Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 3. szám - Iványi Béla: Felső-Magyarországról [könyvismertetés]

12 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1930 augusztus pott lapos teteje van. Még leginkább az igazítja útba az embert, hogy ame­lyik ház tetejéről fü és bozót lóg le, annak felsőemelete valószínűleg beom­lott s csak az alsó részét használják. Az ablakok egyúttal ajtók is, mind­egyik magas vaskerottel ellátott er­kélyre nyilik. Ez a régi épitésmód, az uj házakról már hiányzik jórészt az erkély, az ajtónagyságu ablakok azon­ban megmaradtak, csakhogy éppen üveget kaptak. Régen ugyanis csak deszkával zárták el őket. A hihetetlen por miatt, melyet egy­egy végig ugráló kecske már felhők­ben kavar fel, a sik részen földszint alig lakik valaki. Kecske pedig bőven ugrál minden utcán s mindennapi látvány, amint két lábra állva próbál egy-egy zöld levelet leszakítani valami virágról, vagy amint ravasz köntör­falazással kerülgeti a zöldséges boltok elé kirakott kosarakat. Reggel és este nyájakban hajtják őket végig az utcá­kon, ilyenkor minden elképzelhető edénnyel gyűlnek ki az asszonyok a kapuba és fejik meg őket. Éppen ezért, meg a nagy meleg miatt is napközben nincs tejárulás az egész városban. An­nál több a hüsitö „grotta", a zöld, kék, piros és mindenféle szinü barlang, me­lyeket egy-egy bolthelyiségből alakítot­tak át kasírozott sziklákkal és délövi növényekkel, melyek közül különféle csapok nyúlnak ki. Ezekből eregetik az orsata-t, — mely valami szürkésfehér hüsitő ital, alighanem azonos a Balká­non kedvelt boza-val, — továbbá a málnaszörpöt, limonádét és a hüsitők elképzelhető mindenféle fajtáját. A még a XIV. században a norman­noktól épített ősi dóm romokban he­ver, a még nála is régibb normann templom, az Annunziata, szintén ledőlt Don Jüan D'Austria hires szobra a Serééi Jusztinián bíboros herceg­prímás, a Szent Imre 'jubileumi ünnep­ségek fővédője. dóm előtt, a városháza, a kórház s a középkor minden nagy palotája. Az 1538 óta működő egyetem is részben uj helyiségekben működik. Megmaradt ellenben a három ősi erősség, a szédítő meredek oldalú he­gyek csúcsán a város háta mögött: a Castellaccio, a S a 1 v ato re és Gonzaga. Ezek emlékeztetnek még a gyűlölt spanyol uralomra. Mind három zárva ma is, katonai célokat szolgál, de kapuikig fel lehet menni. Közben óriási félkörben kell végig­gázolni a porban a menekültek barak­városáig. A három hegy közti két nye­regben az óváros végében építették eze­ket közvetlen a földrengés után: hihe­tetlen szűk utcasorok, melyeket még keskenyebbé tesz az, hogy az emeletre felvivő lépcsőzet kivül van a járda fö­lött. Az egész emelet különben nem magasabb, mint nálunk egy földszin­tes ház. A baraksorokig helyenkint ezeken fölül nyúlnak fel az elpusztult óváros girbe-gurba zeg zugos sikátorai olyan házromokkal, melyekbe egyik ut­cáról lefelé kell létrán mászni, a má­sik felé pedig 3—4 emeletes. Igaz, hogy ezek az emeletek csak olyanoknak lát­szanak, mintegy teherkocsin egymás tetejére dobált tyukketrecek. És a romok nem egészen lakatlanok. Némelyiknek tetején ugyan már hatal­mas fügefa- és kaktuszerdő nőtt ki, de az ezek ágai közé kötött madzagokon ott lóg az olasz városok jellegzetessége: a sok