Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 38. szám - Öt országon keresztül. Hazafelé. 18. [r.]

W29 November 23 lami romváros látszik, azontúl egy lakott község. Fehér minaretje mutatja, hogy törökök lakják. Mindenütt a Vardar mellett jövünk. Macedónia nagy folyója, piszkos, sárga hullámaival lassan hömpölyög végig. Partjain elég sűrűn kisebb katonai őrtelepek : vassal fedett, földbemélyített házikók, drótsövénnyel bekerítve. A katonaság kis veteményes és gyümölcsös kertet rendezett be mindenütt. A* folyó partján nyár- és fűzfák, helyenként iszalaggal befutva, majd kilométereken át vadkörtebozót. Jobbrabalra végig lehet látni, mert a folyóparton kívül még egy bokor sincsen semmifelé. Gradszkónál nagy modern terraszos, emeletes Pályaudvar váltja fel az egyhangúságot. Földalatti átjárók mutatják, hogy egészen modern építmény. A perronon végig virágkosarak. Azon túl háromszaros drótsövény kerít be egy vasházakból álló katonai tábort. Itt van az elágazás Prilep és Bitoly felé. Velez nagy katonai központ. A hegyen modern kaszárnyák egész sora. A vonatot kísérő szesüb csendőraltisztek hófehér kabátjukban mereven szalutálnak a pályaudvaron sétáló tiszteknek. A régi város teljesen török. Az egyensúly minden törvényével dacoló emeletes házak függenek a mély út felett. Minden ablakuk faráccsal elzárva. Az alsóbb utcákban óriási hézagok- Itt pusztított végig augusztusiban a rettenetes árvíz, mely a város egyharmadát elmosta. A pályaudvaron gyümölcsöt, lepényt, italokat árulnak a rács mögött szorongó helyi lakosok. Minden kofa férfi. A vonatból nem szabad az utasoknak kiszálni, hanem minden kocsiból leugrik a kísérő fegyveres katona s előzékenyen közvetíti a bevásárlást. Szóval eggyel több kézben fordul meg a lepény, míg az árusítótól a fogyasztóig jut. A katona felnyújtja a kocsiba, aztán lenyalja a zsíros ujját, újabb megrendelésért új pénzt 'vesz át s megy a többi vásárlást lebonyolítani. A belföldi utasok egészen természetesnek találják az ügyet. Itt már szédületes hegyek emelkednek a láthatár szélén és jönnek egyre közelebb. A Vardar partjáról kiirtották a bokrokat, csak helyenként van egyegy eperfaliget. A gyér füvön fekete tehéncsordák legelnek. Nem bivalyok, hanem egész rendes európai tehenek, csak színük fekete. Tarkaruhás török pásztir hasal mellettük és játszik a kutyával. A sárgaagyag közt köves útnyomok látszanak: nehéz lenne megállapítani, így messziről, hogy vízmosások-e vagy egykori országutak maradványai. Elpusztult hidak emlékét őrzi néhány megfeketedett pillérgerenda. A vonat óriási kanyarodót tesz, sűrű gyümölcsöskertek közé jutunk, aztán hátrafelé haladva, betolják a szerelvényt az üszkübi állomásira. Hatalmas nagy pályaudvar, feldíszítve mindenféle zöld ággal és zászlóval: a szokolisták tartanak ma valami ünnepélyt itt. Még egy cseh tornász-csapat is álldogál a pályaudvaron. Lármás női szokolisták barátkozgatnak velük. A pályaudvaron éppen kilencen vizsgálják meg sorra az útlevelet, míg engednek kiszállni. A pusztulás nyomait szeretném iátni, amit az augusztus 24-iki árvíz okozott. Közel ezer ház omlott össze és tünt el a föld felszínéről s lakóik csak puszta életüket menthették meg. Nem a folyó áradt meg, hanem egy rettenetes felhőszákadás okozta a katasztrófát. A törökök csatornarendszert építettek itt az esővíz levezetésére, de a szerb hódító nem tudta mirevaló ez az egész berendezkedés és betöltötte. így nem volt hol lefutnia a víznek, megduzzasztotta hihetetlenül a Szereva-patakot és elsepert néhány utcát. Üszkübnek, melyet ma a szerbek Szkopljenek hívnak, régi és új városa van. A kettőt egy híd köti össize. Az újban vannak a nagy katonai és kormányzósági épületek két püspöki székesegyházzal, mert itt székelt a világháború előtt a miridita érsek és a bolgár püspök. Mindkét székesegyház ma szerb, mint ahogy egész Macedóniában nem szabad bolgárnyelvű istentiszteletet tartani, de nincs is, aki tartson, mert minden bolgár papot és tanítót elűztek a szerbek. Ezért érdemes volt annyit lázongani a török uralom ellen, mely egyházi berendezéseiket nem bántotta. A török városban kilenc minaret hegyes tornya mered az égnek. A hídon túl kezdődik a Csarsija, a piacszerü főútca. Magasan fekszik, ide nem jött el a víz. A pénzváltók és .bazárosok nyugodtan ülnek az út kétoldalán deszkabódéikban, de a bódék mögött csupa híg agyag látszik. A második keresztútcában kibontakozik a katasztrófa képe. Még állnak a házak, de a falak alá vannak mosva, a tégla megmaradt, de közbül a vályogot kivitte a víz és széles szakadékok repesztik tovább a falakat. Kissé tovább már csak összeomlott házak romjain kutatgatják az egykori gazdák, mit tudnának az agyagrétegből kihalászni. Egy-egy tányér, rézüst, összetört lámpa mutatja, hogy itt emberi lakások voltak. Az alább fekvő utcán a háztetők St'cnn Poulsen, a Derlingske Tidende főszerkesztője, aki a dán főszerkesztők csoportjával járt Magyarországon. A kecskeméti állomáson. Leffler Béla felvétele.