Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 21. szám - Idegenforgalom és külpolitika. Előadta Lipovnitzky Pál, a Külügyi Társaság idegenforgalmi szakosztályának, Tasnády Szűs András ny. államtitkár elnöklésével f. évi október 23-án tartott ülésén

21 mértékben fontos, hogy az idegent Magyar­ország felé vonzzuk. Ne gondoljuk, hogy az idegen, csakúgy mint magunk is, saját elha­tározásunkból választjuk meg nyári kőrútun­kat, öntudat alatt ott van bennünk az a szám­talan plakát, újsághír, prospektus, sportkép, fürdőhelyleírás, zene, baráti beszélgetés, út­leírás és magazineillustráció, amely az évek folyamán lelkünkbe szivárgott. Mindannyian tudjuk, hogy időnkint, mintegy érthetetlen módon divattá válik egy-egy országot meg­látogatni. Érdekes példa erre Dalmácia, ahová az utóbbi években csoportosan özönle­nek az idegenek. Ez nem véletlen, hanem sze­rencsés és ügyes propaganda műve. Minden eszköz jó az idegenek figyelmének felkelté­sére. A bor, a magyar zene, a magyar tán­cosnő, a magyar népviselet, egyes ügyesen elhelyezett újsághírek, illusztrációk, árúcik­kek, sportrekordok, versenyek és versenyzők, de főleg a jó és egyszerű plakát, a minél rövi­debb könyv vagy prospektus és a vetített és mozgófényképekkel kísért előadások. Mind­. ebben a leglényegesebb az, hogy azt, amit adunk, amit hirdetünk, igaz legyen a leg­utolsó szóig. Nincs szükség semmiféle túl­zásra, sőt az káros. Minden pontatlanság, ami kiderül — és előbb-utóbb minden kiderül, több ellenséget szerez, mint barátot és meg­ingatja a belénk vetett bizalmat. Megenge­dem, hogy más országok is túloznak és sok­szor olyat hirdetnek, aminek csak a fele igaz. Nagy visszaélés mutatkozik ily irányban, kü­lönösen a szállodai szobaárak, az élelem és a fuvardíjak hirdetésében. Nekünk, magyarok­nak azonban fokozottabb mértékben kell ügyelnünk magunkra, mert bennünket is szi­gorúbban figyelnek és szigorúbban is ítélnek meg. A legjobb propagandista az az idegen, aki barátunkként távozik tőlünk. De a leg­ádázabb ellenségünk az, aki valamiben csaló­dott vagy nálunk valamilyen kellemetlenség érte. Ebben az irányban a nyugati nemzetek sokkal érzékenyebbek, mint mi. Erre külön­ben előadásom folyamán még visszatérek. Idegennyelvű kiadványainkról Néhány szavam volna még idegennyelvű kiadványainkról és propagandaanyagunkról általában. Hihetetlenül rossz és pongyola for­dításban kerültek ki ezek a kiadványok még nem is olyan régen Magyarországról a kül­földre. Ma már örvendetes javulás észlelhető ezen a téren, de azért még mindig távol ál­lunk a kívánatos tökélytől. Alig van 5 ember Magyarországon, aki valóban úgy birná egyik vagy másik idegen nyelvet, mint pél­dául Apponyi Albert gróf, akinek kéziratai minden további nyelvészeti korrektura nélkül mehetnek a nyomdába. És még ez az 5 ember is szerényen elhárítja magától azt, mintha tökéletesen tudna valamely idegen nyelven. És éppen ennél a szerénységnél kezdődik a tudás. A föld alá szerettem volna sülyedni, amint egy amerikai barátunk kacagva kér­dezte tőlem, vájjon igazán vannak-e Buda­pesten oly fürdők, ahol az emberek meztele­nül bámulják egymást. Mutatta nekem, hogy a Budapesten nyomott kalauzban az áll, hogy itt fényesen berendezett „gaze-bathok" van­nak. A gőzfürdőnek angol neve tudvalevőleg turkish bath vagy hammam. To gazé azon­ban tényleg merev nézést jelent. Ez persze csak egyike a legdurvább hibáknak. Ilyen is van bőven, de ennél még sokkal több a hely­telen mondatfűzés és a franciátlan vagy an­goltalan vagy elavult szerkezet, amit az ide­gen műveletlenségnek és udvariatlanságnak számít, mert feltételezi és ehez teljes joga is van, hogy azt a propagandaművet, amit elébe tesznek, oly gondosan és tökéletesen nyújtsák át neki, hogy abban semmi hiba ne legyen. Ez is egyike azoknak az okoknak, amelyek engem arra késztetnek, hogy nagy örömmel üdvözöljem az Idegenforgalmi Tanácsot, mert remélem, hogy lesz arra módja, hogy min­den, de kivétel nélkül minden, a külföldre szánt müvet előzetesen megcenzurázzon nyel­vészeti szempontból. Él itt Pesten számos oly született idegennyelvű barátunk, aki szívesen és olcsón vállalkozik arra, hogy a magyarul megírt és angolra vagy franciára stb. lefor­dított művet újra lefordítsa angolból angolra, franciából franciára vagy olaszból olaszra. Követségeinken és konzulátusainkon halom­számra láttam oly nyomtatványokat, amelye­ket egyszerűen nem mernek kiosztani, mert nem akarják magukat és Magyarországot ki­tenni a nevetségnek. És mindezért egyszer sú­lyos összegeket adtunk ki. Még sokkal foko­zottabb mértékben áll ez az elv azokra, akik — nagyon sokszor egyéni ambícióból — elő­adásokat akarnak tartani a külföldön. Ezek­nek megválogatása nagyobb művészet, mint a diplomaták kiküldése. Mert a diplomata többnyire nem dolgozik a nyilvánosság előtt és soha sincs kitéve annak, hogy pillanatnyi támadásra nyomban riposztoznia kellessen. Az előadó azonban a nyilvánoság előtt dolgo­zik és — saját tapasztalatomból mondhatom — másodpercek alatt a legkínosabb kereszt­kérdések hínárából kell magát a legnagyobb lélekjelenléttel kivágnia. Éppen Amerikában és Angliában volt alkalmam meggyőződni ar­ról, hogy ezen a téren az egyéni akciók és nem odavaló egyének mily mérhetetlen kárt okozhatnak. A propaganda tehát, amint látjuk, kétélű fegyver. Amennyi hasznot jelent akkor, ha szigorú előzetes megfontolással és tökéllyel csináljuk, annyi, sőt még több kárt okozhat, ha rosszul vagy alkalmatlan emberekkel és .eszközökkel végezzük. Már gyakran tapasz­taltam, hogy azok, akik sohasem voltak vala­mely idegen országban, innen Pestről sok­szor sokkal jobban ismerik azt az országot, mint olyanok, akik azt bejárták és céltuda­tosan tanulmányozták. Már pedig szerintem

Next

/
Thumbnails
Contents