Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 7. szám - A revizió kérdése

1930 december MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 pedig nem voltak megállápithátók. Nyugati precedensek a Keleten Köztudomás szerint Franciaország az 1871-ben elszakított Elszász-Lotharingiál egyszerű viszszacsatolás utján nyerte vissza és abban a megkülönböztetésben ré szesült, hogy a népszavazás alól mentesítették. Ezt az intézkedési azzal indokolták meg, hogy ebben az esetben reunióról volt szó. A Magyarország felosztására törekvő ós annak területéből részesedni akaró kormányok ettől kezdve arra törekedtek, hogy reájuk is a francia precedenst alkalmazzák és őket is mentsék fel a népszavazás kötelezettsége alól. mert az ő esetükben is puszta reunióról lenne szó. A visszacsatolás követelését azonban nem 1871-ig, hanem egy ezredévet meghaladó időkbe vitték vissza; olyan időkbe, amelyekben a tudomány semmiképpen sem tudja kimutatni, hogy Felső-Magyarország egy cseh államhoz tartozott volna és hogy a románok a Dáciát meghódító románok ivadékai lennének. Annak ellenére, hogy ez a reunió ingatag alapra helyezkedett, sikerült nekik a magyar állam anyaterületének kétharmadrészét elszakítani. Sőt ettől továbbmenőleg azt a kiváltságot is megnyerték, hogy amint a francia kormánynak hallgatagon elismerték azt a jogát, hogy az 1871 óta beköltözött német állampolgárokat repatriáltathatta, ugy a magyar államból részesedett kormányoknak is elismerték azt a jogát, hogy a magyar állam anyateriiletének kétharmad részében egy évezred óta lakó magyarságot repatriálás cimén az egyharmad részébe való költözésre, vagy kivándorlásiba kényszerítsék. Azt hiszem, nem esünk túlzásba, ha megállapítjuk, hogy Franciaország és a francia hatalomtól diadalra segített an nexiós kormányok között ezen a ponton lényeges eltérés mütatko zik. Azt hiszem, hogy az annexiós kormányoktól követelt megokolatlan kiváltságnak méltó ellenszere az volt, hogy a magyar békedelegáció elnöke, Apponyi Albert gróf, az elszakítandó területek részére népszavazást követelt, amely népszavazások megtartását az annexiós kormányok bizonyára nem azért hiusítottak rne<;-, mert annak sikerében biztosak voltak. Ellenkező esetben maguk kérték volna, bebizonyitandó azt az állításukat, hogy a hivatalos magyar statisztika hamis. De mert ezt minden áron, még fegyveres erővel is, megakadályozni törekedtek, sejteni engedték, hogy azokat igazaknak kell elfogadni, aminthogy a bánáti kérdésben a szerbek és románok a magyar statisztikával éltek egymás ellen. Hogy azonban a népszavazás kiküszöbölése a. párizsi békeszerződéseknek szerkezeti hibája, annak minden várható szomorú következményeivel együtt azt maguk a hatalmak is elismerték akkor, amidőn a megkérdezésük nélkül, fegyveres erővel idegen uralom alá hajtott lakosság millióinak érdekében mindaddig nem akarták útjukra bocsátani a békeszerződéseket, amig a kisebbségeket védelmező szerződéseket meg nem alkották ós a Magyarország területéből részesedett kormányokkal alá nem Íratták. A hatalmak a békeszerződéseket a kisebbségi szerződések nélkül csonka jogalkotásnak tekintették; azok aláírását az érdekelt kormányoktól nemcsak a. békeszerződé-t sok megalkotása előtt, de részben ultimátummal csikarták ki, sőt az 1920 augusztus 10-i sévresi szerződósben, amelynek fontosságát mély hallgatással szokták kisebbíteni, a szövetkezett és társult hatalmak ünnepélyesen kijelentették és az érdekelt kormányokkal is aláíratták és elismertették, hogy a kérdéses területeket nem csupán a párizsi békeszerződések alapján, hanem az azokkal kapcsolatos egyezmények és nyilatkozatok alapján engedik át az annexiós kormányok birtokába és államaiknak szuverén birtoklásába. A kisebbségi szerződés azonban nem csupán conditio sine qua non]a a békeszerződés hatályosságának, hanem az egyedüli jogalkotás, amely a nagyhatalmak eljárását igazolni törekszik ós amely nekik azt a lelkiismereti felmentést adja meg, hogy a békeszerződések komplexumát nem lehet kizárólag egyoldalú jogalkotásnak tekinteni. Ha tehát az annexiós kormányok a kisebbségi szerződésekben vállalt kötelezettségektől menekülni törekednek, akkor a nagyhatalmakat abba a helyzetbe hozzák, hogy a vállalt kötelezettségeknek érvényt szereztessenek, vagy pedig a békeszerződéseket uj alapokra fektessék. A fegyverszüneti szerződés feláldozása Azon az eltérésen kivül, amelyet a francia és a dunai kormányoktól végrehajtott annexió között megállapítottunk, eltérést látunk abban is, hogy ez utóbbiak az annexió biztosítása végett Ausztria-Magyarországot nem létezőnek nyilvánították akkor, amidőn az még megvolt. A szövetséges ós társult hatalmak ugyanis azzal a ténnyel, hogy 1918 november 3-án a Monarchiával a nemzetközi jog követelményeinek megfelelő fegyverszüneti szerződést kötöttek, azt maguk részéről is nyilvánvalóan létezőnek tekintették. /.<• Trocquer n Uuuiiar Külügyi Társaságban. Balról jobbra: Horváth Jenő, Schandl Károly, Lukács György, Eöttevényi Olivér, Radixies Ultin ér, Hml János, Szterényi József bún), Le Troquer, Ipponyi Albert gróf, De l iviinv francia követ, M, Coquet, Bleyer Jenő és Csekonics István gróf.