Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 2. szám - A francia politika útvesztőjében

Magyar Külpolitika 14 2. szám hiszen a török nép a'apiában nem konzerva­tív természetű s legvakbuzgóbb rétegei is belátták, hogy az erős, haladószellemű kor­mány mennyire javukat szolgália minden téren. Kelet határa eltolódott. Törökország ezentúl a Nyugathoz tartozik s ha ennek a törekvésnek átmenetileg vannak is zökkené­sei: az eredmény mindent megér! Szemére szoktak vetni az új rendszernek többek közt Konstantinápoly visszafejlesztését is, — ho­lott ez oly szükségszerű következmény, amit a német Goltz tábornok már harminc évvel ezelőtt megjósolt. Utolsó témánk az elmaradhatatlan nő­kérdés. — Már az egész világon tudják, hogy a tö­rök nő ép oly szabadon él, mint nvugflti testvérei. Számos orvosnőnk, ügyvédnőnk, írónőnk dolgozik a politika, tudomány, mű­vészet összes ágaiban, épúgy, mint színpa­don, sőt moziban is .. . és mondhatom, min­denütt teljes értékű a produkciójuk s mond­hatom azt is, hogy bizony igen örülnek fel­szabadulásuknak . . . Hogy a török férfiak öröme is ilven tel­jes-e? — erről nem nyilatkozott Ő Exce'len­ciája. Erről célszerűbbnek látszik egyelőre a diplomáciai hallgatás. RÖVID KÖZLEMÉNYEK A varsói látogatás utóhangja Január 10-én délben ünnepélyes kihallgatá­son jelent meg a kormányzónál a le^eryel köz­társaság elnökének fia. Moscickv Mih?ly, a kabinetiroda helyettes főnöke és Matuszewski Ignác budapesti rendkívüli követ és megha­talmazott miniszterrel egyetemben és átnyúj­tották a kormányzónak a lengyel köztársasági elnök megbízásából a Fehér Sas-rend jelvé­nyeit. Az ünnepélyes aktusnál közreműköd­tek: dr. Walko Lajos külügyminiszter és dr. Vértessy Sándor, a kabinetiroda főnöke. Délután félkettőkor a kormányzó és fele­sége villásreggelit adtak, amelvre hivatalosak voltak a fentieken kívül még Lazarski követ­ségi tanácsos, Ciechanowiecki követségi tit­kár és Scholtz folyamőrkapitány, a kormány­zó szolgálattevő szárnysegéde. Varsóban csütörtökön délben adta át Be­litska Sándor követ a lengyel köztársaság el­nökének Moscicki Ignácnak a magyar.érdem­kereszt nagykeresztjét, Bartel minisztere1­nök, Zaleski külügyminiszter, a külügymi­nisztérium magasabb tisztviselői, az elnöki kabinetiroda vezetői Sontkuthy tábornok és a magyar követság tagjai jelenlétében. Utána a köztársaság elnöke ebéden látta vendégül az átadásnál jelenvoltakat. BeUtska követ pedig a lengyel köztársasági elnök ka­binetirodájának kitüntetett tisztviselőit hívta meg ebédre, amelyen részt vettek a magyar követség tagjai is. Berzeviczy Albert székfoglaló előadása a Nemzetközi Diplomáciai Akadémián Frangulis ny. görög miniszter, a párisi Nemzetközi Diplomáciai Akadémia örökös főtitkára még a múlt év felyamán felkérte Berzeviczy Albert v. b. t. t.-t, ny. minisztert, a Magyar Külügyi Társaság elnökhelyettesét és az említett Akadémia e^ő magyar tagját, ho»-v az év folvamán tartsa me<r székfoglaló előadását. Berzeviczy Albert közölte, hogv a külföldi országokban kife^t-tt és e'őre lekö­tött nagyaránvú tevékenvsége nr'att e^nek a kérésnek az elmúlt év folyamán nem tehetett eleget, ellenben készségééi hajlandó, hogv az idén a Nemzetek Szövetsége paktumának 19-ik §-ával kapcsolatban vagy a kisebbségi kérdésiől vagy a leszerelés problémáiról, a nemzetek egyenlőségének elvéről vagy pedig a háború tiltott fegyvereiről előadást tartson a Nemzetközi Diplomáciai Akadémián. A Magyar Népszövetsági Egyesületek Szövetségének ülése A Magyar Népszövetségi Egyesületek Szö­vetsége január 10-én a Magyar Külügyi Tár­saság tanácstermében Berzeviczy Albert el­nökletével ülést tartott, melyen a Népszövet­ségi Ligák Uniójának február 11-én Bruxel­les-ben kezdődő tanács- és bizottsági ülésének tárgysorozatát vitatták meg. Pékár Gyula, az ülés előadója ismertette az egyes bizottságok napirendjét. A nevelés és propagandaügyi bi­zottságában, melynek elnöke Pékár Gyula, az Együttműködő Nemzeti Bizottságok megala­kításának kérdését fogják tárgyalni. Ezek feladata a békének az iskolák segítségével való terjesztése. E kérdés részletes megvita­tása céljából Berzeviczy Albert elnökletével ülés lesz február 24-én a Külügyi Társaság­ban. A nevelés és propagandabizottság tárgy­soiozatán szerepel még Paikert Alajosnak Földrajzi Intézetek fölállítására vonatkozó javaslata is. A kisebbségi bizottságban főleg Overbecke belga egyetemi tanár kisebbségi statútumával és a kisebbségi fogalom megha­tározásával fog az erre kijelölt albizottság, — melynek Zichy Ernő gróf is tagja — fog­lalkozni. Az ülés folyamán Eöttevényi Olivér bejelentette, hogy a Külügyi Társaság a prá­gai gazdasági konferencia eredményeiről je­lentést tett az Unió titkárságának. Ezután még Paikert Alajos, Horváth Jenő, Auer Pál és Kirchknopf Ernő szólaltak föl. A Bruxel­les-i tanácskozáson Pékár Gyula, Paikert Alajos és Zichy Ernő gróf fogják a Magyar Külügyi Társaságot képviselni,

Next

/
Thumbnails
Contents