Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 22. szám - Magyar szellemi termékek és az utódállamok. Karafiáth Jenő interpellációja - Walkó Lajos külügyminiszter: Az utódállamok gyakorlata ellentétben van mind az emberi jogokkal, mind pedig a kisebbségi szerződések alapgondolatával

28 Újság, a Tolnai Világlapja a román és jugoszláv, legújabban az Uj Idők csak a román és a Délibáb pedig csak a jugoszláv államba nyert bebocsátási engedélyt, a trianoni határokon túl élő magyar nemzeti kisebbségek érdekében álló volna, ha magyar lapjaink e tekintetben teljesen egyenlő elbánás alá esnének és hogy az elszakított területeken élő magyarság kultúrális előrehaladása elé ne állítson fel sorompót a vérlázító igazságtalanság, mely ezeréves magyar tudományos és szépirodalmi kultúránktól akarja elzárni ott élő véreinket! Mindezeket figyelembe véve, Karafiáth Jenő f. évi november hó 14-én azzal a céllal, hogy ennek a barbár állapotnak a problémája a helyzet gyökeres megváltoztatásáig az érdeklődés napirendjéről többé levehető ne legyen és a kormány a trianoni szerződésben is biztosított kisebbségi jogok érvényrejutása érdekében a szükséges lépéseket újból megtegye és azokat a siker teljes eléréséig következetesen megismételje, újból felszólalt, a fentebb ismertetett bő adatokkal támasztva alá interpellációjának szövegét. Interpellációjának szövege a következő: — Van-e a Miniszterelnök urnák, illetve a Külügyminiszter úrnak tudomása arról, hogy a magyarországi sajtótermékek, szépirodalmi müvek, tudományos szakmunkák, folyóiratok, stb. a trianoni békeszei'ződésben is biztosítani kívánt kisebbségi jogok kiáltó sérelmére, ma sem juthatnak el akadálytalanul a szomszédos államokba? — Hajlandó-e a külügyminiszter úr sürgősen megtenni a szükséges lépéseket e tarthatatlan és a művelt, szabad nyugati államok előtt érthetetlen, a világkultúrát megszégyenítő állapot mielőbbi megszűntetésére? A külügyminiszter válasza Walkó Lajos külügyminiszter azonnal válaszolt Karafiáth Jenő interpellációjára és a következőket mondta: — Tudomásom szerint azok az adatok, amelyeket Karafiáth Jenő interpellációjában felsorakoztatott, tényleg helytállók és azt hiszem, a kép, amelyet ő a jelenleg fennálló helyzetről nyújtott, teljesen fedi a valóságot. Itt nem arról van szó a három kisantant-állam részéről, hogy ők adott esetben a postai szállítás jogát megvonják, amint azt más államok is teszik, hanem arról, hogy ők rendszeresen megakadályozzák azt, hogy magyar könyvek, magyar folyóiratok, szakmunkák és napilapok a kisantant-államok területére bevitessenek és általában arra igyekeznek, hogy korlátozzák a lehetőségét annak, hogy magyarnyelvű termékeket az ő területükön olvashassanak. A cél, amelyet ők követnek, nyilvánvalóan kettős. Az egyik cél a magyar kultúrának háttérbeszorítása, másik cél pedig megakadályozása annak, hogy az ott élő kisebbségek számára hozzáférhetők legyenek azok a kritikák, amelyek a magyarnyelvű termékekben megnyilvánulnak a békeszerződés folytán előállott helyzettel szemben. — Nyilvánvaló, hogy az a gyakorlat, amelyet ezek az államok követnek, teljesen ellentétben van azoknak a kisebbségi szerződéseknek alapgondolatával, amelyeket 1919ben a szövetséges és társult főhatalmak Csehszlovákiával, Jugoszláviával és Romániával kötöttek, mert hiszen ez az alapgondolat az volt, hogy a kisebbségeknek nyelvük és kulturális fennmaradása biztosíttassák, sőt megadassék részükre a fejlődésnek lehetősége is. Ellentétben van ez a gyakorlat nemcsak ezzel az alapgondolattal, hanem ellentétben van általában az emberi jogokkal, az általános kulturális érdekekkel és homlokegyenest ellentétben van azzal, amit ezeknek az államoknak képviselői a maguk részéről szép kijelentéseikben minduntalan hirdetnek. — A magyar kormány már 1921 óta ismételten tett kísérletet a mostani helyzetnek megváltoztatására, amely immár hosszú évek óta fennáll, konkrét ügyekből kifolyólag gyakrabban interveniált, felhasználta a gazdasági tárgyalásokat arra, hogy ezen a téren bizonyos eredményt érjen el. Néha sikerült is valamelyes enyhítést elérnie, azonban soha sem sikerült számottevően közelebb jutni a kérdés megoldásához. — 1927-ben egyrészt a mi párisi követségünk, másrészt a Magyar Tudományos Akadémia a Szellemi Együttműködés párisi intézetéhez fordult. Ennek a lépésnek eredménye volt az, hogy ott különböző bizottságokban bővebben tárgyalták a kérdést és utóbb, mikor ennek az intézetnek és bizottságainak jelentése a Nemzetek Szövetsége elé került, az idén, szeptember havában a Nemzetek Szövetsége is foglalkozott a kérdéssel. Ott hozták azt a határozatot, amelyet Karafiáth Jenő felszólalásában ismertetett. — Ennek a határozatnak én fokozott jelentőséget tulajdonítok azért, mert annak meghozatalában résztvettek azok az államok, amelyek érdekelve vannak a kérdésben és ők is hozzájárultak ennek a határozatnak meghozatalához. Én tehát nem kívánom annak jelentőségét lekicsinyelni, de természetesen nem tartom ezzel a határozattal a kérdést a legtávolabbról sem elintézettnek, annyival is kevésbbé, mert hiszen a napilapok kérdésével ez a határozat nem is foglalkozik. — A magyar kormány kötelességének fogja tekinteni, hogy ezt a kérdést állandóan figyelemmel kísérje, állandóan napirenden tartsa. Ez most könnyebbé vált azáltal, hogy a kérdés éppen a Népszövetség előtt folyt tárgyalással kapcsolatosan nemzetközi kérdéssé vált. A magunk részéről mindent el fogunk követni, hogy a kérdésnek kielégítő megoldását elérjük.