Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 7. szám - Az országa hiteligénye és a külföldi pénzpiac. Kádár Gusztáv, az amerikai kapcsolatokról

1930 december MAGYAR KÜLPOLITIKA 19 Az országa hiteligénye és a külföldi pénzpiac Kádár Gusztáv, az amerikai kapcsolatokról Az ország pénzügyi és gazdasági életének alakulása szempontjából tudvalevően igen nagy fontossággal bir az a körülmény, hogy hiteligényeink mily formában és mennyiségben tudnak kielégítésre találni. A háború — többek között — ebben a tekintetben is szomorú változásokat idézett elő. Ismeretesek azok a nagyfokú erőfeszítések, amiket az elmúlt évek során el kellett követnünk, hogy időnként megnyíljon számunkra a világ pénzügyi hatalmasságainak bőségszaruja. És ma ismét csak ott vagyunk, hogy a legutóbb számunkra juttatott állami kölcsön-előleg éppen csak hogy fedezni tudja az ország államháztartásának legsürgetőbb hiteligényeit s maga a magángazdaság egyelőre tehetetlenül nyújtja ki kezeit a racionális hitelek lehetőségei után. Egyenesen bűn lenne ugyanis a mai kritikus helyzetünkben, ha oly hiteleket vennénk igénybe, melyek teljesítőképességünket meghaladják. Igen tanulságos ebből a szempontból például a svájci és hollandi pénzpiacnak velünk szemben való magatartása. E két pénzpiac tudvalevően a háborút megelőző időkben igen jelentős szereppel birt a hiteligényeink honorálása tekintetében. Az utóbbi idők során ugyancsak kifejezték többször is abbeli készségüket, hogy résztvesznek az országunk hitelalimentációjában, — de nyomatékosan kérik, hogy előbb létesíttessék egy méltányos valorizációs kulcs a birtokukban levő régebbi zálogleveleinkből származó adósságunk rendezésére. Ezt a rendkívül kényes helyzetet egyelőre csakis a Pesti Kereskedelmi Bank tudta egy valorizációs ügylettel a maga számára áthidalni és pedig főként presztízs szempontokból s persze oly áldozattal, mely nem biztosított túlságos rentabilitást az ügylet alapján felépült ujabb kihelyezési akció számára. A többi pénzintézet viszont szeretné az államháztartást bevonni az igy előadódó valorizációs terhek viselésébe, amitől azonban az utóbbi, a mostani takarékossági irányzat közepette, érthetően szabódik, bár elvben elismeri, hogy mily nagy előnyök származnának az ország gazdasági életére nézve abból, ha a svájci és hollandi pénzügyi körökkel sikerülne nyélbeütni a szóbanforgó valorizációs ügyleteket s ennek a révén mind a két pénzpiac ismét belekapcsolódhatnék az ország amortizációs kölcsönigényeinek a fedezésébe. Anglia ezidőszerint nem igen jöhet számításba a hiteligényeknél, miután az ottani ipari és pénzügyi viszonyok ma nem alkalmasak a nagyobb külföldi hitelakciók lebonyolítására. Franciaország, mely pedig a kincstára ma a kontinensnek, még mindig nem látja elérkezettnek az időt arra, hogy hitelforrásait számunkra megnyissa. Ott van végül az amerikai pénzpiac, mely kétségkívül igen tekintélyes módon vette ki részét az elmúlt években az amortizációs hiteligényeink honorálásából. Az ottani viszonyok egyik legalaposabb ismerője, Kádár Gusztáv kormányfőtanácsos, a Leszámitolóbank ügyvezető igazgatója, a következőket mondta nekünk az amerikai pénzpiaccal kapcsolatos mostani lehetőségeinkről: — Egyelőre minden illúziónkat félre kell tennünk abban a tekintetben, hogy Amerikából a közeljövőben nagyobb kölcsönt hozhassunk el. Az Unió gazdasági élete jelenleg egy gigantikus átszerveződésen megy keresztül. Az ipart, mezőgazdaságot és kereskedelmet arányba kell hozni az elhelyezési lehetőségekkel, miután a közelmúltban ezek körül óriási elszámitások és túlértékelések történtek. Ennek a folyamatnak egyik kifejezője a