Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 7. szám - Az utolsó osztrák-magyar kiegyezés

MAGYAR KÜLPOLITIKA POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI LAP X. évfolyam 7. szám 1929 április 1 TARTALOM ouiai Eöttevényi Olivér: Az utolsó osztrák-magyar kiegyezés 1 Gerevich Zoltán: Európa politikai problémái . 2 Lord Phillimore 7 Lippay Imre: A kisebbségi kérdés a népszövetség előtt 7 Szilágyi Ágota: Magyarország első angol vendégei >-...;... „ 9Haeffler István: A wlachok nyelve numizmatikai megvilágításban 10 Hírek Jugoszláviából 11 Wilke A.: Diplomaták házassága külföldi nőkkel 12 Scherer Ferenc: A nürnbergi Dürer-család magyar kapcsolatai 12 Blaskovich Miklós: Nemzet és nemzetiség . 15 Rovatok 16 AZ UTOLSÓ OSZTRÁKMAGYAR KIEGYEZÉS írta: EÖTTEVÉNYI OLIVÉR t? endkívül érdekes kis könyv hagyta el nemrég a sajtót Berlinben. Spitzmüller Sándor báró, az Osztrák-Magyar Monarchiának 1928-ban utolsó közös pénzügyminisztere, majd az összeomlás után, 1919-ben, Ausztria és Magyarország részéről külön-külön nyert megbízás alapján az Osztrák-Magyar Bank utolsó kormányzója — tehát a megszűnt monarchia pénzügyileg közös szervezetű két, fontos intézményének utolsó betöltője adta ki memoárszerű visszaemlékezéseit ezen a címen : Der letzte österreichisch-ungarische Ausgleich und der Zusammenbruch der Monarchie. Aki politikai pikantériákat vagy az összeomlás idejéből vett, szenzációéhes intimitásokat sejt a könyvben, az csalódni fog. Spitzmüller a monarchia felosztása előtti Ausztriának egyik legképzettebb gazdasági és pénzügyi politikusa volt, több ízben viselt miniszteri tárcát az osztrák kabinetekben is s általában az elméletileg és gyakorlatilag leginkább felfegyverzett osztrák politikusok közé számították, akitől okvetlenül távol áll a kulisszatitkok fellebbentésével való feltűnni akarás. De most, mikor szükségét érezte annak, hogy megszólaljon, az 1918-at megelőző esztendőkben Magyarország és Ausztria közt lejátszódott belső harcok olyan részleteiről tett vallomást, amelyek fényesen igazolják azt a magyar részről, az elfogulatlanok által soha kétségbe nem vont tételt, hogy igazi és őszinte barátság Ausztria és Magyarország közt nem is létezhetett, mert a két államnak egymással szemben való viszonyára nézve az osztrák és a magyar államférfiak alapfelfogása szöges ellentétben volt egymással mindig. Mi a teljes egyenlőjogúságot vallottuk, amelyben a közös, valamint a közös egyetértéssel intézendő ügyek csak kivételt alkotnak; ők ellenben a birodalmi egység princípiumát vallották, mellyel szemben a magyarok törekvései többé-kevésbbé jogosulatlan repesztési kísérletek, így volt ez már 1867-ben is. A mi kiegyezési törvényünk alaptónusa egészen más volt, mint az osztrák, ú. n. 1867 december 21-iki alaptörvényé. Innen származtak az örökös súrlódások. S ezekre az ellentétes felfogásokra mutat rá — azt mernénk mondani, szinte önkénytelenül is — Spitzmüller könyve. Ezért érdemes vele röviden foglalkozni. Aki az 1867-es osztrák-magyar közjogi kiegyezés részleteit nem ismeri — és ma már mind számosabb lesz az az új nemzedék, mely ennek a megszűnése után nőtt fel — az nehezen érti meg azt a finom megkülönböztetést is, mely az úgynevezett közös ügyek és a közös egyetértéssel intézendő ügyek közt fenforgott. Amazok az Ausztria és Magyarország közt fennállott s az uralkodó személyének azonosságából folyó ügyek voltak, tehát a közös kül- és hadügy, valamint az ezekre vonatkozó közös pénzügy. Ezeket nevezték pragmatikus ügyeknek, a pragmatica sanctióban megállapított együttes birtoklás szükségképerii folyományainak. Ezeken változtatni nem lehetett. De a két állam közjogi viszonya megokolttá tette a gazdasági viszonyok legfontosabb kérdéseinek azonos, illetve szerződés(helyesebben szövetség) jszerű rendezését is, mert az uralkodó azonossága kizárta a két állam közti gazdasági harcot. A kiegyezési törvény ezekben az ügyekben fentartotta mindkét államnak az időről-időre való rendelkezés, illetve szabályozás jogát s így történt, hogy a bank-, továbbá a vám- és kereskedelmi, általában tehát a legfontosabb közgazdasági ügyek 10 évről 10 évre történő szerződések útján lettek a két állam közt rendezve. Mi sem természetesebb, minthogy ezt a szabályozhatási jogot mi úgy fogtuk fel, hogy állami szuverenitásunkat a legmesszebbmenőén megvédjük, tehát csak annyit áldozzunk [ lal 1 2 3 5 6 8 9 9 10 11 13 « t, fa iz ör, rei,n ;a sik sa;a íú t)S a 31g _