Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1931 / 2. szám - A békerevizió francia előharcosai
MAGYAR KÜLPOLITIKA 1931 február Hű tükrei-e a bankmérlegek az ország gazdasági állapotának? A pénzintézetek kitűnő mérlegeket produkálnak — a gazdasági és pénzügyi helyzet mégis szerfelett sivár A legutóbbi hetek során egymásután láttak napvilágot a vezető pénzintézetek mérlegközleményéi, melyek már felületes betekintés után is arról tettek tanúságot, hogy a bankok vezetői általában jól sáfárkodtak s kiválóan értettek hozzá, hogy a gyönge gazdasági konjunktúra közepette is teljesen kielégítő üzleti eredményeket érjenek el. Elismerés a nagytudásu bankvezéreknek a fölényes biztonságért és rutinért, mellyel az intézeteik gályáit a mai viszontagságos és viharos időkben vezetik és elismerés a magyar pénzügyi életnek, mely a mai pauperizmus közepette is mé>dot nyújt a bankköröknek arra, hogy az osztalék jaik mértékét az elmúlt évek arányában fennI árthassák. És most, minekutána meghajtottuk lobogónkat a banktényezők eredménydus tevékenysége előtt, tán nem lesz egészen indokolatlan, ha pótlólag még némi magyarázat után nézünk abban a tekintetben, hogv tulajdonképpen miként is lehetséges a pénzintézetek e brilliáns tevékenysége, a prosperitásuk zavartalan fenntartása. Az összes termelési ágak kivétel nélkül a válságok konvulziv hatásait érzik: a mezőgazdaság szinte összeroppan az értékesítési gondok közepette; az ipar üzemének egy szerény hányadát tudja csak általában ha egyáltalán tudja —, foglalkoztatni; a kereskedelem valósággal szizifuszi küzdelmet folytat a létéért. A bankok pedig virágzanak s szinte nemes versenyre kelnek a prosperitásuk felfokozásában. Miként lehetséges ez? Normális viszonyok között ugyanis aligha lehetséges, hogy a gazdasági élet egyetemességével szinte organikus közösségben levő pénzintézetek ki tudják magukat vonni az itt-olt fellépő általános dekonjuktura szomorú hatásai alól. És normális esetekben aligha lehetséges, hogv egy pénzintézeti falanx örömrepesve csóválgassa a magasra tartolt zászlóit, mialatt a gazdasági élet erősségei mindenfelé romokban hevernek. Nézzük meg hát közelebbről a dolgokat s próbáljunk (gy kissé a jelenségek mögé látni. A pénzintézetek szerepe tudvalevően elsősorban az lenne, hogy a termelést megfelelő anyagi bázissal lássák <l. V hitelnyújtás tehát a bank legelső feladata. Tagadhatatlan, hogv a hazai bankok minden lehetői elkövetnek, a hiteltevékenységük kellő megalapozására és példáid még a mai szűkös időkben is elérték, hogy betétállományaik a háboruelőtti mértéknek mintegy 60 százalékát teszik. Ugyancsak elérték a bankok azt is, hogy a külföldi kapcsolataik kellő kiépítésével szerfelett mérsé kell kamattételek mellett kaphassanak további hitelezésekre alkalmas rövidlejáratú hitelekéi. Mii látunk azonban ezzel szemben? .4 bankok az erős hitelinség közepette is minimálisan 80—90 százalékos haszonnal adják tovább a kihelyezésre kapott tőkéket, tehát oly magas kamatmarge-ot inaugurálnak, mely egyenesen bénitólag hat a gazdasági életre. Legújabban az elsőrendű bonitásu pénzintézetek például már csaknem 4 százalékos kamatra kapnak külföldi kölcsönöket, mig a kihelyezési kamatláb a legjobb esetben is 7 százalék körül van, de nem egy esetben meghaladja a 8 százalékot is. A bankok tehát ily módon 80—100 százalékot is keresnek a legszolidabb keretek között a kihelyezési ügyleteiken. Ha az ipari vagy kereskedelmi életben előfordul egy 50 százaléknál magasabb