Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 2. szám - Benes kirohanása Magyarország ellen

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XII. ÉVFOLYAM BUDAPEST 1931 FEBRUÁR Benes kirohanása Magyarország ellen A trianoni békekötést megelőző idők kísértetei visszájáinak. A háborús korszak ádáz haragja, igaz­ságtalan gyűlölködése és napnál világosabb tényeket meghamisító vakmerősége liheg abban a nyilatkozat­ban, amelyet Benes február első napjaiban a magyar revíziós törekvésekkel kapcsolatban tett a Paris Midi munkatársa előtt. ,,A magyar propaganda'' számaival vitázik, azt szeretné elhitetni a világgal, hogy most, háború után a kisebbségi szerződések korszakában is mi magya­rok vagyunk azok. akik elnyomjuk a nemzetiségein­ket, nem pedig Csehszlovákia. Fölhangzik ismét a régi vád: a háború előtti Magyarország „leigázta" nemzetiségeit. Ezért — mondja Benes — a béke­konferencia álláspontja az volt, hogy Közép-Európa kibogozhatatlanul összekeveredett nemzetiségi vi­szonyai között .,annak a megoldásnak kell előnyt nyújtani, hogy a kisebbségekből minél nagyobb szá mot azoknak az államoknak kell juttatni, amelyek a legnagyobb garanciát nyújtják az igazságos bánás­módra vonatkozólag Benes szerint Csehszlovákia alkalmas volt ennek a „legnagyobb garanciának'' a nyújtására, mert ma is a nemzeti kisebbségeknek valóságos paradicsoma, ahol még a magyar kisebb­ségek helyezete is „teljesen jó". Ennek az igazolá­sául hivatkozik a csehszlovákiai magyar szocialisták és a földhöz juttatott magyar kisgazdák nyilatko­zataira. Vitatkozzunk Benesnek ezekkel a régen levitéz­lett és szánalmasan megkopott érveivel? Veszteges­sük az érveket arra az egy-két megtévedt magyarra, aki a csehek zsoldjában áll és akire Benes hivatko­zik? Vitatkozás helyett, azt hisszük, okosabb lesz, ha átadjuk a szót maguknak az érdekelteknek, a cseh­szlovákiai magyar kisebbségek igazi képviselőinek. A Prágai Magyar Hírlap a Benes-nyilatkozattal fog­lalkozó február 5-iki számában ezt irta: „Minden­esetre a békeszerződések urai igen naivak voltak, ha Benes szép szavára eleve hitelt adtak annak a még ki nem próbált ténynek, hogy az újonnan megalakult államok az igazságtevés terén teljes garanciát fognak szolgáltatni. Tizenegy év szomorú tapasztalatai után a csehszlovákiai magvar kisebbségnek egészen más véleménye van ebben a kérdésben, mint a békeszer­ződés magas megalkotóinak." A kisebbségi sorsban élő csehszlovákiai magyar­ság reprezentatív lapjának megállapításaihoz nekünk nem lehet semmi hozzátenni valónk. Benes itt a leg­illetékesebb oldalról kapta meg a megfelelő leckét. Azonban még más leckét is kapott a cseh kül­ügyminiszter a Paris Midi-ben megjelent interjúból kifolyólag. A magyar felsőházban Szterényi József báró szóvátette a nyilatkozatnak azt a mondatát, amelyben Benes azt az óhaját fejezte ki, hogy Ma­gvarországon azok az elemek jussanak uralomra, amelyek neki már régóta kedvesek. A mindenáron pacifisták. A Benes receptje szerint demokraták. A cseh uralmi vággyal és gazdasági terjeszkedéssel megalkuvók. A revízióról gyáván lemondok. Bethlen István miniszterelnök ebből az alkalomból megfelelő módon kioktatta a csehek külügyminiszterét, aki már számtalanszor vétett a nemzetközi illem legele­mibb szabálya ellen és ismételten beavatkozott Ma­gyarország belső kormányzásának az ügyeibe. Amint a miniszterelnök elmondotta, a magyar külügymi­nisztérium azonnal megtette a maga kötelességét és Prágában tiltakozott Benes legújabb magyar belpo­litikai kiruccanása ellen. Benes, amint erről a ma­gyar diplomáciai képviselő beszámolt, az ilyen ügyek legkényelmesebb elintézési módjához folyamodott: szavait egyszerűen elosürte-csavarta és igy igyekezett bebizonyítani, hogy az amit mondott, nem is a ma­gyar kormányra, hanem a „bizonyos sajtóorgánu­mokban" megnyilatkozó „felelőtlen szélsőségekre" vonatkozott. Olvasni mi is tudunk. Azt a nyilatkoza­tot, amelyet prágai magyar követünk bemutatása után Benes is hitelesnek ismert el, csakis egyfélekép­pen lehet érteni. A miniszterelnök ezért jól tette, hogy nem érte be a hivatalos magyarázattal, hanem a magyar felsőház szine előtt megfelelő eréllyel visszautasította azokat az ismételt beavatkozásokat amelyeket Benes a magyar belügyekkel szemben megenged magának. Nem sokkal a Benes-féle nyilatkozat napvilágra jutása után Londonból visszhangja támadt a cseh­szlovák külügyminiszter megállapításainak. Ezen senki sem fog csodálkozni, ha megmondjuk hogy a hírhedt Wickham Steed volt az, aki Benes szólamát fölkapta és tovább hangoztatta. Wickham Steedről mindenki tudja, hogy ő az a hangvilla, amelyik min­den Magyarországot ócsárló hangra megrezdül. Nem ingyen és nem érdeknélkül természetesen. Max Bonge nemrégiben megjelent könyvében megírja, hogy amikor a központi hatalmak Belgrádot elfoglalták, a szerb irattárakban több csinos összegről kiállított nyugtát találtak Wickham Steed aláírásával. Ezt az urat, akinek a oseh külügyminisztérium rendelke­zési alapjához való bizalmas viszonya is köztudo­mású, ilyen és hasonló müveletek miatt csapták el a Times szerkesztői állásából. Steed most Londonban, a Kings College-ban egy előadás keretében a Pesti Hirlap kiadásában megjelent „Igazságot Magyaror­szágnak!" cimü albummal vitatkozott. Ki csodálko­zik rajta, hogy a magyarellenes propaganda veterán, fizetett ügynöke az előadás végén erre az eredményre jutott: ..A magyarok megérdemelték, ha szenvedtek." Wickham Steed nem is juthat másféle eredményre. Hiszen azt a pénzt, amit kapott, meg kell szolgálnia. Benes és Steed ahhoz a propagandához értenek, amelyik a tények elcsavarásával és meghamisításá­val dolgozik. Az ő virágkoruk akkor volt, amikor a világ még kótyagos volt a háborús gyűlölködés lázá­tól. Az ö idejük ma már lejárt, mert a megtisztult sze­mek az Igazságot meg tudják különböztetni a Hamis­ságtól.

Next

/
Thumbnails
Contents