Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 6. szám - A sajóvölgyi magyarok

10 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1932 Jiinius A MAGYAR KÜLPOLITIKA díjtalanul jár külföldi, szegénysorsu magyaroknak és vagyontalan magyar egyesületeknek. Idegennyelvü mellékleteinket és idegennyelvü kiadványainkat szintén díjtalanul küldjük meg hazánk külföldi barátainak. Amerikai újságból tudjuk mp« azt is, hogy ott járt a győzelmes antant úgynevezett határigazitó bizottsága. Ott járt. Arról, hogy mit végzel I, keveset beszél a nagy amerikai papirlepedő, annál érdekesebb és melegebb az, amit az újvilág máskülönben szűkszavú hirmondója a sajóvölgyi bus magyarokról elmesél. Ezúttal nem fukarkodik ; sőt a meleg magyar sziv hangja is ott rezeg az Írásban. A Topscher Gatscholper. Hogy fölkerekedett az egész Sajóvölgy. Magyar nemzeti viseletben hömpölygött az emberáradat a bizottság elébe. Annak egy angol ezredes volt az elnöke s volt benne mindenféle nációnak egy vagy két képviselője. A magyarság vezetője és szószólója egy öreg falusi tanító. Ősz, megtört, kopott, naiv, becsületes. Szóval : magyar tanitó. Rövid pár szóval hamarosan átesett a mondanivalóján. Hiszen olyan egyszerű az egész. — Magyarok vagyunk mindnyájan. És magyarok akarunk maradni. Adjátok vissza a hazánkat! És adjatok vissza minket — a hazának. A deputáció gúnyosan mosolygott. Az angol, a japán, a francia mind nevetett. A cseh röhögött. Az ezredes kemény, fenyegető hangon felelt. — Kicsoda ön? — Tanitó vagyok, — szólt csöndesen az öreg. — Mióta? — faggatta tovább az angol. — Negyvenkét esztendeje. Akit itt lát, köröskörül ezredes ur, mind én neveltem, tanítottam. Tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. — Nos és mennyi a fizetése? — Huszonnyolcezer ... de . . . szokol. Nem korona. Az ezredes fölfortyant. — Hát akkor mit akar? Hiszen sohase álmodta volna, hogy valaha annyi fizetése lesz. Mit akar mégis? A tanitó félénken fölpislogott rá. Öreg szemét elborította a könny. — Azt akarom, hogy szép magyar hazámban, szabad magyar földbe temessenek el . . . Néma csönd követte a szavait. De a zsebkendők az arcokhoz, a szemekhez tapadtak. Itt-ott fölcsuklott, majd pár perc alatt egyetemesen tört ki a zokogás. Tízezer ember sirt, zokogott. Az elvesztett, az elrabolt hazáját siratta. Mindenki megilletődött. A dölyfös hatalmasok arcáról eltűnt a guny, még a mosolygás is. Az ezredes is meghatottan hajtotta le a fejét. — Uraim, — szólalt meg kis vártatva, — ilyet még életemben nem láttam! De tiszti szavamat is adom, hogy minden erőmmel rajta leszek, hogy a kívánságuk teljesüljön. Éljenezni a szegény, zokogó magyarok nem tudtak. A könnyeik beszéltek : a szivek. Mindenki sirt, mindenki zokogott. Még az idegenek szeme is könnybe lábadt. Csak a csehek röhögtek akkor is és dühösen káromkodtak. A magyar sziv, a magyar becsület, a hűség és hazaszeretet nyelvét csak ők nem értették meg. Az elcsukló bánat zokogó sóhaját, a könnyek szomorú nyelvét. Hogy is értették volna? Nekik az barbár, idegen, vad, ismeretlen; Topscher Gatscholper. Magyar üzenet Kuba szigetéről A »Magyar Külpolitika« utja Az az égő vágy, mellyel a magyar a magyart kereste, Julián barátot elhajtotta a magyarok őshazájába. A testvértelen magyar a testvért kereste s ez a lánglelkü szerzetes mindig jelkép és útmutató marad azok szemében, akik a magyarság egységét keresik. Julián testvérkereső utja óta sok évszázad telt el és a magyarság azóta sok részre szakadt. Szivünk sokfelé sóvárog és sokfelől sóvárognak utánunk. Julián szivére, apostoli buzgalmára nagyobb szükség van, mint valaha : itthoni, tengerentúli, elszármazott magyarokban tartani a lelket. A Magyar Külpolitika nemcsak a külpolitikai öntudat ébresztését tűzte ki céljaként, a magyarság egységét is ápolni akarja. Mint Julián barát, felkeresi az elmaradtakat és elszármazottakat is. Határon innen és tul : számon tart minden magyart. Mi sem mutatja ugy, milyen jól és céltudatosan tölti be hivatását, mint az a levél, melyet Erdmann Ferenc szaléziánus atya irt a »Magyar Külpolitikádnak Kuba szigetéről. A levél igy szól: INSTITÚCIÓN SALESIANA »PEDROSO-ESPELIUS« BARRETO Y SAN JÜAN DE DIÓS GUANABACOACUBA. Guanabacoa, 1932 május 25. Mélyen tisztelt Főszerkesztő Ur! Végtelen örömmel vettem sorait s fogadja hálám legőszintébb kifejezését ugy a oMagyar Külpolitika.; két tiszteletpéldánya, mint a Reviziós Ligának küldött tájékoztatása miatt. Szegény lézengő magyarjaink hálatelt szívvel és mohó kíváncsisággal veszik kezükbe ezt a hazafias lapot. Elolvassák az első betűtől az utolsóig s oly jól esik nekik az a magyar betű, mintha saját édesanyjuktól kapnának levelet. Valóban csak most veszem észre igazán a Magyar Külpolitiká-nak hazafias szempontból való üdvös működését. Arra van hivatva, hogy megtartsa bennünk, szétszórt testvérekben az érző magyar lelket. Támogatását továbbra is kérve, vagyok hazafias tisztelettel Erdmann Ferenc S.S. magyar szaléziánus.