tőzsdei debacle-ok ujabban bekövetkezett sorozata. Amerika kénytelen a legnagyobb mértékben revízió alá venni a prosperitásról eddig alkotott teóriáit s ennek első következménye gyanánt ráül a pénzére. Mindaddig, mig az Unió irányadó tényezői nem fogják tudni a prosperitás ujabb útjait megjelölni, nem igen lehet szó arról, hogy Amerika a kontinens népeinél ujabb jelentős angazsmánokba bocsátkozzék. — Az átértékelések mostani folyamata természetszerűleg igen közelről érinti a fixkamatozásu címletek ottani piacát is, s egyelőre ugyancsak a Young-kölcsön jegyzése mutat nagyobb árfolyamcsökkenést, de előrelátható, hogy a kevés kivétellel a kötvénypiac is megszenvedi az amerikai prosperity krízisét. Megelégedéssel kell viszont konstatálnunk, hogy a magyarországi címletek aránylag igen jelentős ellenállóerőről tesznek tanúságot a fixkamatozásu papírok sorában s nincs is nagyobb valószínűsége, hogy e tekintetben meglepetések érjenek bennünket. — Tény viszont, hogy egyelőre le kell mondanunk arról, hogy az amerikai pénzpiacon nagyobb kólcsönelhelyezést hajtsunk végre s be kell várnunk az ottani viszonyok lényeges megjavulását. Eddig az amerikai pénzpiacra vonatkozó s feltétlenül autentikusnak tekinthető információnk. Mindezek után aligha marad számunkra egyéb megoldás, minthogy az európai kontinensen építsünk ki — ha áldozatokkal is — uj amortizációs hitelbázisokat, miután a gazdasági élet elemi követelménye, hogy az olyanynyira terhes és nehézkes rövidlejáratú hiteleink hosszú idő alatt törleszthető s méltányos feltételű kölcsönnel pótoltassanak. FIGYELŐ A visszafelé sült propaganda A belgrádi kormány a bécsi Neue Freieí Presse december 5-i számának külön mellékletéül egy 140 ujságlapos propagandakötetet jelentett meg a délszláv viszonyokról. Az efféle propagandamellékletek eléggé szokásosak a nagy lapoknál, időnként azonban visszafelé sülnek el. Tavaly a román kormány adatott ki ilyen diszaltramot a párisi L'Illustration-nal s ez szállitotta is hűségesen a legképtelenebb adatokat a román közállapotokról és személyi reklámokat, amelyeket a bukaresti külügyi sajtóosztály hozzájuttatott, csakhogy azt a tréfát követte el, hogy a propaganda-számot kizárólag Romániában hozta forgalomba. Csak annyit nyomatott, amennyi megrendelést onnan kapott. Á Neue Freie Presse becsületesebben járt el, ellenben megtette azt. hogy a melléklet tetejére oda nyomatta, hogy az összes kéneket és a szöveg nagyrészét Belgrádból kapta és mint hirdetéseket pénzért közli. «Igy aztán a nagy bécsi lap tekintéíve nélkül jelent meg ez a sok zagyvaság a magas belgrádi kultúráról. A lap a felelősséget azért volt kénvtelen lerázni, mert megrendelője, a^belgrádi miniszterelnökségi sajtóosztály társszerkesztőnek, illetőleg cenzornak csapott fel: a Presse, mikor a szerződést megkötötték, korrekt módon körlevelekben kérte a szlovén és horvát neves tudósokat, irókat, művészeket, hogy a szlovén és horvát kultúrát és művészetet megfelelő cikkekben ismertessék. A belgrádi kultúráról édeskeveset tudnak Bécsben s az erről szóló beszámolást a lap ráhagyta a miniszterelnökségre. Amikor aztán az anyag összegyűlt, Belgrád megbízottjai feleslegesnek jelentették ki a szlovén és horvát szakcikkeket s csak a belgrádi anyag közlését követelték, így született meg ez a kötet, amelyben a „horvát" szó) elő sem fordul, a „szlovén" éppen igy nem, hanem csak a szerb kultúra, szerb művészet van, azonkívül délszláv. Politikáról szerződésileg nem volt szabad irni, azt kikötötte a bécsi lap, tehát a „gazdasági élet, közigazgatás és kulturviszonyok" cimü fejezetben jelent meg tizenkét kép, melyek mind katonai parádékat, nehéz