Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)
1929 / 22. szám - Kina vádirata a Szovjet ellen. A. szovjetkormány gyilkolásra és pusztításra csapatokat szervezett hamisított és íllojális propagandát űzött
Magyar Külpolitika 22. szám Ilyen határkiigazító bizottságokat küldöttek ki a felek kérésére a keletszlovenszkói, valamint a ruténföldi vonalra is, és a legyőzött feleknek tett engedmény volt, hogy a bizottság tagjait semleges amerikai állampolgárokból válogatták össze. Arra persze a legfelső tanács nem gondolt, de nem is gondolhatott, hogy a cseh ravaszság azt a csekély jószándékot is, amely a nagyantantnak utóbbi intézkedésében megnyilvánult, kijátsza ellenünk. Benesék hallatlan praktikával két naturalizált amerikai csehet, egy Karmezin János nevű cseh légióbeli kapitányt és egy Kamev Róbert nevű egyetemi tanárt, csempésztek be a határkiigazító bizottságba s könnyű elképzelni, hogy ezek a „semleges amerikaiak" mily tárgyilagosan ítélkeztek az eléjük kerülő részletügyekben. Hogy elkapatottságukban odáig mentek, hogy a helyszíni szemlét akárhányszor a kassai Schalkház egyik szobájának íróasztalán végezték el, már nem sokat változtat azon a tényen, hogy az a békeszerződés, amely a jog, méltányosság és igazság ilyen megcsúfolásával jött létre, hosszú életű nem lehet, mert a nemzetek életében is tartós uralomra csak az etika alapelveinek szemmeltartásával létrejött hatalom számíthat. CSODÁLATOS ELLENTÉT VAN a román politikusok szavai és cselekedetei között. Ha a szavakat nézzük, Románia a kisebbségek eszményi állama lenne, amelyben az uralkodó faj vetekedve keresi a kisebbségek kedvét. Constantin Basallasa nem átallja leírni az Universul hasábjain a következő szavakat: „Mi románok a kisebbségek egyenlőségét óhajtjuk. Azt akarjuk, hogy ne legyen különbség közöttünk bármely nyelvhez, vagy valláshoz tartozzunk is. Barátságunkban nagylelkűek vagyunk és érzelmeink állandóak. Politikánk türelmes, tartós megegyezést és egyetértést óhajtunk a kisebbségekkel, s éppen ezért őszinte szívből nyújtjuk feléjük a kezünket testvéri kézszorításra". Ha meg a cselekedeteket, a le nem cáfolható tényeket tekintjük, mindez a testvéri barátság és előzékenyság ködként oszlik szét a levegőben. Azt hiszszük téved Románia és tévednek politikusai, ha azt hiszik, hogy ennek a szemfényvesztő politikának nem jön meg a böjtje. A nyugati hatalmak előbb vagy utóbb tudatára fognak ébredni annak, hogy a testvéri megértésnek ez az épülete, melyben, román információk szerint, oly békésen megférnek Románia többségi és kisebbségi lakosai, Potemkin szellemében felépített légvár, mely az igazság felől fújó szél legkisebb áramlatára alapjában megrendül és összeomlik. • A NÉMET-SZERB BARÁTSÁGOT Köster belgrádi követ csodálatos nagyra ápolta már. Sorra alakultak a szerb társadalom vezetőköreiből a valaha Németországban tanultak társadalmi egyesületei, német cégek képviselői árasztották el a szerb területeket, német automobilos kirándulókat és turistákat ünnepelt nap-nap után a számos kirendelt hivatalos szerb közeg. Most a Novosztiban egyszerre csak azt oivassuk, hogy vámháború készül a Délszláv állam és Németország között, mert a német agráriusok követelik a komló beviteli vámjának felemelését. Erre a hírre már a legutóbbi három hónapban tizenhét százalékkal csökkent a bácskai és bánsági komló bevitele Németországba. Á Novoszti illetékes helyről úgy tudja, hogy a német vámtarifa reformja maga után fogja vonni a délszláv vámtarifa hasonló irányú és célú megváltoztatását. „Lengyelország és Csehország teljesen pótolni tudja az eddig Németországból szállított gépeket": fejezi be cikkét aggresszív akkordként a Novoszti. Vájjon tényleg ilyen könnyen szakítana-e a nagy németbarátsággal Belgrád, mihelyt nincs közvetlen előnye belőle? Briand tizenkettedik kormánya A közvélemény annyira megszokta a kormányfők kormányozható betegségeit, hogy azt a hirtelen szükségessé vált operációt, mely miatt Poincaré francia miniszterelnök lemondott, szintén ilyennek tartja. Különösebb politikai látókörrel nem rendelkező emberek is tisztában vannak vele, hogy amikor Angliában MacDonald munkáskormánya vezeti az ügyeket és politikájának alaptétele a Németországgal való megegyezés, Poincaré, a háború apja, nem lehet Franciaország miniszterelnöke, mert kockáztatná az angolfrancia viszony bensőségét. Poincarénak ezért a felelős kormányfői állásból feltétlenül távoznia kellett volna állami érdekből, betegség nélkül is. A sors azonban megkímélte attól, hogy formálisan megbukjék, hogy az elhasznált és feleslegessé vált politikusok lomtárába kerüljön. Csakugyan komoly betegsége van, mely hónapokig alkalmatlanná teszi az állami ügyek vezetésére, csakugyan meg kell operálni, de enélkül az operáció nélkül sem maradhatott volna meg helyén. így azután végeredményben teljesen mindegy, mennyire komoly ez a betegség. Poincaré időszerűtlenné vált és helyére ugyanaz a Briand lépett ezúttal már tizenkettedszer, akinek nagyobb látókörű, körültekintő békepolitikájával szemben 1920-ban Poincaré megcsinálta a jobboldali blokkot. Briand a külügyminiszter a maga Locarno-politikájával, békülékenységével és legújabban az Európai Egyesült Államok eszméjével nagyobb súllyal léphet fel, mint miniszterelnök. Az új miniszterelnök megkísérelte kormányát kiszélesíteni, be akarta vonni a radikális pártot is, hogy a Young-tervezet tárgyalásain és különösen Amerikával szemben annál erősebben álljon, mint a francia parlament minden irányú pártcsoportjainak megbízottja. A Poincaré-féle személyi politikával azonban nem szakíthatott éppen ezekkel a fontos külföldi kérdésekkel kapcsolatban, a válságot nem engedhette kiszélesedni, személyi tülekedések felújításával nem kockáztathatta a politikai békét és így változatlanul átvette Poincaré kormányának miniszter-tagjait, köztük Tardieux-t is, akiről pedig tudhatta, hogy személye és politikája milyen vörösposztó a radikálisok szemében. Tardieux személye miatt a radikális párt vissza is utasította Briand felszólítását, hogy támogassa kormányát. Külsőleg maradt tehát minden a régiben: ugyanaz a minisztérium, melynek feje ugyancsak a Poincaré-féle programmot hirdeti, természetesen az