Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 22. szám - A kifosztott Székelyföld. Az uj magyar-román optánsper

Magyar Külpolitika • 16 • 22. szám Románia kétféle mértékkel mér Az 1769-ben keresztülvitt békekötés alkalmával nemcsak Csikmegye keleti határain, hanem Besztercenaszód, Háromszék, Fogaras és Krassó-Szörény vármegyék határain is hasonló birtokok szereztettek vissza. II. József császár az előbb hivatkozott rendelete folytán nemcsak a csikmegyei székely határőrezred, hanem a többi határőrezredek, nevezetesen a naszódi 11. román határőrezred s a krassó-szörényi román határőrök jelentékenyen nagyobb vagyonokat kaptak. A naszódi románok s a krassó-szörényi románok épenúgy, mint a székelyek, vagyonukat a határőri intézmény megszüntetése után megtartották, szintén autonóm jogkörben a saját maguk által meghatározott célokra, mint tulajdonukat használták a mai napig. A román határőrezredi vagyonok és székely határőrezredi vagyonok között a történelmi tények szempontjából csupán annyi a különbség, hogy a magyarországi románok magatartását a Habsburgok jutalmazni akarván, az általuk addig is birt vagyont mindjárt 1851-ben a határőri intézmény megszüntetésekor, tehát az abszolutizmus alatt adományozták kifejezetten eddigi tulajdonosainak ; a székelyek magatartását pedig büntetni akarván, „a feloszthatatlanul, örökre, teljes tulajdonosi joggal" történt adományozás csak az alkotmány helyreállta után, 1869-ben történt meg. A határőrvidéki vagyon történelmi világításban A magyar királyok sorozatosan szerveztek határőrvidékeket, de nemcsak magyarokból, hanem a szomszédos államokból évszázadok folyamán beszivárgó különböző nemzetiségekből is. így alakultak az erdélyrészi magyarszékely-román-szász és horvát-szerb határőrvidékek. A magyar nemzet államalkotó erejét, királyainak patrimoniális gondolkozását és a nemzetiségek állampolgári jogainak tiszteletbentartását igazolja, hogy a székely magyar határőrvidékeken kívül alapíttattak román, szász, horvát, szerb határőrvidékek s hogy ezeket életképesekké tegyék, királyaink, nagyértékű területekkel és erdőségekkel és nagyjövedelmű földbirtokokkal látták el. Az a körülmény, hogy a magyar királyok kiváltságlevelekkel és törvényekkel nagy értékeket adtak Magyarország területén élő idegen népfajoknak, ez azt is igazolja, hogy azok a népfajok, évszázadokon keresztül teljes szabadságot élveztek és az államalkotó magyarság részéről nemcsak egyenrangú állampolgároknak tekintettek, de a magyar állammal mindig harmóniában is éltek. Az első privilégiumokat és jogokat Mátyás király adományozta. A románoknak adományozott egyik privilégiumról, amely a beszterce—naszódi határőrvidéki vagyont foglalta magába (a másik a karánsebesi vagyonközösség volt), Mátyás király már 1475-ben ajándékozó levelet adott ki. Ez a királyi oklevél ugyancsak Mátyás király által 1488-ban, majd II. Ulászló király részéről 1492-ben és 1498-ban, majd Lajos király által 1520-ban megerősítést nyert. A XVII. és XVIII. században a Habsburgok alatt a románoknak kellemetlenségük volt a besztercei szászokkal, akik Bécsben mindent elkövettek, hogy a román privilégiumok megszüntetését keresztülvigyék, de siker nélkül, mert Mária Terézia kimondja a határőrvidékek felállítását. Történelmi tény, hogy amíg a románok a magyar királyok alatt határőrvidéki vagyonukat háborítatlanul birtokolták, addig II. József, a székely-magyar határőrvidék vagyonát a Bucov-féle mészárlás idején elkobozta. A szászok, a szász egyetem vagyonállományát, mint évszázadokon keresztül meg nem zavart, kultúroélokat szolgáló vagyont birták Nagyszebenben, amely szász vagyonközösségnek mindenkori feje a nagyszebeni szászok grófja, a magyar királyok által kinevezett szász ispán volt. A határőrvidéki vagyont tehát, a székelyek épúgy, mint a román és szász vagyont külön törvények védelmezték s míg a székely vagyont II. József, a bécsi udvar elleni magatartása miatt elkoboztatta és csak I. Ferenc József adta vissza jogos tulajdonosaiknak, addig a románság minden időben háborítatlanul birtokban volt. A trianoni békeszerződés alig adta át a románoknak a hatalmat, első ténykedésük az volt, hogy a több száz millió lei értéket reprezentáló vagyont s az ahhoz fűződő jogosítványokat elkonfiskálták s ezzel közel egy millió székelyt fosztottak meg oly vagyontól, amelyet a törvények védelmeztek s amelyek kultúrális célt szolgáltak. És hogy milyen a jogegyenlőség Romániában, azt mi sem igazolja jobban, mint az a körülmény, hogy míg a székelyektől teljes egészében elvették a több száz milliót érő s a székely magyarság magánjavait képező határőrvidéki vagyont, addig a magyar királyok által alapított s a magyar királyok által a románságnak adományozott határőrvidéki vagyon, a régi tulajdonosok birtokában meghagyatott. Ha a Népszövetség az igazságot keresi s a népek jogainak védelmét tartja szem előtt, lehetetlen, hogy az állampolgárok egyenlő jogainak ilyen arculverése láttára meg ne mozduljon. Európai nemzetközi jogászok, közöttük igen sokan franciák s az angolok egész tisztes tábora megállapították, hogy Romániának a magyar optánsokkal szemben tanúsított eljárása a nemzetközi jog arcul verése. A magyar határőrvidékek vagyonának elkobzása még nem került sem a Népszövetség, sem a világ közvéleménye elé, mert ha a jogtisztelő nemzetek tudomást szereznek arról,