Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 16. szám - MacDonald és informátorai

1929 Június 22 MacDonald és informátorai A

Népszövetség madridi ülésszakának befejezése napján rettenetes izgalom verte fel az antantsajtó berkeit. A Sunday Timesben megjelent MacDonaldnak egy cikke a kisebbségi kérdésről. Nem MacDonald, Anglia felelős külügyminisztere írta ezt a cikket, hanem MacDonald az ellenzéki újságíró, mert hiszen februárban, amikor a cikk témája aktuális volt a szerb államcsíny miatt, s amikor ezt az írását nála egy cikkszállító iroda megrendelte, még független újságíró volt, messze a miniszterelnökség lehetőségétől. Az illető ügynökség azonban alighanem bízott ebben a jövendőbeli miniszterelnökségben, legalább is „megjátszotta". A cikket eltette és most adta ki, amikor írója hetek óta Anglia kormányfője, s amikor a Sunday Times feltétlenül többet fizetett érte, mint amennyiért februárban lehetett volna ugyanezt a cikket értékesíteni. A cikk az angol kormányt kétségtelenül kellemetlen helyzetbe hozta, bár a cikkből rögtön megállapíthatta akárki, hogy nem most készült, mert hiszen a szerb államcsínyről, mely január 6-án történt, azt írja, hogy a „minap" történt. Mint miniszterelnök bizonyára elhallgatott volna MacDonald egyetmást ebből a cikkből a külföldre való tekintettel, véleménye azonban mégis csak az lett volna, amit megírt és ez a fő. Olaszok, franciák, lengyelek és kisantanték felháborodva tiltakoznak a cikk egyes megállapításai ellen. A francia félhivatalos Temps teljes komolysággal azt vitatja, hogy Elzászban nincs nemzeti kisebbség, tehát nem beszélhetett volna MacDonald elzászi kisebbségi kérdésről. Olaszország azt vette leginkább zokon, hogy ő rá is ki akarná terjesztetni a kisebbségvédelmi szerződések hatályát. A kisantant felszisszenésének okát felesleges keresgélni. A kisantant érzékenyebb mint a mimóza, csak éppen a más jogát az érzékenységhez nem akarja következetesen elismerni. Magyar szempontból sem a legörvendetesebb ez a cikk. Azt látjuk belőle, hogy az angol miniszterelnök csak nagyjában tájékozott a kisebbségi kérdés területén, csak számokat lát, de jelentőségüket pontosan nem ismeri, de még a számokban is téved a mi rovásunkra. Magyarországnak az ő számítása szerint tíz százaléknál több a nemzetisége s ezt éppen olyan sérelmesnek tartja, mint hogy Csehországnak több mint 30 százaléka német és magyar. Azt már nem tudja, hogy ez a csehországi német őslakos régi államalkotó faj, földrajzi szoros kapcsolatban a két német állammal, ősi nagy kultúrával, egyetemekkel, a magyarországi németség pedig újabb telepítések révén elszórt foltokban él mindenfelé teljesen beilleszkedve a magyar kultúrába, melyet önként elfogadott és a magából kitermelt értelmisége nálunk a fajmagyarságnál is erősebb magyar sovinizmust képviseli. Nem értjük Csehországgal és Szerbiával kapcsolatban mit jelent MacDonaldnak az a megállapítása, hogy itt nincs szó határkiigazításról s hogy ezekkel az államokkal szemben nem szabad türelmetlenkedni, időt kell engedni a lakosságnak, hogy keserű emlékeit elfelejtse. Nem szabad szelíd keresztényi érzelmeket várni azoktól a népektől, amelyek csak most szabadultak fel az osztrák vagy a magyar uralom alól. Beneséktől ismerjük már ezt a szólamot, a népek felszabadítását, de MacDonaldtól mást vártunk volna. A brit államférfi elárulja, hogy egyáltalában nem ismeri a volt monarchia népeinek történetét és a jelen viszonyokat, ha felszabadítottaknak tartja az új urai által kultúrájában és politikailag teljesen elnyomott és gazdaságilag a végsőkig kizsákmányolt tótokat, horvátokat, a délvidéki kisebb szlávcsoportokat és az erdélyi románságot, mely utóbbi ugyan most valamennyire szóhoz jutott Maniuék kormányrajutása óta, de addig elégedetlenebb volt a bukaresti uralommal, mint talán a horvát a belgrádival. Tíz esztendeje egyebet sem tapasztalunk, minthogy az elszakított területek népe nemzetiségi különbség nélkül a mostani idők keserű eseményeit szeretné át nem éltnek tudni és nem a maga hibájából kénytelen a legkevésbé keresztény érzelmeket táplálni jelenlegi urai iránt. Az egykori osztrák uralom emlékét megvédeni nem a mi feladatunk, azt azonban nem hallgathatjuk el, hogy a császári uralom annyi századon át éppen a csehekkel vétett legtöbbet Magyarország iránt, velük folytatta a germanizálást és kizsákmányolást, őket használta fel Magyarország ellen. MacDonald cikkének megjelenése napján jelent meg a budapesti Népszavában egy hosszú vezércikk Vámbéry Rusztem tollából. Vámbéry megjósolja csalhatatlan igazságként, hogy az angol munkáskormány Miss Margaret Bondfield, az első nőminiszter Angliában,