száradó fehérnemű és mindenféle rejtélyes zugokban egy-egy primitív ajtó nyílik, melyek üvegén át kíváncsi vénasszonyok bámulnak ki a világra, vagy hadonásznak a gyermekek felé, akik nyelvöltögetve mászkálnak egyik háztetőről a másikra. Egy intelligen­sebb külsejű ember felvilágosit, hogy ezeknek a házaknak tulajdonosai jó­részt eltűntek s a romokba ugy húzó­dott be mindenféle idegen, főképen a szintén erősen megrongálódott szom­szédos községekből vagy a messzinai szoros túlsó oldaláról, az olasz száraz földről. A hegyek oldalán gyönyörű hatal­mas uj mellvédszerű autóul vezet kö­rül, helyenként akkora töltéssel, hogy az alattamaradt házromokból csak hosszú létrán tudnak kimászni az ut testre a lakók. A hegyfelőli oldalon sorra épülnek az elegáns villák s kő­kerítésükre ráborul a sok hatalmas kaktusz. Zöldnek nem lehet őkel inon dani, mert levelüket elborítja az útról felszálló meszes por, de zsüfova vannak gyermekökölnyi sárga virágokkal. Ezek gyümölcse az indiai füge, mely egyik fő népélelmezési cikk Szicíliában. Első kóstolóra igen furcsa émelygős ize van, de aztán meg lehet szokni, sőt meg is lehet szeretni. Sajnos, most még híre sincs sehol. A kaktuszok között aga­vék is nyúlnak fel s három akkora vi­rágrudat láttam köztük, hogy messzi­ről valami fehér póznának látszott. Közben pálmák kétféle változatban: olyan egyik, hogy törzse teljesen sima s csak a levelek alatt dudorodik ki va­I lami barna szálkás bozót, a másik a földtől kezdve pikkelyes, mint valami ki'okodilusbőr. A lefelé vezető utcák lövészárkok­hoz hasonlítanak: mindenütt most fo­lyik a csatornázás és építik nyakra­főre a házakat. Csak lenn, a kikötő­vel párhuzamos Via Garibaldi, a fő­utca, mozdulatlan, ahol térré szélese­dik ki, néhány vánnyadt pálma gyér árnyékában vaspadok állanak s rajtuk ingujjas emberek bóbiskolnak. Egyéb­ként kihalt a város, a szürke villa­nyosok is jórészt üresen szaladgálnak le-fel. Még csak csengetés sem hallat­szik, mert hiszen nincs kit figyelmez­tetni. Egy-egy sarkon, lehetőleg árnyék­ban, állanak a konflisok. Akad köztük négykerekű is, de csak elvétve. Jórészt magas, cinóbervörös küllőjü két kere­ken nyugszik a ruganyos alkotmány s előtte jól táplált kis tüzes ló kapkodja fejét. Ez a konflis itt idegennek külön látványosság. Végig egész Szicíliában csörgőkkel teleakasztott fehér szijaza­(ot kordának a lovak fejükön és nya­kukon. Messziről olyanok, mintha óriási pápaszemet viselnének. A szíja­zat tetején a homlokon forgó van, eb­ből egy vagy három tarka toll magas­lik messze a levegőbe. Van piros, fehér vagy zöld strucctoll, némelyiknek egy­egy hatalmas pulyka- vagy libatoll. Messzinában még elég takarékosan bánnak a disztollakkal, de lejebb már egész bozontos színes tollbokréták dí­szítik a lovacska fejét. Derekán szin­tén szíjazat vonul végig, mely valami vörös, csillogó fémmel hímzett takarót szorít le. A teherkocsik lovai fejükön nem hordoznak tollat, ezeknek dereká­ból emelkedik ki a toll- és csináltvirág­bokréta. Csörgővel azonban bőven tele­aggatják őket is. Minden kocsis született idegenvezető s kéretlenül is magyarázgatja utasának Huszár Károly, a Szent Imre-ünnep­ségek rendező főbizottságának elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents