Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 1. szám - A békeszerződések világgazdasági oktalansága

1931 január MAGYAR KÜLPOLITIKA 15 XA békeszerződések világgazdasági oktalansága A Magyar Külpolitika számára irta WEBER ADOLF a müncheni egyetem közgazdasági fakultásának tanára Nem igaz, hogy a borzasztó krizis, mely ezidőszerint a,z egész világot megrázza, szükséges és közvetlen következménye lenne a világháborúnak. Ha hagynák a népekéi a háború előtti képességgel vagyont szerezni, — ami sokkal többet jelent, mint maga a vagyon — akkor a sok és nehéz anyagi háborús veszteséget meglepően rövid idő alatt be lehetne hozni. Mindinkább megerősítést nyert ez az igazság a generációk világ háború előtti tapasztalataiból. Milyen hamar felgyógyultak az Egyesült Államok a polgárháború hatalmas pusztításaiból és Franciaország 1871 után, a legyőzött Oroszország 1905 után ép ugy, mint a győzelmes Japán, mely minden hadikárpótlásról lemondott. Nem a háborút kell elsősorban felelősségre vonni a sok nehézség miatt, melyet a világnak most viselnie kell, hanem az államférfiak őrült politikáját, akik a háborút a maguk módja szerint akarták befejezni, amellett azonban kétséges maradt, hogy a pálmát a gyűlölség, vagy az ostobaság vitte el? Az európai Egyesült Államokról álmodnak, megelőzőleg azonban hosszantartó gyűléseken igen sok államférfiúi művészetet pazaroltak arra, 'hogy ennek a min denesetre kívánatos egyesülésnek elemeit feldúlják. Határokat szaggattak szét, amivel sok generáció teremtő akaratát, gyümölcshozó munkáját tették nélkülözhetővé és ahelyett, hogy megkönnyítették volna az árucserét, megnehezítettek minden nemzetközi vonatkozást, a szükségtelen üres munka elkerülése helyett pedig munkaerőt és tökél pazaroltak a nemzeti sovinizmus szolgálatára. De világgazdasági szempontból teljesen észellenes az a milliárdos kárpótlás, melyet tőlünk követelnek. Mert a világgazdaság egy igen finoman szervezett és nagyon komplikált munkaelosztás, mely tulajdonképpen egy gazdaságilag jól megfontolt adás-vevésen nyugszik. Már pedig ennek a világgazdaságnak tökéletesen kifejlődött részeiből szaggatnak ki a jó szerencse nevében milliókat és milliárdokat, csak azért, hogy a „magas politika" kívánsága szerint azokat — gazdaságilag teljesen észszerütlen szempontból — máshová bepréseljék. Nagyon nehéz dolog ilyen óriási összegeket az amúgy is megterhelt magángazdaságból kivonni, de még nehezebb ezeket a belgazdaságból felhajtott összegeket a nemzeti gazdálkodás hatalmas megkárosítása nélkül a külföldre szállítani, ahol ismét roppant nehézségek állnak elő a kárpótlás ezen összegeinek a magángazdaság által történő felvételénél. A világgazdaság keretén belül előálló teljesítmények észszerütlen vezetése, a legolcsóbb reális áron való termelés-elosztásnak megnehezítése, a tőkepusztulás, mind nem mások, mint a kárpótlási terhek következtében előállott kényszerű változások, tehát a jóvátételek világgazdasági következményei, amelyek ma már minden elfogulatlan ember előtt nyilvánvalók, hogy a köz- és világgazdaság pusztulására vezetnek. Ezek okozzák a világpiac gyengébb felvevőképességél. Az adós államok ugyanis az elképzelhető legnagyobb erőfeszítéssel azon vannak, hogy árutömegeiket a hitelező országok felé irányítsák, mert hisz végeredményben csak igy érhető el a jóváléleli fizetés 'teljesítése. A hitelező államok azonban ujabb és ujabb vámrendszabályokkal védekeznek ezen áruáradat ellen. Ezek a rendszabályok az adós állam terheit még jobban elmélyítik és állandósítják. Ezenkívül a jóvátételekkel szoros összefüggésben levő hadiadósságok világgazdaságilag teljesen célszerűtlen tőkevándorlást idéznek elő. A győztes államok pénzügyminiszteréi évek óta a jóvátétel után áhítoznak, míg