Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 36. szám - Öt országon keresztül. Athén. 16. [r.]

1929 13 November 9 bél, Botto János, Pivko Ciril, Selmecz Adolf és Danko János (6). Csehszlovák szociáldemokrata-párt: Pocziszk János, Farkas Zoltán dr., Nentvich György (3). Csehszlovák nemzeti szocialista-párt: Milota Albert dr. Nemzeti demokrata-párt (Kramárék): Rehák Géza dr. Csehszlovák néppárt: Zsiska Pál dr. Csehszlovák iparospárt: Kianicska Rohus. Kommunista-párt: Mező István, Fidlik István és Kellő Ot országon keresztül Athén XVI. E

gy negyedszázaddal ezelőtt még csak hajón lehetett megközelíteni Görögország fővárosát s amennyiben valaki félt a tengertől, romantikus lovaglással kelhetett át sorra a görögországi sok hegyláncon. Ma Szalonikiből este 8 óra után indul a vonat és másnap délelőtt 10 óra 15-kor érkezik Athénbe. Pedig gyorsvonat. A görög állomások nem ismerik a ruhatár intézményét, így Szalonikiben egy hordárra bíztam csomagjaimat. Beszél vagy tíz nyelven, igen is sokat beszél, magyarul is tud néhány szót. A csomagokkal nem volt baj, mindössze azt lehetne kifogásolni, hogy a magyar konzulhoz beküldött kisebb csomag elszállításáért húsz drachmát kért és fizettetett ki előre, de mint utólag hallottam, a konzultól is behajtotta a viteldíjat azon a címen, hogy előre nem kapott semmit. A környékből nem sokat lehet látni, csak az óriási káposzta- és kelkáposztafejek csillognak a felhőkkel küzködő hold fényénél. Sivár pusztaságon haladunk jó ideig, egy-egy kiszáradt folyó homokos medre fehérlik kísértetiesen. Alighanem szikes a talaj, mert a gyér fü között feltűnő sok a lila sóvirág. Azután szakadozott hegysorok közé kanyargunk be, a hold is elül és vaksötétség borítja a mindenséget. Csak a zúgásból lehet tudni, mikor futunk át egy-egy alagúton. Hajnalban kietlen laposabb hegyhátakon mászunk át s helyenkint hatalmas foltokban nőtte be őket az erdei fenyő. Rettenetes szomorú látvány ez a sok girbe-gurba nyomorék fenyőtörzs: némelyik derékban meghajlik s a földdel párhuzamosan nő tovább és ösztövér ágai, mint valami segítségért nyújtott kar nyúlik ki a levegőben, végén a tenyérhez hasonló levélcsomóval, úgylátszik, sok szurkot főzhetnek erre, mert a fák kérge mindenfelé meg van hasogatva. Hogy mire is kell a szurok, csakhamar kiderül: az állomáson felszálló közönség tömlőkben hozza a bort s a tömlők varrása vastagon be van kenve szurokkal. Kocsink csomagtartója olyan magasságban van, hogy csak jól megtermett ember éri fel, egyébként is keskeny kis vasrács, amire legfennebb aktatáskákat lehet elhelyezni, így hát a közönség minden csomagját az ülés alatt vagy a padok között tartja. Fűtőkészülék nincs a kocsikon, így be lehet dugdosni a csomagok egy részét az ülés alá, a borostömlőkkel azonban állandó baj van, mert a vonat rázkódásánál mindjárt útra kerekednek s a szurok ugyancsak veszélyezteti a nadrágokat. A belföldi utasok tekintélyes része azonban nem nadrágot hord, hanem az ősi palikár-szoknyát. Érdekes látvány férfiakon a vakítóan kékesfehérre mosott többszörös bő szoknya, mely azonban térdig sem ér. Deréktól felfelé azonban ezek is teljesen európailág öltözködnek. Lábukon részint cipő, részint bojtos bocskor. Azt hiszem, nem nagy különbség lehet a III. és II. osztályú jegy ára között, mert ezek a tarka napernyős, szoknyás falusi gazdák többnyire II. osztályon utaznak. Amennyi férfi, bajusza mindnek csak egy kis legyecske az orra alatt s amennyi hölgy, mind rendületlenül cigarettázik. Természetesen beszélgetnek is. Olyan gyorsan eregetik ki a szavakat, hogy alig lehet valami tagoltságot észrevenni a beszédben. Ógörög nyelvtudományom nem terjed annyivá, hogy csak nagyjában is megértsem beszélgetésüket. Az utolsó hegyláncon is átdöcögünk és széles ívekben ereszkedünk le egy síkságra, melyet kelet felől és délen meredek hegyek határolnak. Az utolsó fordulónál kibukkan Athén, a görög főváros, de csupa új házsorok között még jó darabig megyünk az állomásig. A házak olyanok, mint az olaszországiak, mind lapostetejűek és fenn kaktuszokat, agavékat és egyebeket növelnek rajtuk. Némelyiknek rácsa is van és azon végesvégig fehérnemű szárad. Az állomás olyan igénytelen kicsi épület, hogy Középeurópában egyegy jóravaló faluban is van ilyen. A vonat alig áll pár percet s már fut tovább a végállomásra, a félórányira fekvő Pireusz kikötőjébe. A kiszállásnál mindössze három hordár segédkezik, egy vasútas a jegyeket kéri, egyébként semmi különösebb izgalmat nem keltett a naponként egyszer Umberto olasz trónörökös és menyasszonya, Maria Jozefa belga hercegnő a brüsszeli városháza előtt. Mellettük Albert belga király és felesége.