haszonkulcs, a gazdasági élet birái pereat-ot kiáltanak e jelenség láttára; viszont a pénzintézetekkel széniben szinte néma minden kritika e 80100 százalékos kereseti hasznok láttára. Itt van tehát az a bizonyos rejtélyes kulcs, mely 3 pénztintézetek szinte egyedülálló prosperitásához vezet Ma, mikor minden termelési ág a haszonkulcsát lejebb es lejebb szállítani kénytelen, — olykor még az önköltségi tényező alá is, a bankok teljes nyugalommal és hidegvérrel dolgoznak a minimális 80—100 százalékos haszon melleit. Az önköltségi tényezőt viszont a mindenkori vezetőség a legteljesebb önkénnyel állapítja meg. És ha szorosabb szemmértéket alkalmazunk, ugy Lalán arra is rájöhetünk, hogy a termelési ágak válságának alighanem egyik igen jelentős tényezője éppen az a körülmény, hogy a bankok — állítólag kéngtelenségből — ily abnormisan magas kamatmarge mellett dolgoznak s ezzel a pénzt, a hitelt oly nagy mértékben megdrágítják. A bankok mérlegeiről tehát nem igen mondható, hogy bennük visszatükröződik a gazdasági élet mai válsága, hanem inkább állatható talán, hogy kommentárul szolgálnak számos esetben a termelés szomorú szedánjainak. A bankok természetesen azt állítják, hogy egyéb megfelelő jövedelmek hiján ma egzisztenciális szükégük van az enormisan magas kamatnyereségre s ebből tartják fenn jórészt üzemeiket. Ha elfogadjuk is ezt az állítást, nyomban olt van a másik önként adódó kérdés: vájjon miért nem hajtanak végre a bankok megfelelő racionalizálásokat, illetve miért nem fuzionálnak? Egyszerűen személyi okokból nem. És itt elérkeztünk a bajok főforrásáig, amikor a megfelelő konzekvenciák levonása igazán nem követel különösebb fejtöréseket. . A bánhidai villamossági erőmű a MÁV-villamositás szolgálatában A napokban visszaérkezett londoni uljáról dr. Tormay Géza államtitkár, s a közgazdasági körökben gyorsan elterjedt annak a hire, hogy dr. Tormay államtitkárnak sikerült a bánhidai cent/álé megépítését finanszírozó angol pénzcsoporttal további megállapodást létesíteni a MÁV elektrifikálására vonatkozóan. A szóbanforgó angol érdekeltség máris biztosította a Budapest— Komárom között levő MÁV-vonalszakasz villamosítási munkálatainak gyors lefolytatását, ami tudvalévően az első etappját fogja nyújtani a Budapest és Hegyeshalom között levő útvonal elektrifikációjának. Az angol csoport a régebbi megállapodásból kifolyóan a magyar kormány számára rendelkezésre álló hitel utolsó részletét, másfél millió fontot a közeljövőben át fogja utalni s ezzel biztosítva lesz a meginduló MÁVelektrifikáció pénzügyi lebonyolitása. A Budapest—Komárom között lévő MAV-vonalszakasz munkálatai mintegy 32 millió pengős megrendeléshez fogják juttatni a belföldi ipart, mig az angol ipar szerződésszerüleg mintegy 15 millió pengő értékű szállításhoz jut. Mindenesetre némileg lehangoló, hogy az ipar mai munkaszegénysége közepette egy ilyen — aránylag — nagy összegű rendelés az angol ipar számára jut, mindazonáltal azzal is tisztában kell lennünk, hogy az angol tőke segítsége nélkül viszont a hazai ipar még attól a munkalehetőségtől is elesett volna, amit a bánhidai centrálé létesítésével és a MÁV-elektrifikációval kapcsolatban a munkaérték 70%-os kvótája gyanánt kapott, illetve most folytatólag kapni fog. És különösen értékes számunkra az angol tőke támogatása a mostani viszonyok közepette, mikor a nemzetközi tőkepiac részéről egyelőre még mindig meglehetős nagy elzárkózottság tapasztalható a hosszúlejáratú hitelekre vonatkozó igényekkel szemben.