzetes összeomlás felé sodorták a háborúba belefáradt országot. De a milánói lapszerkesztőnek az utolsó órában bekövetkezett merész lépése megmentett mindent. Rália megállt a lejtőn. A forradalom elmaradt. Rália a béke, a belső fejlődés, a megelégedettség, az újjászületés útjára lépett. A fasizmus első decenniumának előestéjén érdemes és tanulságos mérleget készíteni Mussolini tízéves kormányzásáról. A felelet nem egyszerű, sőt felette nehéz. Mert a jubiláló fasizmus vezére egyképpen gigászi alak államférfinak, népvezérnek, ujjáalkotó és teremtő egyénnek és embernek is. Ha csak Rália hallatlan nemzetközi tekintélyét nézzük is, bámulattal kell, hogy eltöltsön az a kivételes képesség, amellyel Mussolini ezt a negyvenmilliós nemzetet vezette. Szinte a régi római birodalom hatalma és tekintélye támadt fel a fasiszta Rália páratlan előretörésében. De talán még nagyobb az alkotó, az épitő, az újjáteremtő Mussolini. Aki ma Itáliát bejárja, egy teljesen újjáépült, gazdag és modern Olaszországot talál, amelyet sokszoros gyönyörűség szemlélni, különösen ha a régire emlékezünk. Egész városok nőttek ki a pusztaságból és csak az építkezésnek olyan rengeteg felvirágzását láthatjuk, amilyen csak az antik világban a »jó császárok« korában, vagy a röneszánsz nagy épitő pápáinak évszázadában virult ki. Mindez egy kizáróan népéért dolgozó, bölcs és nagy államférfiú súlyos kezemunkája. Mussolini mégis legtöbbet a legszegényebb olasz népos'tályért tett. Ez a népréteg valamikor sötét nyomorban, vigasztalan és reménytelen helyzetben élt, elhagyatott volt és földhözragadt szegény, tucatnyi gyerekhaddal. A fasizmus, amely alapjában véve a legnemesebb értelemben vett demokrácia, ezt a néposztályt elsősorban kiemelte végtelen nyomorúságából és öntudalra ébresztette, ugy hogy az egyszerű városi lakó, vagy a tanyai paraszt ma lelkében büszkén érzi és vallja magát »civis Romanus«nak. Intézmények, szervezetek, alapitások ezrei szolgálják ma a legszegényebb néposztályok jólétét, testi és lelki kultúráját. Egészséges lakások, kertvárosok, fürdők, közkönyvtárak, sporttelepek, nyaralóhelyek ezerszámra szolgálják az egykori elfelejtett és mellőzött tömegek jólétét. Ez természetes is, hiszen Mussolini a demokráciának olyan értelmet ad, — amint munkájának eredményei mutatják. — hogy a demokrácia nem a népnek vezetőire ráparancsolt uralmát jelenti, hanem a vezetők teljes lélekkel végzett szolgálatát a nép érdekében. Mussolini uralmának decenniuma külön nagy öröm nekünk, magyaroknak is. A Duce, aki számtalanszor adta tanújelét mélyen gyökerező magyarbarátságának, volt az első felelős politikus és államférfi Európában, aki nyíltan kijelentette, hogy a trianoni szerződés rossz és tarthatatlan és ő az, aki már hosszabb idő óta nyíltan és erélyesen pártolja a magyar revíziós törekvéseket. Hogy ez a magas F

IÚMÉBA ÉRKEZŐ MAGYAROK AZ EGYETLEN 30 ÉVE FENNÁLLÓ MAGYAR VENDÉGLŐBEN ÉTKEZNEK! helyről jövő támogatás mit jelent a magyar nemzetnek mai helyzetében, azt felesleges bővebben fejtegetni. De hogy a revíziós ügyet magáévá tevő hatalmas Mussolini mit segithet még rajtunk, az olyan kecsegtető, szivárványszínekben tobzódó távlatokat csillogtat meg, amire minden magyarnak csak örömmel dobbanhat meg a szive, ezenkívül soha el nem muló hálával telik el iránta. Péchy-Horváth Rezső Az örvény szélén X — Gróf Károlyi Imre könyve — Hatvanéves, bankelnök és nagybirtokos : csupa olyan körülmény, mely arra késztethetné, hogy nyugodtan éljen és derűs filozófiával élvezze élete eredményeit. Azonban, ugy látszik, nincsenek körülmények, csak egyetlen körülmény van : a lélek hajlandósága. Ez a hajlandóság Károlyi Imrét a közgazdaság és nagypolitika valóságos Hamletjévé teszi. Károlyi keresi, kutatja a mai zűrzavar okát és csodálkozik, miért nem látják meg az arra hivatottak a kézenfekvő és harsányan kiáltó tévedéseket. »Az örvény szélén« cimü röpirata mintegy folytatása »A Kapitalista Világrend válsága* c. tanulmánynak, mely körül parázs vita volt. Ha egy könyv, még pedig közgazdasági könyv körül vita, sőt vihar támad, akkor az a könyv eleven és elevenbe vágó. Károlyi Imre második könyve is az eleven élethez tapad. Mi az oka a világ krónikus és szive gyökeréig érő betegségének? Károlyi Imre felsorolja, kímélet nélkül, — hiszen nem a gondolkodó feladata a kiméletesség, — a gazdasági, kül- és belpolitikai okokat. Meglehet, hogy egyikmásik oknak túlságos nagy fontosságot tulajdonit, meglehet, hogy itt-ott téved, — de ez nem von le semmit annak a vérző aggodalomnak érdeméből, mellyel Károlyi a világ folyásának menetét kiséri. Meglehet, hogy kissé keményen támad a kapitalizmus hibáinak, de annál keményebben, Cato elszántságával támad a bolsevizmusnak. És noha nem hisz abban, hogy a keresztény jótékonyság könyörülete egyetemes gyógyír volna a világ sebeire, a bolsevizmussal vivott harca mégis az igazi keresztény szellem törhetetlen harcosává teszi. »Nem a technika, nem az agrokémia, nem a találmány, vagy az uj vívmány, nem a gép az ellensége az embernek, — mondja könyve végén mintegy szomorú tanulságul Károlyi Imre, — hanem ő saját maga, a benne lévő tulnagy nyereségvágy és haszonlesés.« Ezt mondja a nagy tömegekről. Hogyan látja a vezetőket? »Fokozodó világválság, súlyosbodó problémák, égető kérdések, növekvő elnyomorodása az emberek millióinak. Ezzel szemben tehetetlenség, tanácstalanság, ügyefogyottság, tehetségtelenség a világot vezetők részéről, a népek élén álló vezető férfiak fatális és feltűnő inferioritása.o Ez a könyv nem bókol senkinek, nem ismeri a demagógiának ezt az eszközét sem felfelé, sem lefelé, de mégis más, mint csupán keserű és kíméletlen igazmondani akarás. Kiérződik belőle a forró emberi együttérzés, a profétai aggodalom a pusztulásába rohanó Ninivéérl és áhítatos esdeklés igazi, önzetlen, magas szellemű vezetők után P

SIHÁL JÁNOS, FIUME VIA VALSCURIGNA 10. Vendéglő a két eperfához ~Ristoranle ai due moreit