Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 10. szám - Négy angol lord

Magyar Külpolitika 4 10. szám a spanyoloknak joguk legyen azt visszaszerezni ? Ha nagyon régi viszonyokról van szó, az egy okkal több arra, hogy azokat a bekövetkezett változásokhoz képest módosítsuk." Azóta a külföldön óvatos lettem a történeti argumentumok felhasználásában. Ha tehát Magyarország a saját kisebbségeivel szemben asszimilációs politikát folytatna, teljesen elveszítené maga alatt a talajt, hogy a tőlünk elszakadt kisebbségek számára olyan politikát követelhessen, amely ezeknek a kisebbségeknek magyarságát megóvni alkalmas. El tudom képzelni, hogy valaki a „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok" elve alapján, dacára ennek a magyarországi kisebbségek beolvasztására irányuló politikát tartja helyesnek, — bár én a magam részéről ezt a nézetet már csak azért sem tehetem magamévá, mert, — mint említettem, — ennek a célnak elérhetőségében egyáltalában nem hiszek. De aki ezt a politikát jóhiszeműleg követi, annak tisztában kell lennie azzal, hogy abban a pillanatban, amikor Magyarország saját kisebbségeivel szemben az asszimilációs politika terére lép vagy csak hajlandóságot is mutat ilyen politika követésére, ezzel feláldozza a revíziós törekvések erkölcsi alapját. Ebben a tekintetben is „kis-magyar politikát" követ azzal a „nagy magyar politikával" szemben, amelynek győzelmét mindnyájan szeretnők megismerni. ... Egy szerződés nem lehet sírbolt. A világtörténelem sohasem ismert örökké tartó szerződéseket... MUSSOLINI Grandi bevonulása Budapestre. A -menetben Walkó Lajos külügyminiszter. Négy angol lord Irta: BERNÁT ISTVÁN, a Felsőház tagja Ö

tven évnél régebbi emlékek újulnak fel bennem, amikor arról van szó, hogy méltányló sorokat írjak az angol közéletnek azokról a kitűnőségeiről, akiket legutóbb a budapesti Pázmány Egyetem tiszteleti doktorokká avatott fel hazánk érdekében szerzett érdemeik elismeréséül. Annak a derűs tavaszi napnak emléke, amikor az első magyar Shakespeare fordítónak, Lemouton Emiliának jóvoltából az első angol nyelvtan jutott kezeim közé. Égő vágy fogott el, mert mintha megnyílóban lettek volna előttem annak a lehetőségnek kapui, hogy közelebb jussak e nagy nemzet lelkéhez és kihasználjam gazdag birodalmának kincseit. Széchenyi tanításait és annak a fogadtatásnak az emlékét, melyben a száműzött Kossuth részesült az angolul beszélő népek között, csak megerősítették azok a tanáraim, akik a skót zsidó misszió jóvoltából Edinburgban szívták _ magukba az angol, vagyis inkább skót levegőt, s mindez együttesen az emberiség legnagyobb gyarmatosító népe iránt érzett őszinte bámulatot keltette és tartotta ébren bennem. Amikor nemrégen a TESz megbízásából módomban volt Newton és Sydenham lordoknak átnyújtani a köszönetünket és hálánkat kifejező előterjesztéseket, igazolva láttam azt a hódolatot, melyet éreztem ama nemzet iránt, amely ilyen fiakat szült és nevelt nagyra. Anglia dicsőségének sok fényes lapja van, érdemeit a politikai és közgazdasági téren letagadni szinte lehetetlen. Törekvései legnagyobb sikerének azonban azt kell tekintenünk, hogy nagy jellemeket produkált. Bármilyen volt is a nemzet hivatalos politikája, csaknem mindig akadtak fiainak sorában olyanok, akik az általános emberi érdeknek, a jognak és az igazságnak érdekében emeltek szót. Emlékezzünk csak viszsza arra a harcra és agitációra, melyet a hetvenes években Gladstone indított a törökök által sanyargatott bolgárok érdekében. Ehhez bizonyára méltán csatlakozik az, amelyben bennünket a ma élő lordok támogatnak. Ki kell emelnünk azt is, hogy e munkában a lordok háza megelőzte az alsóházat, a politikai hatalom voltaképpeni birtokosát, minden nemes felszárnyalás és kiváló kezdeményezés állítólagos fészkét. És csak később, szinte későn szervezkedett a Gower-csoport nemzetünk védelmére. A kitüntetettek közül már Phillimore nincs az élők között. Egyike volt a legnagyobb súlyú nemzetközi joggal foglalkozó jogászoknak, aki nemcsak hazájában emelkedett a legfensőbb bírói szék tagjai közé, hanem éveken keresztül a Nemzetközi Jogászegyesületnek elnöke és a hágai állandó nemzetközi bíróságnak is tagja volt. Nemrég bekövetkezett halálát nemcsak honfitársai gyászolták, bőséges okunk volt erre nekünk is. Halála alkalmából — és ez mutatja, hogy tevékenysége milyen kiterjedt és mélyreható volt — a brit birodalom rnozlimjai is kifejezték gyászukat. Okuk volt rá, mert a mohamedán egyházi jogból folyó kérdések eldöntésénél nem egyszer teljes tudásával és tekintélyével védte jogaikat. Newton iord, aki diplomata, képviselő, helyettes államtitkár is volt a külügyminisztériumban, többször járt nálunk és azon tekin-