Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)
1929 / 5. szám
Olvasói A „Magyar Külpolitika", mint a Magyar Revíziós Liga, a Magyar Külügyi Társaság (Parlament XI.), valamint az Interparlamentáris Unió hivatalos orgánuma, a következő feladatokat tűzte maga elé: Országos propaganda kapcsán felkelteni és irányítani igyekszik a magyar közönségnek a külpolitika iránt való érdeklődését, egyben számon tartva a napi eseményeket, közli azokat az ismereteket, amelyek az események egymásközt való összefüggésének s felismerésére szükségesek. A tények, valamint az igazság és meggyőzés fegyvereivel küzd, hogy a magyar ügyet — elsősorban a trianoni béke revíziójának szükségességét — átvigye a művelt világ köztudatába és a figyelmet hazánk iránt ébren tartsa. Szoros kapcsolatot létesít a lap valamennyi külföldi magyar egyesülettel és ezek orgánumaival, hogy ily módon összekötő szerve legyen a világon szertszóródott magyarságnak és ápolja összetartozandóságuk érzését, ébren tartsa magyar lelkük öntudatát. A „Magyar Külpolitika" ezzel a tevékenységével egyetlen nagy gondolati, érzelmi és propagandisztikus közösségbe akarja kapcsolni a világ összes magyarjait, amellyel egyidőben a ki- és bevándorlás kérdésében is irányító munkát teljesít. Állandóan tájékoztatni óhajtja olvasóközönségét az idegenforgalom jelentősebb eseményeiről, részben, hogy segítségére legyen azoknak, akik utazni, világot járni óhajtanak, részben, hogy fokozatosan megismertesse olvasóközönségét a földrajz tükrén keresztül a világnak ama szépségeivel, amelyeket megtekintenie nincs módjában. Végül igen fontos nemzetgazdasági célokat is szolgál a „Magyar Külpolitika", amikor folytonosan ismerteti Csonka-Magyarország mezőgazdasági, ipari 'és kereskedelmi életét és lehetőségeit s ezzel nemcsak az idegenforgalom hathatós tényezőjévé válik, hanem a trianoni békerevizióval kapcsolatban felkelti a külföld olyan irányú érdeklődését is, amely legelsősorban hazánk gazdasági életének fejlődési lehetőségét veszi figyelembe. Kérjük mindazokat, akik velünk együtt éreznek, hogy a „Magyar Külpolitikát" fenti céljainak elérésében a legmesszebbmenő módon támogatni szíveskedjenek. Magyar Külpolitika MAGYAR KÜLÜGYI TÁRSASÁG: Elnök: APF*ONYI ALBERT gróf. Elnökhelyettes: BEKZEVICZY ALBERT. Társelnökök: ANDRÁSSY GYULA gróf, POPOV1TS SÁNDOR, TELEKI PÁL gróf, WLASSICS GYULA báró. Alelnökök: EÖTTEVÉNYI OLIVÉR (ügyvezető), GRATZ GUSZTÁV, LUKÁCS GYÖRGY, NAGY EMIL, PAIKERT ALAJOS, PÉKÁR GYULA MAGYAR REVÍZIÓS LIGA: Elnök: HERCZEG FERENC. Ügyvezető elnök: VERMES BÉLA INTERPARLAMENTÁRIS UNIÓ MAGYAR CSOPORTJA: Elnök: BERZEVICZY ALBERT. Főtitkár: RADES1CS ELEMÉR SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: EÖTTEVÉNYI OLIVÉR, FALL ENDRE (főmunkatárs), RORVÁTH JENŐ, LUTTER JÁNOS, RADISICS ELEMÉR (felelős szerkesztő), VERMES BÉLA LAPTULAJDONOS: MAGYAR KÜLÜGYI TÁRSASÁG, Budapest, Parlament, XI. Telefon: Teréz 130—18. KIADÓHÍV7 AT ALI IGAZGATÓ: KLIMES KÁROLY A „MAGYAR KÜLPOLITIKA" Szerkesztősége és kiadóhivatala: Budapest, Országház, XI. kapu Telefon: Aut. 130—18 Felelős szerkesztő: Radisics Elemér dr. Felelős szerkesztő telefonja: József 362—29 A „MAGYAR KÜLPOLITIKA" előfizetési ára egy évre 40 pengő ingyenes cím beiktatásával. A Külügyi Társaság tagjai, köztisztviselők, intézmények, hivatalok a lapot kedvezményes áron kaphatják. Hirdetések tarifa szerint.