a kereskedelmi miniszterek két kézzel igyekeznek országuktól távoltartani a legyőzött államok szabad versenyét. Nem lehet azonban a jóvátételi kötelezettségnek eleget tenni, akkor, amikora kereskedelem-politika nevében az idegen árut magas vámmal megdrágítják s ezáltal a versenyt megnehezítik, s éppen ezért kénytelenek a jóvátétel nevében nagy mennyiségben ingyen szállítmányokat átvenni. Még egy más okból is kénytelenek vagyunk a jóvátételt világpolitikai esztelenségnek nevezni. A jóvátételi terheket ugyanis végeredményben a gazdasági törvények alapján dolgozó népek széles rétegei viselik. A munkások, alkalmazottak és hivatalnokok erős szervezkedés sel még egy ideig tiltakozhatnak a jóvátétel ellen, addig amig képesek a bért és a fizetést egy ideig magasabban tartani. Ezzel azonban csak azt érik el, hogy a hadikárpótlás által már amúgy is redukált tőke még jobban leapad. Minél kevesebb a tőke, szükségképpen annál nagyobb a munkanélküliség, tehát azáltal, hogy magasan tartják a béreket, egyúttal apasztják az összmunka jövedelmét. A munkások azon törekvése, hogy a terheket a vagyonra áthárítsák, olyan fáradság, amellyel az alapot ássák ala. amelyen állnak. Nem tudják mit cselekszenek és érthetőleg könnyen hallgatnak az agitátorok izgatására, akik nekik a leljes felforgatás után az aranyhegyeket igérik. Most már bevallhatják — legalább maguknak — Európa irányadó urai. hogy ha az egészben véve nyugodt, jól fegyelmezett német munkásság a bolseviki méregnek áldozatául esik, akkor nincs többé megállás, akkor Európa sorsa meg van pecsételve. Tehát jogosult a következtetés: a jóvátételek nem tesznek jóvá, hanem rombolókig halnak, tartósan sehol sem orvosolnak, mindenhol áriának és komoly akadályai a világ szükséges gazdasági és politikai javulásának. Jelek vannak arra, hogy az európai államférfiak között derengeni kezd. Kezdik már észrevenni, hogy állanak a dolgok a valóságban. De a mult bűnei, a politikai gyűlölet következményei és a gazdasági értelmetlenség nem lehetők jóvá egyik napról a másikra. Ez a felbőszült választó szavazataiba kerülne és ez a modern államférfiú részére a világ összes bajai közül a legnagyobb. Éppen ezért, nincs más választás, vagy Európa elpusztulása, vagy a szplgaságdiktálumoknak igazi békeszerzeménnyé változtatása. Már 150 éve annak, hogy az angol Hume Dávid honfitársainak olyan, tanítást adott, melynek igazsága mindig újra beigazolást nyert: „ha azt akarjátok, hogy gazdagok legyetek, legyetek rajta, hogy szomszédaitoknak jól menjen". Ha az angolokban, franciákban, belgákban s nem utolsó sorban az amerikaiakban jó szándék volna, asztalhoz ülnének velünk, megtárgyalni, hogyan, lehetne a nemzetközi munkahelyzetet Európában mindenki javára előmozdítani. Ez nekik sokkal többet használna, mint a sarc, melyet ránk kényszerítenek. A helyzet elfogulatlan vizsgálójával együtt be kellene látniok, hogy a sarcok a mostani világgazdaságban anarchiát jelentenek, szöges drót kerítései a politikai megértésnek és farkasvermei azoknak, akik Európa jólétét közös munkával előrevinni óhajtják. Ebben a szellemben építsék meg az utal a békemunkához és csodálkozni fognak, milyen hamar eltűnik a világgazdaság-krízis kísértete. Ehhez mindenesetre kettőre van szükség: bátorságra, azokkal a beállításokkal szembeszállni, melyeket annyi fáradsággal és ügyességgel már csaknem egy fél emberöltő óta a tömegekbe belevittek és betekintés a nemzetgazdasági összefüggésekbe, melyeket gazdasági törvények kormányoznak és amelyek azokat a nemzeteket, amelyek őket figyelmen kivül hagyják, mindig veszteségbe és szerencsétlenségbe sodorták. A MAGYAR KÜLPOLITIKA FŐBIZOMÁNYOSA PFEIFER FERDINÁND (ZEIDLER TESTVÉREK) NEMZETI KÖNYVKERESKEDÉSE % BUDAPEST, IV., KOSSUTH LAJOS-UTCA 5. SZ.