Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 43. szám - A kisebbségvédelem az elmúlt évtizedben. Ziehy Ernő gróf előadása a Magyar Külügyi Társaságban

1929 7 December 28 oly államból, amelyiknek többsége azonos a kérdéses kisebbséggel és nem származhatik a kérdéses kisebb­séggel azonos más állambeli nemzetiségből. Ez elővi­gyázatossági rendszabály volt a nagyhatalmak részé­ről, tekintve, hogy közelgett az idő, amikor Németor­szág is belépett a Népszövetségbe. A kisebbségek sorsának javítása érdekében tett kísérletek 1921 szeptemberben Gilbert Murray délafrikai delegátus a kisebbségi panaszok átvételére, jelentések megtételére és helyszíni szemlék megtartására állandó bizottságot követelt. Ezt azonban visszavonta, mert akkor létesítették a hármas bizottságot és indítvá­nyozó be akarta várni ezen új alakulatok működésének eredményét. 1922 szeptemberében ugyancsak Gilbert Murray emeli fel szavát és a közgyűléstől követel alapos vizs­gálatot és véleményt. Walters lettországi képviselő a Népszövetség államaiban létesítendő általános kisebb­ségi védelem alapelveinek lefektetését kérte. E felszó­lalásoknak eredményeként megállapították, hogy a kisebbségek kötelesek lojálisán viseltetni új államuk­kal szemben és kifejezték azt a reményüket, hogy a kisebbségvédelemre nem kötelezett államok legalább is olyan igazságosan fognak kisebbségeikkel szemben eljárni, mintha erre szerződésileg kötelezve lennének. 1923 szeptember 26-án a Népszövetség elhatá­rozta, hogy az érdekelt állam válaszát csakis a Ta­nácstagok kapják meg és nem a Népszövetség vala­mennyi tagja. Gilbert Murray éles szavakkal ez utób­biak részére is követeli azt a jogot, hogy az őket ér­deklő válaszok tudomásukra hozassanak. 1924 szeptember 14-én szőnyegre kerül a kisebb­ségvédelem kötelezettségének általánosítása, az ú. n. generalizáció. Galvanauskas litvániai képviselő, külön bizottságot kíván, amely bizottság hivatva volna, egy minden államra kötelező kódexet kidolgozni, amely az összes államoknak kisebbségeikkel szemben fennálló összes jogait és kötelességeit tartalmazná. Ennek a javaslatnak is élénk visszhangja volt a Népszövetsági Ligáknál. 1925 szeptember 14-én gróf Apponyi Albert ha­talmas beszédben szállt síkra a kisebbségek sorsának javítása érdekében. Követelte, hogy a kisebbségeknek alkalom adassék ügyük minden fázisáról értesítve le­hessenek, hogy az eljárás folyamán egyenlő fáiként kezeltessenek a bepanaszolt állam képviselőjével ás hogy jogi kérdésekben az Állandó Nemzetközi Bíró­ság felhasználása kötelezővé tétessék. Csak december 9-én válaszolt erre a beszédre Mello-Franco brazíliai képviselő, mondván, hogy az Apponyi Albert gróf által kívánt eljárás kontradiktórius eljárás volna, ami nem előnyös az államok szempontjából, lévén a főcél nem a kisebbségeknek, mint különálló testeknek kifejlesz­tése, hanem az államon belül egy nagy nemzeti egység megteremtése és a kisebbségeknek ebbe való beleol­vasztása. A kisebbségi védelem csakis az egyénekre terjedhet ki és nem a kollektivitásra, mert így az ön­rendelkezési jog elve az államok fennállására válhatna veszélyessé. Wittert van Hoogland hollandus delegá­tussál együtt állítja, hogy a Nemzetközi Bíróság igénybevétele nem tehető függővé valamelyik Tanács­tag önkényétől. 1926-ban a kisebbségek védelmének kérdését a Népszövetségben nem tárgyalták. 1927 szeptemberében Apponyi gróf tiltakozik Mello-Franco asszimilációs elmélete ellen. Kiemelendő Dandurand kanadai delegátusnak az a kijelentése, hogy nagylelkű eljárással el kell felejteni a kisebbsé­gekkel, hogy kisebbségek. Ez volt az első eset, amikor nem a kisebbségek részéről lojalitást, hanem az álla­mok részéről méltányosságot mert valaki követelni. Vita azonban ezen két felszólalást nem követte. A kisebbségvédelem kérdése addig pihent ezek­után, amíg legújabban Stresemann néhai német kül­ügyminiszter és az előbb említett Dandurand kanadai delegátus ismét szőnyegre nem hozták és felszólalá­sukkal eredményezték az Adatci-Chamberlain-Quino­nes-féle hármas bizottság javaslatát. Stresemann és Dandurand hatalmasan döngették a Népszövetság ka­puit. Stresemann szerint a Népszövetség a kisebbsé­gek sorsát állandóan ellenőrizni köteles és ezen köte­lezettségnek egyes esetek elintézésévi nem felel meg, tehát felállítandó egy állandó kisebbségi bizottság, me.ly nélkül a Népszövetság legfelsőbb ellenőrzési fel­adata meg nem valósítható. Kijelenti továbbá, hogy a kisebbségi védelemben való részesülés jog és nem kegy, a védelem pedig kötelesség és nem jótéte­mény. Titulescu és Zaleski rónán és lengyel külügymi­niszterek ugyan kijelentették, hogy már minden állam maris túlment kötelezettségein azzal, hogy a szerző­désekben egyáltalán nem foglalt eljárási mód javítá­sába belementek és nem hajlandók szuverénitásuk ro­vására még több engedményeket tenni; újonnan hang­súlyozták azonban a kisebbségek abbeli kötelezettsé­gét, hogy államukkal szemben lojálisán viselkedjenek. Dandurand javaslata a fennálló eljárásnak követ­Gasparri, a nyugalomba vonult bíboros-államtitkár, akinek helyébe Pacelli, volt berlini pápai nuncius került.

Next

/
Thumbnails
Contents