Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1928 / 22. szám - A revizió elkerülhetetlen. Olasz javaslat a határkiigazitásra
1928 November 16 \ A REVÍZIÓ ELKERÜLHETETLEN Olasz javaslat a határkiigazitásra írja FRANCO VETTANI DIONISI, az Augustea október 15-iki számában A Rómában megjelenő Augustea október 15-iki számában Pranco Vettani Dionisi hosszabb cikkben foglalkozik a magyar kérdéssel. A revizióról és a határkiigazításról a következőket írja: J\ legostobább és legrövidlátóbb embernek Jr*- is szemébe kell, hogy tűnjön az a borzasztó igazságtalanság, amit Magyarországnak a szomszédállamok javára történt feldarabolása jelentett és be kell látnia, hogy a revízió elkerülhetetlen. Még Magyarország ellenségeinek is el kell ismerniük a revízió szükségességét, legalább is a szó szűkebb értelmében. Nekünk azonban szélesebb értelemben kell vele foglalkoznunk, már csak Magyarország missziója érdekében is, ami miatt ez az ország nemcsak a kizárólag magyarok által lakott területeket kell, hogy visszakapja, hanem azon tartományokat is, amelyek évszázadokon keresztül hozzátartoztak, az ő civilizációjában nevelkedtek, s amelyeknek újból hozzá való tartozása feltétlenül szükséges ahhoz, hogy Magyarország teljesíthesse a világtörténelem által ráhárított védőbástyái és villámhárítói feladatát a dunai államok között. A cseh és jugoszláv határok kiigazítása úgy nép-, mint földrajzi szempontból igen világos és könnyű. Sokkal nehezebb és kényesebb a román rész kérdése etnikai szempontból, mivel a románoknak egy hatalmas tömege választja el a magyar határmenti magyar tömböt a székelyek földjétől. Azonban egy dolog itt is világos és tiszta: az erdélyi magyar szigetek mind magukban foglalják a jelentékenyebb városokat és a legfontosabb zónákat. A tisztán román lakosságúnak feltüntetett területek terméketlen és legnagyobbrészt lakatlan hegyvidékekből állanak. Vannak, akik megoldhatatlannak tartják ezt a problémát, mivel ha a székelyeket a magyarokkal egyesíteni akarnák, egy lehetetlen korridort kellene létrehozni. Ezzel szemben azt mondhatjuk, hogyha Erdély románlakta déli részét meghagynánk Romániának, úgy Magyarország egy széles sávon keresztül csatlakozást találhatna a székely területekhez (ez a sáv hasonlatos lenne Csehszlovákia keleti részéhez). Ilyen módon az az 1,705.000 magyar, amely jelenleg román uralom alatt él. felszabadulna s ezzel szemben mindössze néhány tízezer román kerülne magyar fennhatóság alá. Ezen terv mellett még azt is felhozhatjuk, hogy ezek az erdélyi magyarok alkotják az erdélyi városok legnagyobb részét, külön magyar történelmük, civilizációjuk és kultúrájuk van és mindenkor magyarok voltak, míg a fenti románok műveletlen parasztok, akik úgy numeraliter, mint moraliter jelentéktelen kisebbséget alkotnak s akiket évszázadokon keresztül úgyis magyaroknak tekintettek. Ezenkívül, ha Románia megtartaná Erdély déli részét, egy bizonyos számú magyar is maradna román fennhatóság alatt, így tehát paritás állana fenn a két új helyzet között s különben is tudjuk, hogy az ilyen kis etnikai kivételek és koncessziók elkerülhetetlenek. Azok, akik ma tisztán az etnográfiai térkép alapján akarják megítélni a helyzetet, tévedésben vannak, mivel nem veszik figyelembe, hogy ebben a hatalmas zónában úgy a kultúra, mint a történelem tisztán magyar s a románságot mindössze az írni, olvasni nem tudó hegylakó pásztorok és parasztoknak egy szétszórt, nem kompakt tömege képviseli, amelynek sem városai, sem valamire való jelentékenyebb falvai, sem kultúrája, sem semmiféle történelmi tradíciója nincsen. Azonban a fent jelzett megoldás mellett még ezen analfabéta tömegek jogait sem sértenék meg. Mindazonáltal, ha el is ismerjük, hogy az erdélyi helyzet egy kissé kényes, az azonban kétségen felül áll, hogy Erdélynek a jelenlegi magyar határhoz kapcsolódó nyugati részéről ugyanezt nem mondhatjuk el, mivel ennek lakossága városokban és falvakban egyaránt kompakt tömegekben élő magyarokból áll. m%wM= , rekeszenként minden irányban nagyobbíthatok és pótolhatók. Praktikus, olcsó és jó! Kapható: IINftll K/UtOUtf Il/tl ELSŐ MAGYAR FA ÁRÚ- ÉS BÚTORGYÁR 120 MIN'TASZOBÁBÓL ÁLLÓ IPARMŰVÉSZETI LA KBERENDÉZÉSUNKET SZÍVESKED,IÉK MEGTEKINTENI 200!)