Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 17. szám - Szövetségesek egymás között. Tárgyalások eredmény nélkül

W29 • 11 • Június 29 Suliról beszélünk Parisban c: Irta: POHER "SEXHEFT LILLY Uíró Villani, az új párisi magyar követ jött hozzánk látogatóba. Nagyon kedves, szeretetreméltó ember és remekül tud elcsevegni francia nyelven mindenről, amiről beszélni akar. Az igazi diplomata tudniillik sohasem beszél olyasmiről, a,miről történetesen nem akar beszélni. — Mikor a gépkocsi megállt az elöljárósági épület előtt, az első pillanatban templomnak néztem ezt az impozáns épületet, — mondta nevetve. A lépcsőzetes feljárat, a roppant rácsos vaskapuk és a tetőt ékesítő clocheton csakugyan ilyen benyomást tehetnek a szemlélőre. Bent aztán egészen más impressziók fogadják az embert. Mindenfelől kalapálás hallatszik, sürgőforgó munkásemberek ezerféle tárgyat hurcolnak a díszterein felé, van ott varrógép és szövőgép, cipő, ruha, mozdony, téglák és vashengerek, barométer és művészi börkézitáskák kényes hölgyek számára. A másnap megnyíló kiállítás zűrzavaros képét festi az egész. Fent a lakásban csend van. Csak a külső, tágas loggiáról nézünk le az óriási hallban nyüzsgő emberekre. Beszélünk Chartres világhírű székesegyházáról, Fontainebleau-ról, az új magyar követségi palotáról, amit most rendeznek be és most alakítanak át. Egykét irányító szó esik csupa olyan dolgokról, amikkel foglalkozni jó volna, vagy amiket helyesebb lesz elejteni. Mosolygó, szalónbeli egyetértéssel. Ki hinné, hogy éppen ezek a futó, szinte jelentéktelennek látszó szavak szólnak a legfontosabb dolgokról! Mikor a búcsúzásra kerül a sor — mert néhány hónapra elhagyjuk Párist, ahova most csak vendégként rándulok be néha — megkérdezem „a meghatalmazott miniszter urat", óhajtja-e megtekinteni az elöljáróság termeit és szalonjait? Ez csakugyan érdekli öt és hivatalos vezetéssel bejárjuk előbb a kiállítás labirintusát, aztán a tanácstermeket, — a házasság termének relief szoborcsoportját, a polgármester fogadójának híres festményeit magyarázzuk. A polgármesterhelyettes roppant fogadótermében pedig a kiállítás elnökét, M. Bertin-t mutatom be a magyar követnek, aki poéta és író, és a Revue Franco Hongroise részére is átengedett nekünk néhányat legszebb költeményeiből. Ezt a követ melegen megköszöni neki, és megyünk tovább a főtitkár irodájába. Hanem a földszinti termek megtekintésére már nem jut idő, sem a háborús halottak emlékére állított szobrot az előcsarnokban s a neveiket megörökítendő aranykönyv állványának helyét sem mutathatjuk már meg, amit pedig magyar művész fog elkészíteni ... Mánap volt a kiállítás ünnepélyes megnyitása. Colonel Fabry, hadirokkant képviselőnk, volt miniszter mondott beszédet és az elöljáró, valamint az arls et metiers állami műintézet igazgatója. És következett a hagyományos vin d'honneur, ahol már beszélgetni is lehet a hivatalos személyiségekkel. És az elöljáró, aki már hullotta, hogy a magyar miniszter itt járt tegnap, szíves szemrehányással fordult felém: — Pourquoi ne lui avez-vous pas dit de veuir aujourd'hui plutot ? — (Miért nem mondta neki, hogy inkább ma jöjjön?) Bár nagyon jól tudjuk mindaketten, hogy ennél több formalitással szokás meghívni a reprezentatív előkelőségeket. És a következő alkalommal a hivatalos francia hatóságok ünnepélyesen fogják meghívni a magyar minisztert. Dehogy beszélünk politikáról. Se francia, se magyar oldalról. De jól tudjuk itt, amit Magyarországon annyian nem tudnak: — La Hongrie sera le pivot de la politique européenne. — (Magyarország lesz a jövőben az európai politika sarkpontja.) Ez a megcsonkított, de független ország földrajzi fekvésének természetes erejénél fogva, Budapest kiépítendő, de máris megtörhetetlen uralmával, földjének nagy gazdagságánál fogva, egyik nagyrahivatott országa Európának. A jövőre pedig a legfényesebb kilátásai vannak. Ezt először Mussolini látta meg. És mellé áll a Vatikán, és megmozdul Lengyelország. Lengyelország pedig a francia közsársaság leghívebb barátja. Folyik az élet. És készül a történelem. A békeszerződések kiszolgáltatták a népeket azoknak, akik gyűlölik őket s ugyanakkor gazdasági erőforrásaikat elragadták tőlük és másoknak adták. Feltétlenül bizonyos, hogy harag és keserűség vagy éppen kétségbeesés lesz ennek az eljárásnak a következménye. Meglehet, hogy évek fognak elmúlni, míg az elnyomott népek képesek lesznek lerázni az igát, de amily bizonyos, hogy az éjszaka után a nappal következik, olyan bizonyos, hogy eljön az az idő, amikor az iga lerázása céljából minden erejüket meg fogják feszíteni. (Lansing Róbert memorandumából) A Ruhrvidék úgynevezett „láthatatlan megszállása". (Kludderadatsch, Berlin)