Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 6. szám - A Népszövetségi Ligák nagygyűlése Budapesten

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR RETIZléü LIGA HIVATALON LAPJA XII. KVFOLYAH 6. SZ. BUDAPEST 1931 JÚNIUS XA Népszövetségi Ligák nagygyűlése Budapesten Irta Pékár Gyula A Népszövetségi Ligák Uniójának 38 nemzete közül 28 jött el Budapestre, összesen 250-en s most hogy a rendkívül érdekes, tanulságos és egészben véve igen kellemes kilenc nap lezajlott, örömmel konstatálhatjuk, hogy nem jöttek ide hiába, mert ahogy az elérzékenyedő delegátusok a búcsúnál mondották, sokat láttak itt, kinyílt a szemük és most kezdik igazában látni azt a nagy igazságtalanságot, amely a nemes magyar nemzetet a trianoni békekötéssel érte. A genfi Népszövetség merev és 55 nemzeti szuverénitástól béklyóbakötött intézményével szemben a Népszövetségi Ligák Uniója azt a társadalmi szabadabb szellemet képviseli, ami voltaképen a genfi intézménynek kiegészitő része. A kettő között erőviszonylatban az anya és leány rokonsága áll fenn. Azonban elmondhatjuk, hogy igazában tán a leány, illetőleg a Népszövetségi Ligák Uniója, hamarább született meg, mint maga az anya. Mikor a Népszövetséget alapitották, már jóval azelőtt lelkes ujitók, nem annyira a kormányok, mint inkább a nemzetek szabad közvéleményét akarták mozgósítani és akarták abba a világtanácskozásba belevonni, amelyben Genfben szigorú győztesi szempont érvényesül, de amellyel szemben a Népszövetségi Ligáknál sokkal szabadabb méltányossági szempontok jutnak diadalra Ha maga a Népszövetség a jus strictum et politicum-ot képviseli, akkor a Népszövetségi Ligák a jus aequitatis-nak, vagyis a méltányossági jognak a letéteményese, annak a jognak, amelyet a rómaiak ugy neveztek, hogy jus gentium, a népek joga. Ez a szempont felel meg a legjobban annak a gondolatkörnek, amelyet az Unió képvisel. Ilyen fejlődés mellett a lassan, nehézkesen és mindeddig győztesi szempontból működő Népszövetséggel szemben a Ligák Uniója az emberiség lelkiismeretét képviseli, és pediglen annak abban a formájában, amit a világ közvéleményének lehetne nevezni. Maga a Népszövetség a maga nehézkességében egy helyt marad örökké. Genf Genfben marad, Genf nem utazik, Genf nem vizitel. Ezzel szemben mi, a Népszövetségi Ligák Uniója, mi évente háromszor is találkozunk: a februári ülések rendesen fix helyen, az Unió brüsszeli főtitkárságának városában, Belgium fővárosában folynak le, ellenben a nyári nagygyűlés mindig más európai állam fővárosában folyik le, az őszi tanácsülés — szeptember végén vagy október elején — pedig szintén mindig más városban hozza össze a 38 nemzetet. E mozgékony és független berendezkedés folytán a Népszövetségi Ligák Uniója állandóan a legszorosabb kontaktusban van a nemzetekkel és tiz év multán elmondhatjuk, hogy sok mindent elképzelhetünk, azt is, hogy hatalmas földi intézmények összedőlnek, de a 38 nemzetnek az a szokása, az a vágya, hogy! évente háromszor is találkozzunk, gondolatainkat, terveinket kicseréljük és igy magunk között a világ közvéleményét kiőröljük, ez a szokás annyira gyökeret vert már bennünk, hogy erről a nemzetek többé nem igen mondhatnak le. Ha ez a bizonyos, évenkénti háromszoros találkozása a nemzeteknek bármily akadály folytán megszűnne, akkor az emberiség visszaesnék abba a háboruelőtti — hogy ugy mondjam — ősállapotba, amikor homo homini lupus, ember az emberrel szemben farkas, amikor a nemzetek az eddigi barátságosabb felfogás helyett a régi gyanakvó ellenségeskedéssel néznek egymásra. Én magam voltam az, aki a tavalyi genfi nagygyűlésen meghivtam az Uniót Budapestre ezidénre. Akkor háromnapos nagy kongresszusi csata keletkezett ebből. Az utódállamok és a velük tartó többi államok életre-halálra ellenkeztek ezzel a tervvel. Én azonnal vissza akartam vonni a meghivást, azonban a felháborodott angolok és franciák magukévá tették a meghivást és a bizottságban elnöklő volt francia nagykövet és miniszter, Hennessy harsány hangon jelentette ki, hogy »igenis, oda kell mennünk! Magyarország tiz év óta panaszkodik, nézzük meg, mi van ott.« A franciák, mint a kisantant nevelőapja, rendkívül nyomatékkal léptek fel ugy, hogy a kisantantnak engednie kellett és a nagygyűlés mégis csak ide, Budapestre került. Az első napon Borell volt francia miniszter elnökölt, a második napon délelőtt Lady Gladstone, délután pedig én elnököltem. A főtárgy kettős volt: a munkanélküliség és az agrárkrízis, amelyhez éppen a>x én elnökletem alatt egy igen érdekes vita csatlakozott: e vita javaslata a szovjettel való viszonylatot hozta szóba. Itt megdöbbentően érdekes fejlemény tárult szemem elé, mert a javaslattal szemben, mely elitélte a szovjetet, erkölcstelennek mondotta a velük való kereskedelmet, mert hiszen ez a kereskedelem semmi más, mint a szovjet segitése, tálpraállitása, — ezzel szemben 13 más szónok — németek, lengyelek, franciák, belgák, angolok stb. — mind homlokegyenest ellenkező, más álláspontra helyezkedtek, hogy tudniillik minek szakitani a szovjettel, nincsen ottan olyan nagy veszély. Szóval Európának quasi az erkölcsi bukása tárul a néző szeme elé, hogy akkor, mikor az egész világ tudja, hogy a szovjet ötéves tervéből a következő két esztendő alatt döntő összeütközésnek kell bekövetkeznie a védekező Európa és a három év múlva már támadásra készülő szovjet között, akkor egész Európa a legönzőbb, kiskalmári szempontból ítélve a dolgokat, úgyszólván saját sirját ássa meg. Huszonkettedikén kezdődött el a Népszövetségi Ligák Uniójának az igazi ülésezése. Ennek kulmináns eseménye volt a lefegyverzés kérdése, amelyben a