Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 24. szám - A DÁKOK ÉS AUSZTRIA

1928 > 7 > December lS politikáját zavartalanul folytathatja s a (kibővített hatáskörű elnöki állást is megszerezheti magának a jövő választáson. De egyúttal országhoz való csatlakozás gondolata egyáltalában nem érett meg annyira Ausztriában, azt is mutatja ez a választás, hogy a Neme mint ahogy feltüntetni szokta a világsajtó. A keresztényszociálista párt egyáltalában nem híve ennek a csatlakozásnak, s a csatlakozás így belátható időn belül valami külső fordulat nélkül nem is válik esedékessé. Miklas, az új elnök, 56 éves, 1872 október 15-én született Kremsben, mint az ottani postamester fia. Nyolc testvére közül hat a tanári pályát választotta, kettő pap. Miklasnak magának is 12 gyermeke született 1901-ben Haidinger Leopoldinával kötött házasságából. Két leánya apáca. Miklas Bécsben szerzett tanári oklevelet földrajzból és történelemből és 1895-től kezdve mint tanár, 1904-tól mint igazgató működött több vidéki középiskolánál, míg 1924-ben nyugdíjba nem ment. Politikai pályája 22 évre terjed. Már 1907-ben bekerült az első választáson, mely az általános szavazati jog alapján folyt le, a birodalmi gyűlésbe és annak szakadatlanul tagja volt az összeomlásig. Azután tagja lett az ideiglenes nemzetgyűlésnek, majd az alkotmányozó nemzetgyűlésnek, mely kultuszügyi államtitkárrá is választotta. Az 1923. és 1927. évi parlamenti választások is egyaránt meghozták mandátumát a nemzeti tanácsba, melynek 1923 óta elnöke. Jellemző, hogy Miklas még 1922 júniusában parlamenti indítványt nyújtott be, hogy a köztársasági elnököt népszavazással válaszszák. Politikai élete szorosan összekapcsolódott hitéleti tevékenységével. Nemcsak a háború előtt és alatt vett részt minden katholikus ügyben, hanem 1923-ban ő volt az osztrák katholikus kongresszus elnöke is. Akkor választókerületében szociálista ellenfelei megtámadták és a legdurvábban tettleg bántalmazták, de meg nem tántoríthatták meggyőződésében és elvhűségében. Elnökké választása minden esetre éles jobbrakanyarodást jelent Ausztria belső életében. Kérelem előfizetőinkhez. Tisztelettel kérjük hátralékos előfizetőinket, hogy esedékes tartozásaikat minden további sürgetés és felszólítás bevárása nélkül, a küldött 30135. sz. postatakarékpénztári befizetési lapon mielőbb átutalni szíveskedjenek. A DÁKOK ÉS AUSZTRIA Irta: KENDI FINÁLY GÁBOR dr. \ nghelescu miniszter néhány hónappal ezelőtt elvitt egy olasz újságírót Máramarosszigetre és elmesélte neki, hogy Máramaros antik, tehát bizonyosan római neve Marmatia volt, hogy ebben a Marmatiában, ahol a románul Tibisco-nak, sőt Tisa-nak (olvasd Tiszának), magyarul pedig Thaissnak nevezett folyó ered, Ausztriának csak egy gondja volt; el akarta tűntetni minden nyomát annak, hogy ott valaha dicső római légiók terjesztették a római műveltséget és Ausztria nem gondolt arra, hogy Marmatia földjét öntözéssel, vagy más módon termékennyé tegye. Ellenben hiába volt Ausztria elnyomó politikáj a, az Oasciul vidéke (értsd az Avas vidéke) híven megőrizte őslakóit, ott ma is 13 községben élnek a dákok utódai és ma is viselik dicső dák őseik népviseletét; hiába akarta Ausztria minden nyomát eltűntetni a dicső múltnak, Decebái korából való viseletük még a környező románokétól is észrevehetően különbözik, ők a dák kultúra élő mutatványai az ámuló világ előtt. Az olasz újságíró ezeket a dolgokat szép stílusban feldolgozva megírta újságjának s újságja híven közölte is a cikket három fényképpel, amelyek közül egyik szatmármegyei parasztasszonyokat, a másik máramarosi asszonyt ábrázol, ezeket a nemzetiség megnevezése nélkül, a harmadik ellenben megnevezi az ábrázolt legény nemzetiségét is: „un daco"-nak, azaz dák férfinak nevezvén őt. (II Giornale d'Italia 1928 okt. 3.) Erre a cikkre október 10-én olasz nyelven egy kis helyreigazítást küldtem az olasz újság szerkesztőségének. Noha a szerkesztő jónak látta a küldött sorokat nem közölni, a Magyar Külpolitika olvasóinak mégis egész terjedelmében bemutatom, hogy végeredményül érdekes és új tanulságot vonhassak le belőle a magunk számára.*) Alfredo Mantero regényes autóutazása Anghelescu miniszterrel alkalmat adott neki, hogy a román történetírásnak azt a szakaszát megismerje, amely a románok eredetét felderítette. Megtudjuk belőle, hogy Máramarossziget és Szatmár közt 13 faluban kétezer év múlva is eredeti ősállapotukban élnek a dákok utódai, a dákok ősi viseletében, és hogy Maramuresből indultak ki azok a latin népcsoportok, amelyek lassanként az egész Románia Marét ellepték és hogy Ausztria hiába akarta a rómaiak nyomait eltörülni, a dák-latin-román ma is él. Önök, a Giornale d'Italia olvasói, román forrásból tudják, hogy a mai Románia Marénak a Kárpátokon belül eső részén lakó románok a legerősebb magyar elnyomás alatt szenvedtek. Ehelyett most itt azt tanulják meg, hogy nem a magyarok, hanem Ausztria nyomta el a románokat akkora sikerrel, hogy az átkos elnyomatás ezeréves ideje alatt nemcsak változatlanul megőrizhette nemzetiségét, *) A Giornale d'Italia fenti cikkeire a Külügyi Társaság is eljuttatta megjegyzéseit a lap szerkesztőségéhez s bár illetékesek útján biztatást kapott, hogy a lap a tévesen közölt adatokat helyesbbíteni fogja, ez, tudtunkkal, mind a mai napig nem történt meg.