Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 39. szám - Clemenceau

Magyar Külpolitika 8 39. szám toztat azon az állapoton, hogy a kisebbséget nem tekintik télnek, csak információs jogot biztosítanak számára. Genfben kifejtette azt az álláspontját, hogy a Népszövetségnél külön kisebbségi bizottság létesítését óhajtja, adassék meg- a kisebbségnek az a jog, hogy mint fél, nyilvános és kontradiktorius eljárás kapcsán védhesse igazát és az aktoratus ne csak a Tanács egyes tagjait, de minden tagállamot egyformán megillethessen. Studer javaslatát a maga részéről azzal~a feltétellel fogadná el, mondassék ki pótlólag, hogy a kisebbségi ügyben panaszt tevőknek a többségi állam részéről semmiféle üldözésben és zaklatásiban ne lehessen részük és hogy amennyiben a hármas-bizottság elutasító álláspontra helyezkednék, a kisebbségnek joga legyen a Tanácsihoz fellebbezni. Berzeviczy Albert úgy látja, elérkezett az ideje annak, hogy az Unió magyar csoportja munkásságát szélesebb alapokra helyezze, megfelelően annak az irányzatnak, amely újabb időkben a genfi központ részéről is kifejezésre jutott. Ennek megfelelően a csoport kimondotta, hogy a magyar csoport megalakítja bizottságait, amelyek elnöke, illetve alelnöke a központi bizottságokba kiküldött rendes tag, illetve póttag lesz. Ennek megfelelően a politikai bizottság elnöke Apponyi Albert gróf, alelnöke Nagy Emil. A jogi bizottságé Gmatz Gusztáv, illetve Lakatos Gyula, a lefegyverzési bizottságé Berzeviczy Albert, illetve Kornfeld Móric báró, a közgazdasági bizottságé Sz'cerényi József báró, illetve Biró Pál, az etnikai bizottságé Lukács György, illetve Illés József, a szociális bizottságé Kállay Tibor, illetve Petri Pál. Végül hetediknek egy új bizottságot létesített a magyar csoport, amelynek célja előmozdítani a különböző nemzeti csoportok baráti együttműködését. Ennek elnökévé Pékár Gyulát, alelnökévé Görgey Istvánt választottak iiieg. A csoportok jegyzője Radisics Elemér főtitkár. A csoport azonkívül körlevelet fog intézni tagjaihoz, kérve, jelentsék be, mely bizottság munkájában óhajtanak résztvenni. Kállay Tibor a szociális bizottság működéséről szóló beszámolója kapcsán felhívja a figyelmet arra, hogy véleménye szerint a magyar csoportnak érdekében lenne, ha a magyar szociáldemokrata-pártot intezívebben be lehetne kapcsolni a csoport munkásságába. A uegfontosabb államokban szociálista többség van manapság és egyes problémák, különösen szociális problémák szakszerű elintézése szempontjából is helyre kellene állítani a kapcsolatot a magyar szociáldemokrata-párt és az Unió csoportja között. Berzeviczy Albert csatlakozik Kállay véleményéhez, mondván, hogy gondolataik találkoztak, mert nagy súlyt vetne arra, hogy a jövő ávi konferenciára kiküldött delegációban, mely konferencia Londonban lesz július közepén, a magyar szociáldemokrata-párt is képviselve legyen. Javaslatára elhatározza a csoport, hogy megkísérli a szociáldemokrata-pártnak a magyar csoport munkásságába való bekapcsolását. Elnök végül köszönetet mond a genfi ülésszak valamennyi résztvevőjének kiváló munkásságukért. ... Az a kisded csoport, amelyik a. „Magyar Külpolitika" zászlója alá tömörült, tartja kezében a magyar jövő bágyadt virágait. Miskolc, 1929 március 19. MIKSZÁTH, főispán CLEMENCEAU G

