Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 16. szám - A MacDonald kormány külpolitikai tervei

Magyar Külpolitika 16. szám VESZEDELMES GONDOLATNAK VÉLJÜK, hogy egyik legtekintélyesebb magyar napilap következetesen belekeveri a régi magyar politikai függetlenségi gondolatot a trianoni béke reviziójáért folytatott küzdelembe. A függetlenségi párt programmjának mai felvonultatása nemcsak anakronizmus, hanem egyenesen zavaró. A függetlenség megvan, de sajnos, amikor Bécstől függetlenek lettünk, jóakaróink függetlenítettek Brassótól, Kolozsvártól, Kassától, Pozsonytól és Szabadkától is s nem tudjuk, nem volna-e jobb a régi országhatárok között máig is Bécs ellen hadakozni, mint napról-napra keservesebben látni, hogyan pusztul a megszállt területeken az elszakított magyarság, hogyan omlik össze nagynehezen felépített kultúrája és egykori gazdasági jóléte. Ezen azonban már túl vagyunk és éppen ideje lenne már a jövőt nézni a mult meddő idézgetése helyett. Nem veszik észre a függetlenségi zászló kései lobogtatói, hogy külföldi barátainkat is megzavarják s ellenségeinket segítik az olyan cikkekkel, amilyen nemrég jelent meg ebben a lapban gondos térképmellékletekkel, (— melyet mellékelten közlünk is —) A fehérben hagyott rész a függetlenségi kerületeket jelzi az 1905-ös, illetve 1906-os választás után. s mely térképek kimutatják, hogy ezelőtt 24 esztendővel mely kerületek választottak függetlenségi párti képviselőt és melyekben diadalmaskodott az akkori kormánypárt. Ezek a térképek első látásra majdnem pontosan azonosnak látszanak a mai Csonkamagyarország térképével. Az ilyen kiélezéssel azt a hitet kelthetjük külföldön, hogy a mai Csonkamagyarország területe, illetőleg annak lakossága a múltban is valami teljesen különleges helyzetet foglalt el, külön vágyai voltak, külön programmért lelkesedett s így voltaképen nem is esett olyan rettenetes igazságtalanság, amikor ezt a területet kihasították Nagymagyarországból, ahogy a többi részt, amelynek akkor is más politikai felfogása volt, amelynek jó volt a bécsi uralom is, most Prágának, Bukarestnek és Belgrádnak juttatták. Ha tudott lelkesedni Bécsért, belenyugszik majd a három főváros uralmába is. Mi nem tudunk arról, hogy megfogható, komoly érzelmi különbségek lettek volna, földrajzilag is elhatárolhatóan, az ország különböző területei között. És, feltéve, de meg nem engedve, hogy ily érzelmi különbözőségek lettek volna is, ezek egy csapásra eltűntek a trianoni békével Magyarországra zúdult példa nélkül való katasztrófa bekövetkeztével. A TISZÁIG AKAR VONULNI KÉT NAGY ROMÁN LAP, követelve kormányától, hogy szállja meg Magyarországnak a Tiszáig terjedő területét, mert Traján császár politikai végrendelete ezt a románságnak szánta. Nagyon előrelátó uralkodó lehetett az a Traján császár, hogy Krisztus után 106-ban már tisztában volt vele, hogy több mint ezer év múlva szláv, illir, római kevert pásztor népfaj fog felhúzódni a Balkánról az Alduna balpartjára, bekóborol Erdélybe is s aztán amikor újabb századévek folyamán a török onnan kipusztítja a völgyek magyar lakosságát, lehúzódik azok helyére, s a történelmi fordulat egy ellenőrizhetetlen pillanatában az ősi gazdától elszakítja ezt a területet. Traján császár ugyan a Tiszának tájékán sem járt, mindössze Erdélyt hódította meg, egyik utóda rövidesen ezt is kiürítette, de a nagy hódító valószínűleg nem törődött sokkal többet a földrajzzal, mint pl. ma a francia akadémikusok és a békeszerződéskor az angol államférfiak, tehát egyfüst alatt alighanem hozzágondolta Erdélyhez a Magyar Alföld tiszántúli részét is. Óriási felfedezés ez Bukarest részéről s most igazán érdeklődve várjuk a bővebb tájékoztatást: mikor készült ez a politikai végrendelet és hol lappangott több mint 1800 esztendőn keresztül, hogy csak ma kapunk először hírt róla. • KUMANUDI délszláv külügyminiszterhelyettes a Népszövetség ülésezése alkalmából hosszabban nyilatkozott a legnagyobb spanyol lapban (A. B. C. június 13.) s ez a lap meg is jegyezte, hogy Kumanudi hangjának objektivitása elüt a többi kisantant-miniszter nyilatkozatának tónusától. Az objektivitásnak ez a lovagja a többi közt ezt mondta: „Délszlávia testvéri viszonyban él kisebbségeivel, ezért azok panaszszavát soha sem lehet hallani". De vájjon ez a némaság valóban a megelégedettség állapotát jelenti-e? Délszláv állampolgárnak a szigorított államvédelmi törvény szerint külföldi lapba semmiféle nyilatkozatot nem tehet az ország közállapotairól, mert éppen úgy az államvédelmi törvény irgalmatlan megtorlása vár reá, ha valami kedvezőtlent mond, mintha ugyanazt otthoni lapba írná. Parlament nincs, ahol a kisebbségek megszólalhatnának, sajtójuk előzetes cenzúra alatt nyög, mindennemű pártszervezkedésüket feloszlatják, tehát semmiféle módjuk nincsen panaszszavukat hallatni. Kumanudi szerint pedig jó dolguk van, valóságos testvérek odahaza, minthogy nem lehet panaszszavukat hallani. Ez az a bizonyos circulus vitiosus. Próbálnák meg csak panaszszavukat hallatni!