Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 36. szám - A vilnai Báthory István-egyetem ünnepén

Magyar Külpolitika 4 36. szám sudski keménykötésű ember és nem tágít munkatársainak megválasztásánál. Switalski miniszterelnök például alig negyvenéves és néhány évvel ezelőtt még a lublini gimnáziumnak volt helyettes tanára. A miniszterek is mind csupa fiatalok. Mintha csak a fasiszta-rendszert utánoznák. A lengyel köztársaság elnökének neve olyan, mintha angol volna: Moscickinak írják, de Pilsuskinak mondják. Az ünnepségek napjai kezdődnek. Hatalmas gyászistentisztelet keretében, az egyetemi templomból a temetőbe kísérik Lelewelnek, a hetven évvel ezelőtt Brüsszelben meghalt híres történésznek és forradalmárnak, a vilnai egyetem egykori professzorának, hazahozott hamvait. Utána ebédet ad az egyetem tanári kara. Mi magyarok azonban megköszönjük a meghívást, mert bennünket magyarokat Zdziechowski professzor, a Magyarországon oly sokszor megfordult, lelkes magyarbarát, kért családi asztalához, miután előző este fényes dinét adott a Nemesek Klubjában a magyar vendégek tiszteletére. Délben pedig Magyarország másik lelkes hívének, BroelPlater gróf csodás kastélyának vendégei a magyarok. A műgyűjtő gróf könyvtárában több magyar ritkaság is található. Másnap a „Slowo" című konzervatív és monarchista lap három hasábon számol be a magyar vendégekről, közölve Zdziechowski professzor bankettjén, a szenátus marsallja és egyéb előkelőségek előtt elhangzott, felköszöntőket is. Ez a nagytekintélyű tudós világirodalomtörténész, aki Pilsudskinak első köztársasági elnökjelöltje volt, az egyetemmel külön meghívatta a magyar egyetemeket. A világ többi egyeteme csak értesítést kapott, úgyhogy a budapesti, szegedi és pécsi egyetemeken kívül csak a dorpati, newcastlei és a prágai képviselői jelentek meg. Mintha a csehek megneszelték volna a magyar inváziót és idejében gondoskodni akartak ellensúlyozásáról. Még itt a tudomány berkeiben is érezhető a versengés Magyarország és Csehszlovákia között Lengyelország barátságáért. Most azonban ugyancsak mögöttünk maradtak a csehek. Nemcsak számbeli fölényünk győzött, hat magyar jelenvén meg az ünnepélyen, nemcsak Iványi Béla meggypiros és kócsagtollas díszmagyarja keltett általános érdeklődést (hisz ilyent Báthory kora óta Vilmában nem láttak!), de az ünnepélyen képviseltette magát a magyar kormány is, Balásy Antal ügyvivő személyében, kinek mindig az első helyek egyike jutott. Hogy az ajkakon — bármerre mentünk — mindig „wengerski" susogott, hogy annyit írtak és beszéltek Magyarországról, hogy tárt karokkal fogadtak és megbecsültek bennünket mindenütt, abban legnagyobb része Diréky Adorjánnak, a varsói magyar követség sajtóattaséjának, budapesti és varsói egyetemi magántanárnak van, aki mimt vérbeli történész, már a háborút megelőzőleg kint dolgozott a lengyel levéltárakban és mikor ütött a független Lengyeihon újjászületésének órája, az első volt, aki fölismerte történelmi küldetését, Lengyelország fővárosában ütötte föl tudományos műhelyének sátorfáit. Pán Divéky ma fogalom Polóniában. Mindenki ismeri, mindenki szereti. Alig van olyan jelentékenyebb helye a hatalmas birodalomnak, ahol lengyel nyelven előadást nem tartott volna a lengyel-magyar törénelmi és kulturális kapcsolatokról, aminek politikai sikere és eredménye az a barátsági szerződés volt, melyet a tavaszon pecsételtek meg a lengyel és a magyar állam politikai funkcionáriusai. Az ünnepély nem a kis aulában, hanem csodálatosképpen az egyetemi templomban folyik le, melynek gazdag rokokó-oltárát ez alkalomra elfüggönyözték. Középen háttérként a fehér lengyel sast ábrázoló vörös zászló omlik alá, melynek tövében ül a fiatal, magas, matrkánsarcú rektor vörös talárjában és süvegében, míg szorosan mögötte két feketetaláros és süveges egyetemi liktor tartja a sceptereket. Úgy fest az egész, mint egy Rembrandt kép, valamely középkori inkvizítor a segédeivel, pedig a rektor maga a megtestesült jóság és előzékenység. Az oltárhajó jobb és baloldalán a professzorok foglalnak helyet, a közönség előtt pedig középen, emelvényen a köztársasági elnök, mögötte sorban a miniszterelnök, a hercegprímás és a szenátus marsallja. Aztán a miniszterek, főpapok és a magyair ügyvivő. Ötvennégy üdvözlőbeszéd hangzik el. A legmélyebb hatást azonban Iványi Béla szegedi professzor latinnyelvű üdvözlete kelti, melyben hangsúlyozza, hogy a Kolozsvárról Szegedre menekült egyetem első alapítólevelét Báthory István 1581 május 12-én Vilnában írta alá. Nagy figyelemre méltatják Eckhardt Sándornak, a budapesti egyetem kiküldöttjének remek franciasággall előadott beszédét; Dambrovszky kanonok, pécsi professzor lengyelnyelvű üdvözlete pedig a lelkesedés orkánját váltja ki. Jelen sorok írója a dorpati alma mater és a Dorpati Magyar Tudományos Intézet nevében intéz néhány latin szót. Az üdvözlők legtöbbje nem jön üres kézzel. A vilnai kerület vojvodája a rektor nyakában csüngő faláncot arannyal cseréli föl, a krakkói rektor pedig, fején Báthory szobrát ábrázoló művészi sceptert nyújt át. Ámde az államfő is bőkezű. A rektor pompás gyűrűt és több professzortársával együtt a „Polonia trestituta" érdemrendeket kapja, melyet az elnök maga köt a nyakukba. Az egyetem egész sereg bel- és külföldi tudóst választ tiszteletbeli doktorává, köztük Szádeczky-Kardoss Lajost, a szegedi egyetem kiérdemesült történészét, aki oly fáradhatatlanul kutatta a lengyel-magyar történelmi vonatkozásokat. A felkelő nap északi sugara megaranyozza rnég az „Ostra Bramá"-nak, az „Éles Kapu"-nak, XVI. századbeli csodatevő Mária-képét. A hívők és a hitetlenek reggeli dolguk után sietnek levett kalappal ezen a különös templomon át, az Isten szabad ege alatt. Bennszülöttek, kufárok és muzsikok piszkos, szegényes tömege között kiautózom magyar kollégáimmal az állomásra, hol Dorpatba utaztamban oly sokszor ittam herbateát. Aztán elbúcsúzunk, ők sugárzó jókedvvel utaznak vissza az én szüreti kacajtól hangos hazámba, én pedig rejtett könnyel a szememben egyedül vándorlok újra tovább, föl a zordon északnak, magamban a szibériai síkságon elpusztult magyar fogolyköltővel kérdezgetem: Lángoló vörösben Lengyel hegyek orma . . . Látlak-e még egyszer, Szülőfalum tornya ? Tartozzék bárki bármelyik párt kötelékébe, bármelyik templomban is imádja az Istent, a magyar embert minden lépésénél, minden cselekedeténél csak a közös és mindennél szentebb, mindent átfogó gondolat: a revízió és a magyar integritás gondolata vezérelheti. Karafiáth Jenő