Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 1. szám - A genfi játék

s MAGYAR KÜLPOLITIKA 1931 január A követség első titkára Giovanni de Astis, aki, mint ismeretes, három hónappal ezelőtt eljegyezte a követ bájos leányát, Lilianát. Annakidején a hir kellemes meglepetésként hatott a magyar társadalom legfelsőbb köreiben, ahonnan a rokonszenves jegyespárt elárasztották szerencsekívánatokkal. De Astis, aki római eredetű, fiatal, szimpatikus diplomata, élénk, mozgékony, munkabírása fáradhatatlan. A követek távollétében már többször nyílt alkalma, hogy mint ügyvivő, a követség élére álljon és minden egyes esetben fényesen bebizonyította diplomáciai elhivatottságát. A követség második titkára, Mario Conti, aki Ravennából való, másfél esztendeje van Budapesten. Halk szerénység, de tökéletes diplomáciai felkészültség jellemzi munkásságát. Magas katonai és társadalmi körökben nagy népszerűségnek örvend G. B. Oxilia alezredes, katonai attaché, aki feleségével, egy rendkívül rokonszenves, szép olasz asszonnyal együtt a Stefánia-ut 63. sz. alatt lévő villában lakik. Ugyanitt vannak az attaché hivatali helyiségei is, ahol Oxilia nagyon komoly, értékes munkát végez. Az olasz követség faktorai közt meg kell emlékeznünk még Carlo di Nola kereskedelmi attachéról, akinek a Baross-utca 10 alatt vannak a hivatalos helyiségei. Di Nola, aki hatalmas közgazdasági tudással rendelkezik, egyidejűleg Bécsben és Budapesten tölti be a kereskedelmi attaché fontos hivatását. Amikor csak teheti, itt van a magyar fővárosban és minden alkalmat megragad, hogy a maigygar-olasz barátság kedvező atmoszférájában a magyar-olasz gazdasági kapcsolatot is szorosabbá tegye . . . Csak át kell lépni a budapesti olasz diplomáciai képviselet hajlékának küszöbét és már az első pillanatban a szeretetnek olyan meleg fuvallata fogadja itt az elárvult magyart, amely minden vezércikknél meggyőzőbben bizonyítja, hogy a magyar-olasz barátság nem frázis, hanem két nép szive legmélyéből előtörő credo-ja a szebb jövőnek. A magyar-osztrák barátsági szerződés Komoly sikerként jegyezhetjük fel a magyarosztrák barátsági szerződésnek az elmúlt napokban történt aláírását, melynek révén Magyarország egyre jobban kikerül abból a gazdasági és kulturális elszigeteltségből, melybe a békekötés juttatta. Ausztria és Magyarország barátsági szerződésében kifejeződik az az érzés, mely két szomszéd nép közös érdekeiből fakad. E közös érdekek fennálltak a múltban is, mikor a habsburgi politika örökös viszályt támasztott a két állam között. Fennállt ez akkor is, mikor a békeszerződések folyamán, a nagyantant örökös éket akarván verni Ausztria és Magyarország közé, elvette tőlünk, anélkül, hogy osztrák részről erre igényt támasztottak volna, Nyugatmagyarországot. Az uj barátsági szerződés tényleges kivánalmaknak felel meg és remélhető, hogy megteremti azokat az eszközöket, melyek a két ország gazdasági bajait enyhítik. Maga Betlen István gróf, az aláírás előtt, igy nyilatkozott: — Kétségtelen, hogy a két állam gazdasága sok tekintetben egymásra van utalva és nagymértékben kiegészítik egymást. Ennek a körülménynek lehet betudni, hogy mindkét államban oly erősen megnyilvánult a megegyezésre hajló akarat. A gazdasági kapcsolatok kimélyitésével nemcsak nemzeti, de ezen túlmenő feladatokat is teljesítünk, mert ez teljesen összhangban van az 1930. év novemberében tartott genfi gazdasági konferencia javaslataival. Lehet, hogy, mint a múltban, most is rejtett célokat keresnek tárgyalásom mögött azok, akik azt hiszik, hogy érdekükben áll az Ausztria és Magyarország közötti jóviszony kiépítését megakadályozni. Lehet, hogy revíziós, vagy más blokk-alakitásról fognak híreket költeni azok, akik nem akarják látni a komoly szándékot, mellyel a magyar kormány kizárólag az ország gazdasági helyzetének javításán dolgozik. A gazdasági válság, mely a munkanélküliek számának erős növekedésében mutatkozik, egyre fenyegetőbben veti előre árnyékát s — Schober osztrák külügyminiszter felfogása szerint — egyre általánosabb az a meggyőződés is, hogy a jelenlegi gazdasági és kereskedelempolitikai állapotok tovább fenn nem tarthatók. A Habsburg birodalom igazi ereje az a szükséglet volt, mely a dunamenti népeket gazdaságilag egybefoglalta. Ma, mikor ez az ötvenmilliós gazdasági terület már a múlté, jobban fel lehet ezt ismerni, mint valaha. A Habsburg birodalom feloszlásával nem szűnt meg ez a szükséglet, hanem mind szélesebb körben kiván kielégítést. Ebből a már 1920-ban jelentkezett felismerésből mindenféle terv született, melyek mindegyikének megvolt az a súlyos hibája, hogy uj életet akart vinni abba, ami már a történelemé. A megváltozott viszonyok a gazdasági együttműködés uj formáit követelik, olyanokat, melyek a nemzetek közjogi önállóságát nemcsak nem érintik, hanem erősitik. E gondolattal számol a regionális gazdasági újjáépítés gondolata, mely — egész Európára alkalmazva — szabad megállapodás utján akarja egybefoglalni a gazdaságilag egymást kiegészítő országokat. E lépéssel a józan és egyedül célravezető gondolkodás példáját mutatta meg Európának Ausztria és Magyarország. Ez a szerződés mutatja meg, milyen utat kell a jövőben követni az európai államoknak. A mesterségesen elnyomott, elfojtott világgazdasági rend, amelyet a békeszerződés alapjában ingatott meg, kezd föléledni, ájultságából magához térni. És ez a föléledés talán az európai államélet rendeződésének biztató kezdete. Maga Bethlen István is kijelentette, hogy meggyőződése szerint az európai közvélemény számára lassan derengeni kezd és a látszólag áthatolhatatlan köd már tisztul. A békeszerződések uj rendet jelentettek. S ha ez az uj rend nem hozza meg a népeknek a boldogságot és a jólétet, akkor a népek nem maradhatnak szerencsétlenek csak azért, hogy a szerződések tovább fennálljanak, mert akkor nyilván rossz az uj rend és azt revízió alá kell venni. — Minél mélyebb a válság — mondotta a miniszterelnök —, minél nagyobb a politikai kényelmetlenség, annál erősebben fejlődik a revízió gondolata, még pedig magától, minden erőszakos beavatkozás nélkül.