Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 8. szám - Justice for Hungary . . .

MAGYAR KÜLPOLITIKA 1931 augusztus Czapáry Jenő, a Magyar Aero Szövetség alelnöke repülőgépeknek, amelyek páncélozva vannak és a támadásra alkalmas fegyverzettel (gépfegyver, ágyú, bombavetőkészülék, stb.) bírnak, addig a sportrepülés terén ettől az elvtől eltérőleg a repülőgépek jellegére és rendeltetésére való tekintet nélkül egyszerűen megtiltja a motoros sportrepülésnek közpénzekből való támogatását, ugyanakkor, amikor azt a békeszerződések által nem sújtott államok nyiltan, sőt éppen a katonai érdekekre való hivatkozással igen jelentős mértékben teszik. Ha tehát nem is vitatnók a trianoni békeszerződés 128 és következő paragrafusainak létjogosultságát, akkor is fel kell vetnünk a kérdést, hogy mi jogosultsága van ezeknek a tilalmaknak oly repülőgépekre vonatkozólag, amelyek katonai célokra nem használhatók. A repülősportban ugyanis világszerte egy vagy két üléses standard gépeket használnak, amelyek legfeljebb 100—120 1. e. motorral vannak ellátva. Kérdezem, hogy miféle veszélyt jelentenek ezek a gépek a mai modern vadász-, vagy bombavető gépekkel szemben, amelyekkel sem gyorsaság, sem emelkedőképesség tekintetében nem versenyezhetnek, eltekintve attól, hogy fegyverzettel meg egyáltalában nem rendelkezhetnek. Semmiféle elfogadható okot sem lehet találni arra, hogy a légiforgalom terén érvényesülő könnyítések a motoros sportrepülőgépekre is (legalább 125 1. e.-ig) kimondassanak és hogy — ugyanúgy mint a légiforgalomra vonatkozólag — az államgazdálkodás belátására bizassék, hogy a motoros repülősportot oly mértékben támogassa, amily mértékben azt anyagi helyzete megengedi. Kzzcl az intézkedéssel legalább némileg csökkenne az az egyenlőtlenség, amely ma a repülősportban fennáll és annak célirányos müvelését lényegesen megnehezíti, sőt némely vonatkozásában egyenesen lehetetlenné teszi. Miként keljenek például a magyar sportrepülők, akik úgyszólván koldulásból és könyöradományokból élnek, versenyre oly nemzetek fiaival, ahol ezt a nemes és nemzetnevelő sportot az állam és a társadalom egymással vetélkedve támogatja. De tovább megyek: a magyar társadalomnak végre meg kell értenie az idők intő szavát és le kell magáról ráznia a trianoni békeszerződés 128 és következő paragrafusainak szégyenletes bilincseit is. Ma ugyanis a helyzet az, hogy amig a békeszerződések által nem sújtott országokban a légi fegyverkezés soha nem várt mértéket öltött, addig a másik félre nézve változatlanul, a békeszerződés szellemét is meghaladóan a legmerevebb tilalmak vannak érvényben, amelyek nemcsak gazdasági és kulturális munkásságunkat, de legelemibb önvédelmi törekvéscinket sem engedik érvényesülni. Nem állhatunk itt teljesen védtelenül és kiszolgáltatottan olyan légi haderővel szemben, amelyek maholnap a napot is elsötétítik. Legelemibb jogunk, hogy legalább védekezni tudjunk olyan lehetőségekkel szemben, amelyek létünket napról-napra jobban veszélyeztetik. De mi nem akarunk senki ellen fegyvert használni. Igazságunk, amely a napnál is fényesebb, előbb-utóbb fegyver nélkül is győzni fog. Akkor nem engedjük azt sem, hogy mások ellenünk támadásra fegyverkezzenek. Ezt követeli a jog, az igazság és a béke. Mi tehát repülni akarunk és ebben is igazságot követelünk Magyarországnak. Hiábavaló volt az óceánrepülés minden munkája és kockázata, ha a magyar társadalom ezt az igazságot megérteni nem tudja, vagy nem akarja. Nem az ünneplésekben és nem a kitüntetésekben látjuk Endresz és Magyar bravúros tettének jutalmát. Ezek csak külsőségek. A siker csak akkor lesz teljes, hogyha az egész hazafias magyar társadalom nemes megértéssel és lelkes áldozatkészséggel siet elnyomott aviatikánk segítségére. Mert ne feledjük, hogy aviatikánk egészséges és célirányos fejlődése egy szebb jövő kialakulásának egyik legfőbb előfeltétele. Tehát igazságot Magyarországnak és igazságot a magyar aviatikának! Bethlenfalvi Paál András, a Magyar Aero Szövetség alelnöke