Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 5. szám - A times a kisebbségi szerződésekről

Magyar Külpolitika • 6 • A TIMES A KISEBBSÉGI SZERZŐDÉSEKRŐL A londoni The Timesben jelent meg az alábbi érdekes fejtegetés: \ mult év decemberében Luganóban Stresemann és a lengyel megbízott Zaleski között a nemzeti kisebbségek kérdésében igen heves jelenet játszódott le. Ennek mintegy következményeképp a német kormány most azt a kérést intézte a Nemzetek Szövetségéhez, hogy márciusi ülésében tűzze napirendre a kisebbségi kérdést. Már a decemberi incidens is mutatja, hogy a kérdést mennyi veszély övezi. Mindezek ellenére, remélhetjük, hogy a Nemzetek Szövetsége nem fog kibúvót keresni, hanem határozni fog abban az irányban, hogy valamit egyszer már cselekedjék is, mert azok a rendszabályok, amelyeket a kisebbségek érdekében megalkottak, nincsenek az alkotók szándékainak megfelelően keresztül víve. Ezeknek a határozmányoknak alkotói rendet akartak teremteni az egyes nemzetek között Európában, de éppen az ellenkező eredményt érték el vele. Vitát támasztottak az egyes kormányok és elkeseredést a kisebbségek között s a nézeteltérések semmiesetre sem élesedhettek volna ki üy mértékben, ha a Liga helyes irányban teljesítette volna azt a kötelességet, amellyel a versaillesi hatalmak felruházták. 1919 június 24-én Clemenceau jegyzéket intézett Paderewski-hez, melyben kifejti a kisebbségi szerződések céljait s amely jegyzéket Lengyelországnak is és más államoknak is ellenjegyezniük kell. Ö szükségesnek tartotta a kisebbségek jogainak intézményes biztosítását „a legszorosabb és a leghatásosabb formában." Vázolta azokat a ténykedéseket is, amelyeket ez ügy érdekében már előzőleg kifejtett, hangoztatva, hogy a hatalmaknak megvan a joguk arra, hogy „beleavatkozzanak azoknak az államoknak a belső ügyeibe, melyek ezt a kérdést politikai céljaikra használják fel." Igyekezni fog, hogy az ellenőrzési jogkörével a Nemzetek Szövetsége ruháztassék fel, amelyet e munkájában egy állandó bíróság támogat. Ennek az intézkedésnek segítségével a faji és vallási kisebbségeknek minden országban biztosítva lenne, hogy továbbra is nyelvük, vallásuk, iskoláztatásuk stb. élevezetében maradjanak és ilykép egyéniségüket és kultúrájukat továbbra is megőrizhessék. Ezért ruházták fel később a Nemzetek Szövetségét azzal a jogkörrel is, hogy figyelje állandóan, vájjon a kisebbségek élvezetében vannak-e az őket megillető jogaiknak. A Nemzetek Szövetsége tehát beleavatkozhatok a dologba, sőt ez a kötelessége is neki. Hogyha a Nemzetek Szövetsége a tudatára ébredt volna ilyképen reáruházott kötelességének és ha a kisebbségek érdekében mindjárt kezdetben idejében interveniál, nagyon sokban elejét vette volna annak az igazságtalan és oktalan bánásmódnak, melyben a kisebbségeket részesítették és amely annyi helyről hangzó panaszoknak az okozója. Talán arra vár a Tanács, hogy akadjanak egyének vagy csoportok, akik elég merészek vagy elkeseredettek lesznek ahoz, hogy saját kormányaikat a Nemzetek Szövetségénél bevádolják? Hallottuk, hogy egynéhányan panasszal fordultak a Nemzetek Szövetségéhez, de ezt a panaszt a többség nem vette tudomásul, pedig körülbelül 20—30 millió főnyi tömeg az, amely a különböző államokban kisebbségi sorban él. A Nemzetek Szövetsége még sohasem vette magának a fáradságot, hogy ezt a kérdést komolyan tanulmányozza, mint ahogy azt a kisebbségeknek — teljes joggal — megígérték. A kisebbségek, látva, hogy teljesen kilátástalan az a reményük, hogy a Nemzetek Szövetsége orvosolni fogja panaszaikat, a határokon túl élő fajtestvéreikhez fordultak. Ez a magyarázata annak, hogy Romániában és Csehszlovákiában élő magyar kisebbségek sérelmeit Magyarország képviselői tették szóvá. Lengyelországban és Olaszországban élő német kisebbségek is jogosan fordulnak a Németbirodalomhoz, a Görögországban élő albán kisebbségek pedig az albán kormány figyelmét hívták fel szenvedéseikre. Ezek azok „a körülmények, melyek a nemzetközi békét veszélyeztetik." És ezek azok a tények, melyek eredménye a luganói jelenetek. A német delegátusokat rákényszerítették arra a szerepre, hogy más államok németül beszélő alattvalóinak legyenek előharcosai. Pedig éppen ez az, amit a Versailles-i államférfiak el akartak kerülni, mert bármely szempontból tekintsük is a kérdést, ez nagy szerencsétlenséget jelent. A német kormányt nem lett volna szabad abba a helyzetbe hozni, hogy bármit is cselekedni kelljen a Lengyelországban és Olaszországban élő német kisebbségekért. De még sokkal fontosabb Magyarország és a szomszédos államok jó viszonyának fentartása érdekében, hogy a magyar faji kisebbségek, amelyek a háború után Románia és Csehszlovákia állampolgárai lettek, az igazukat Genf tői várják és ne pedig Budapesttől. A kisebbségi kérdés ilyformán a békét fenyegető kérdések egyike lett. Mindenki a békét áhít ja és mégis a háború magvait vetettük el. A Nemzetek Szövetségének tehát a német kérést vizsgálat tárgyává kell tennie és reméljük, hogy azt a kötelességét teljesíteni is fogja. W. H. Dickinson