Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 7. szám - Európa végzetes napjai

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LHU HIVATALOS LAPJA XII. ÉVFOLYAM 7. SZ. BUDAPEST 1931 JÍLIÜS Európa végzetes napjai Irta Madarassy-Beck Gyula báró Május 16-án »Európa alkonya« cimmel cikket irtani az Újságban, amelyben Spengler 1920-ban megjelent monumentális történelemfilozófiai munká­jára, az »Untergang des Abendlandes«-re való hivat­kozással felvetettem azt a kérdést, hogy nem-e ju­tottunk el ahhoz az epochához, amely az európai kapitalisztikus rendszernek és ezzel együtt az év­századokon keresztül felépitett európai kultúrának és civilizációnak pusztulását jelenti? Felvetettem azt a kérdést, hogy megáll-e egy hatalmas történelem­filozófiai krizisteória, ugy, ahogy a kapitalista vi­lágrend gazdaságtudománya kicsinyben megterem­tette a visszatérő ökonomikus krizisek teóriáját? Hogy tényleg halálra van-e Ítélve az egész európai civili­záció, ugy, ahogy összeomlottak részben egészen nyomtalanul nagy, ősrégi kultúrák, és ahogy a kö­zépkor sötétségébe belefulladt a görög-római alkotá­sok nagyszerűsége. Spengler könyve már 1917-ben be volt fejezve. Megiródott tehát ez a mü anélkül, hogy az iró az utolsó tizennégy esztendő világfejlődésének meg­döbbentő képét ismerhette volna. Már pedig ennek az epochának, de különösen az utolsó három év eseményei minden gondolkodó emberben azt az ér­zést kelL, hogy létrehozzák, hogy a Spengler-féle elmélet valószinüvé tétele ijesztő gyorsasággal jelent­kezik. A világ egész gazdasági rendszere súlyosan beteg, orvosilag szólva: az elöregedés félreismerhe­tetlen jeleit mutatja. A mai világgazdaságban minde­nekelőtt az egészséges, természetes reakció hiányzik és mint tipikus öregségi tünet, hiányzik a regene­ráló erő. Ha már most tisztában kell lennünk az­zal, hogy egész civilizációnk és kultúránk, minden amit évszázados, hatalmas és csodálatos emberi munka megteremtett, mindaz, amiben az emberi al­kotóerő nagysága megnyilatkozik, függvénye gazda­sági rendszerünknek, ez veszedelmesen igazolni lát­szik Spengler próféciáját. A nemzetek minden mértéket meghaladó egocentrikus politikája, a jólét­nek minden megértés nélkül, egymás rovására való keresése, az emberi szolidaritás érzésének folytonos elhalványulása, kicsinyes béka-egér harcoknak kole­rikus kezelése mellett a dolgok nagy összefüggései­nek meg nem látása, a helyzet követelményeivel szemben való értelmetlenség és ehelyett régi, tartal­mukat vesztett sablonokhoz való ragaszkodás, ag­gasztó aggkori tünetek, amelyek Európa testén egy komoly orvosi diagnózis pontosságával mutathatók ki. És egészen bizonyos az, hogy a háború utáni páratlan prosperityjében, a fiatal erőnek annyi ru­galmasságát mutató Egyesült Államok sem birják magukat egészen kivonni az európai behatások kö­vetkezményei alól. Gyakorlatilag a népek egymásközötti hermetikus elzárkózása, a racionális nemzetközi munkamegosz­tás helyett keresztülvihetetlen autarkikus törekvések, a termelés és fogyasztás harmóniájának súlyos és a gyógyulás semmiféle jelét nem mutató megbomlása, amelyet antikapitalisztikus belső, mesterséges árkép­zések is megzavarnak, a győző államok túlhajtott fegyverkezése, ezzel együtt állandóan a háborús le­hetőségek földalatti moraja, egy példátlan túladóz­tatás, amely nem utolsó sorban a mi kapitalisztikus világrendünket gyilkoló etatizmus tultengésével van kapcsolatban, a krizissel és a technika hihetetlen gyors fejlődésével együtt a munkanélküliség ijesztő fokozódása, mindezek következtében az egészséges gazdasági megélhetés alapprincipiumának. a biza­lomnak további megrendülése, amelyet már eléggé megingatott a háborúnak közjogilag és magánjogi­lag teljesen igazságtalan és értelmetlen likvidálása, különösen a gazdaságilag tarthatatlan és szükségsze­rűen feneketlen krizishez vezető hadikárpótlások rendszere, — Európa súlyos megbetegedésének vi­lágos tünetei. Az összes államok politikai irányitói úgyszólván az egész vonalon azt cselekszik, aminek helytelenségéről pro foro interno kell, hogy meg­győződve legyenek. Az úgyis lecsökkent, aláásott re­generáló erő, a gazdasági életben rendszeresen tovább gyöngittetik. Utaltam arra is, hogy ezzel a legyöngült, beteg, napról-napra sorvadó kapitalizmussal szemben, amelynek tehetetlensége és eltévelyedései mindinkább fokozzák az elégedetlenséget és a bizalmatlanságot és ezzel minden antikapitalisztikus izgatásnak tala­ját készítik elő, keleten, a világ egyhatod részét ki­tevő területen, 150 millió emberre kitérjedőleg, gi­gantikus méretekben, egy uj gazdasági rendszer, sőt jobban mondva egy uj gazdasági vallás épiti ki soha nem látott gyorsasággal, soha nem tapasztalt me­részséggel, a maga termelését. A szovjet, mely a munkás jólétének, a munka marxista értelemben való megfelelő jutalmazásának elvét tűzte zászla­jára, az egyiptomi fáraók rabszolgarendszerét meg­csúfoló nélkülözések melletti produkcióval, a vele való gazdasági verseny felvételét lehetetlenné teszi a kapitalista államok részére. A mezőgazdasági dum­ping hatásait már minden tagunkban érezzük, az ipari dumping első fecskéi a szappanban és izzó­lámpában már jelentkeztek. Hogy az ötéves terv teljesen keresztülvihető-e Stalin és társainak elgon­dolása szerint, hogy mennyire fognak akadályul szol­gálni a kvalitásos munkás hiánya és valutáris szem­pontok, másodrendű kérdés. A lényeg az, hogy aMr sikerül tökéletesen, akár nem az a páratlan me­részségű elgondolás, amely a Pjetiletka alapját ké­pezi, mindenesetre, ha nem is tud majd oly mérték­ben alkotni, mint ahogy az a kommün Íróasztalai mellett kidolgoztatott, elég erős lesz ahhoz a romboló munkához, amelynek kifejezett és bevallott tenden­ciája a beteg európai kapitalizmus ellen irányul. Ma még a gyűlölet kárörömével nézi a kapitalizmus

Next

/
Thumbnails
Contents