Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 1. szám - Diplomácia a multban és ma

10 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1930. június hó. értelmében fognak-e eljárni, mire Benes azt felelte, hogy erre is megtette az intézkedést. És csakugyan, Benes saját cseh szocialista lapjainak és a szociáldemokratáknak is azóta osztatlanul örömük telik a belgrádi abszolutizmusban. De azért Benes a Horthy kormányzó ellen az ö saját lapjaiban megjelent piszkos támadásokra vonatkozólag azt felelte a demarsot tevő prágai magyar követnek, hogy Csehországban nincs cenzúra és ő nem befolyásolhatja még a hozzá közelálló lapokat sem. Ujabb adat a cseh politika csodálatos rugékonysá^ához. Diplomácia a múltban és ma. Irta: Pékár Gyula. Sokszor megírták már a diplomácia történetét, de azt hiszem, érdekes lenne, a kosztümhistória mintájára a diplomácia lelki divatjainak a váltakozásait is megírni. Érdekes lenne egyszer a diplomáciai divatokat felvonultatni a zord rómaiaktól a ceremóniás bizánciakon (kiknek a hunok szerint ..száz nyelvük és egy elvetemült átkozott lelkük van!"), a ravasz és félelmes kínai iskolájú Attilán, a szemfüles velencéseken, a rébuszokban beszélő török követeken át máig. A selyemzsinóros Sztambul kitűnő iskolája volt a fagyos okosságnak, — a paradicsomi kígyó itt színjátszó szóvirágok közt tekerődzik s az egész ezeregyéjszakai Kelet ravaszsága ül itt tanácsban a szultán körül, ki elé (kevéssé ösmert kultúrtörténeti adat ez!) a nyugati francia, angol, spanyol, német, osztrák stb. követek a sztambuli parancsoló etikett szerint mind csak magyar ruhában járulhatnak audienciára! Ám épp ily festői galéria a modernebb századok diplomáciája; javarészt papok, bibornokok: Martinuzzi, Kollonics, de ott áll a XIII. Lajos erőszakos centralistája, a gavallér Richelieu kardinális, mellette a XIV. Lajos sima centralistája Mazarin s a XV. Lajos humanista Fleury bibornoka, no meg a Pompadour madrigálos kardinálisa, a szépségflastromos Bernis... mind egyháziak, az, püspök, a forradalom reverendából ugrott zsenije is: Talleyrand. Oldalán Kaunitz, meg az elegáns Metternich, ki a ballplatzi iskolát teremti meg, melyre majd az új diplomáciai divat brutalitásával fog rátaposni a kürasszircsizmás Bismarck ... Sok nagy név, melyek megannyi változást jelentenek a diplomáciai divatjában. E divat bizony sok színt játszik. Ne feledjük, hajdan a költő Petrarca s a nagy művész Rubens is tudott követ és jó követ lenni... Ördögi mesterség a diplomácia, a mosolygó erőszak, a színlelő ravaszság, a kenetes képmutatás tudománya, de oly csodásan széles skálája van itt a lehetőségeknek, hogy az ördögök közt valóságos szent angyal is akad. Ott a híres sienai Szent Katalin, ki nem ravaszságggal, csak krisztusi alázattal diplomatáskodótt s mégis két országot tudott megmenteni szeretetével... Hajdan a diplomácia eléggé veszedelmes foglalkozás is volt: a követek a fejükkel vagy legalább is a gyomrukkal játszottak. Példa a milanói hírhedt Visconti fejedelem, ki a hozzáküldött kellemetlen követeket a folyó hídjára vezette, mondván: „vagy a vízbe dobatlak le, vagy most itt azonnal megeszitek a magatokkal hozott feltételeket!" E feltételek t. i. pergamentre voltak írva, ami nehezen emészthető eledel... de a híd s a helyzet magaslatán álló diplomaták még sem haboztak, hanem megették a pergamentet. „Hja, a mi pályánkon fő a jó gyomor!" mondotta bölcsen a nagy Talleyrand. Én épp az ő aktáit lapozom most s elámulok, a mával szemben menynyivel más volt a diplomáciai divat egy századdal ezelőtt a Metternich Ballplatzán, a bécsi kongreszszuson. A parfümös Metternich minden negédje mellett erős egyéniség volt s ne feledjük, bizonyos fokig az ő száz év előtti szelleme élt tovább a világháború bécsi Ballplatzán, vagyis igazában ez az idejét mult diplomáciai divat volt az, aminek szükségkép csatát kellett vesztenie a környező Európa újabb diplomáciai divatjával szemben. Sajnos, a bécsi Ballplatz az a fátermörderes, struplisnadrágos öreg úr maradt, aki akkor is menuetlépésben járt, mikor a Bismarck csizmasarka alatt már emeletek szakadtak le s aki még akkor se tért magához a protekciós és ranglétrás bölcseség feudális korlátoltságából, mikor a diplomácia már nem elegánsan ásító snobizmus és szalonjáték, hanem jól értesült, agyafúrt és nagy gazdasági tudású Sherlock Holmes-diplomaták halálosan komoly és cseppet se elegáns, nagyon is parvenü tülekedésévé vált. Már Talleyrand mondta 1815-ben: „Ausztria mindig elkésik egy perccel és egy gondolattal!" ... hát bizony 1914 s a megelőző évek most felszínre kerülő adatai azt bizonyítják, hogy Delcassé, Poincaré, Sassonof és Izvolski zseniális „hármas bekerítésével" szemben mi, a volt monarchia, teljesen ártatlanok vagyunk a világháború felidézésében, de igen is magunkkal szemben annál bűnösebbek vagyunk abban, hogy elkéstúnk az értesültség percével s a parirozás gondolatával! Balekek voltunk, akiket tudtunkon kívül tereltek bele a zsákutcába, — nem mi másoknak, hanem mások teremtették meg nekünk a szituációkat... Szó sincs róla, szebb és elegánsabb volt az a „táncoló" bécsi kongresszus. Dolgozott is; a Szent Szövetséggel ellengőzt adott a francia forradalom romboló törekvéseinek, megcsinálta Európa új mappáját s e mappa elvégre mégis száz évig tartott. Szemben a mai leplezetlen kannibáli vadsággal, az erőszak akkor még mosolyogni tudott, selyemben járt, szellemeskedett: talleyrand és Metternich két csók, két bók, két élőkép közt két szóval döntik el a legnagyobb kérdéseket. Micsoda testői alakok! Talleyrand a „hazugság apja", aki arra büszke, hogy „soha még tévedésből sem mond igazat" s aki húsz éven át húsz királyt és három császárt vezet az orránál fogva. „Egy halom rothadás selyemharisnyában"... ki mindig elárulja a mindenkori gazdáját; „két dolgot sajnálok", mondja Napóleon Elbán, — azt, hogy nem mindig követtem a Talleyrand gaz tanácsait s ha már nem követtem, fel nem akasztattam őt az első fára" ... Nos, Talleyrand a bukott, megalázott | Franciaország képviselője a bécsi kongresszuson,