eorges Eugéne Clemenceau a szenvedélyek, a végletek, de főleg az ellentétek embere volt. Jellemének ezeket az alapvonásait már atyjától örökölhette. A Clemenceaucsalád vendée-beli földbirtokos család volt. A Vendée a forradalom alatt a royalisták utolsó mentsvára volt és maradt éveken keresztül; a „bleus"-inek csúfolt republikánusok ellen kegyetlen irtóháború folyt ezen a vidéken, a „chouan"-ok hazájában. A royalista chouan-ok vezetői a nemesség és papságvoltak, akik „Istenért és a királyért" harcoltak, az „istentagadó és királygyilkos" köztársaság ellen . . . Ezen a vidéken élt a nemesi családból származó Benjámin Clemenceau, — a „tigris" apja, — aki a Vendée-ban — nemes ember létére -— a leglelkesebb republikánus elveket vallotta. S az izig-vérig katholikus Vendée szülöttjéből így lett fanatikus jakobinus és antiklerikális, aki még halálos ágyán sem akart Istennel kibékürni. A fiatal Clemenceau sokáig kereste önmagát. Kereste még férfikorában is, míg végül megtalálta igazi én-jét a világháborúban ... De míg addig eljutott, sok mindenen átment . . . Gondolná-e valaki, hogy a félelmetes „tigris", a kormányok réme, a vaskezü háborús diktátor, valaha egy leánynevelő-intézetben működött, mint lovagló-tanár ? Mert az is volt Gecrges Clemenceau, még pedig Amerikában, a konnektikutállambeli Greenwich-ben, ahol, zsebében a francia orvosdoktori diplomával, előbb francia nyelvre, majd lovaglásra tanította a fiatal amerikai hölgyeket, mégpedig — természetesen — egy igazgatónő vezérletével . . . Kénytelen volt vele: tanulmányútra ment ki, megtetszett neki az amerikai élet, s mivel apja, aki már otthon szerette volna ismét látni, megvonta tőle a zsebpénzt, úgy segített magán, ahogy tudott. A politikai életben is a végletek vonzották. Egyszer a Dreyfus-pörben a nacionalista-militarista világ által halálraítélt Dreyfus ímellé áll, s Zolával együtt dolgozik a „J'accuse" megjelentetésén, — pedig hát Dreyfust azzal vádolták, hogy Németország javára kémkedett . . . Németországot pedig megcanulta gyűlölni Clemenceau, aki az „Année terrible"-t közvetlen közelből élte át, s akinok az lett a jelmondata, hogy „Franciaországot kétszer nem lehet megalázni!". S 1914-ben, közvetlenül a háború kitörése előtt, már azért támadja a kormányt, mert kevesli a katonai felkészültséget. * S kitört a háború . . . Clemenceau lapjában, a „Homme Libre"-ben élesen bírálja a kormányt. A cenzúra persze már dolgozik, s könyörtelenül megtizedeli hasábjait. Clemenceau felrohan Poincaréhoz, s mikor a németek már a Somme-nái vannak ős az ország sorsa forog kockán, Clemenceau azon kesereg, hogy az ö lapját megcenzurázzák . . . ! Majd sírva fakad . . . Mikor meghívják a kormányba, gőgösen ezt feleli: — Nekem osak olyan kormány kell, ahol én vagyok a vezér! S várja az óráját ... A lapját pedig, Homme Libre-ből átkereszteli Homme Enchainé-re, „A megláncolt ember" nevet adja neki . . . S eljött az ő órája is, 1917-ben, amikor a defetizmus tetőfokra hágott Franciaországban, mikor a helyzet a legsötétebb volt. Jött és programmot adott: — A programmom ? Háborút csinálok! Nincs többé hazaárulás, vagy fél-árulás! S a ihetvenhatéves aggastyán megtartotta a szavát. Csak a háborúnak élt, csak a végső célt, a győzelmet látta, s mindent és mindenkit legázolt, akit útjában talált. Caillaux és Malvy csak alig 'kerülik el a kivégzést. Pedig Caillaux 1906-ban pénzügyminisztere volt annak a Clemenceau-kormányna;k, amelyben többek között Briand volt a kultuszminiszter és Domergue a kereskedelmi tárcát igazgatta . . . * A hetvenhatéves Clemenceau tehát végre megtalálta önmagát. S ez az acéloserejű és elméjű aggastyán, akiben a gyűlölet mindig erősebb volt mindennél, s aki fiatal, kezdő politikus korában megvetette a szánalom, a kímélet, a szeretet érzelmét s azt vallotta, hogy „Az életben minél komiszabbnak ikell lenni", — most, amikor kedvére élhetne a gyűlölet