Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 18. szám - Politika és igazság. A magyar - román optánspör

Magyar Külpolitika . 4 . 18. szám tartják a nemzetközi jogászok, — éppen, mert a jogi alapok sérelme nélkül oldja meg' a kiélezett ügy politikumát. Mindez tehát ezt jelenti, hogy a nemzetközi perben hozott ítéletben az igazságot minden politikai elfogultságtól mentes tiszta jogi alapra kell felépíteni. Egy további jellegzetes vonása a nemzetközi igazságnak az, hogy végrehajtó szerv híjján, saját belső erejéből kell érvényesülnie. Az államok egymásiránti tisztelete nem biztos erőforrás a nemzetközi bírói ítélet végrehajtása számára; ezt feltételezni utópia volna. A bíróság iránti tisztelet is kétséges lehet adott esetben, bármily tekintélye van általánosságban, pl. a Cour-nak. Az pedig ritka eset, hogy a választott bíróság elnöke egy XIII. Leó pápa legyen, mint az az Egyesült-Államoknak és Spanyolországnak a Karolina-szigetekre vonatkozó 1898-iki vitájában történt, ahol valóban a bíróság tekintélye is elég lett volna ahhoz, hogy ítéletének érvényt szerezzen. Az elfogulatlan és alapos ítéletben kifejezésre jutó nemzetközi igazságnak kell tehát oly hegyeket mozgató hatalmának lennie, hogy előtte a peres felekként álló ellenséges államok minden végrehajtó hatalmi kényszer nélkül meghajoljanak. A nemzetközi jogszolgáltatás ily emelkedett szempontjainak kell érvényesülniük az optánsperben is, ahol a letiport igazság a feltámadás jogos igényének palástjában küzd az etikai mozzanatok valóságos sorfala közt. Egyik oldalon pár száz hajótörött áll, a másikon egy „győzedelmes" állam. A győző jogait egy törvénybe iktatott nagy békeszerződés biztosítja, amelyet a hajótöröttek is kénytelenek voltak aláírni és éppen azért bármily kegyetlen is, állják minden sorát. A hajótöröttek jogait ebben a szerződésben úgyszólván csak három paragrafus védi — 61., 239., 250. §. — és ők igazságuk érzetében, perrel lépnek fel a hatalmas állam ellen és csak annyit kérnek a bíróságtól, amennyit számukra ez a három paragrafus biztosítani kívánt. A hatalmas agyag-állam a tárgyalóteremben meginog, mert érzi, hogy nincs oldalán a nagyhatalmaknál is nagyobb szövetséges: az igazság. Politikai aknamunkát kezd, hogy jogbitorlását bíróilag szentesítse. Az egész világ felfigyel, a világsajtó is megfújja a kürtöt és mindenki érzi, hogy a letiport igazság megindult. Megindult azzal az elszántsággal, ahogy annak idején a Kálváriát járta. Fel is feszíthetik; de a nemzet mindig zakatolóbb szívveréssel érzi és ma már velünk úgyszólván az egész elfogulatlan világ közvéleménye is, hogy az igazságnak fel kell támadnia. Az igazság ezen útjának első állomását a magyar-román Vegyes Döntőbíróság 1927 januári ítélete jelöli meg, amellyel a bíróság megállapította a maga illetékességét a román u. n. földreform azon állami kényszerintézkedéseinek elbírálására nézve, amelyek a magyar optánsok ingatlanaival szemben alkalmaztattak. Második állomás a Népszövetségi Tanács 1927 szeptemberi ülésszaka, amikor politikai formulákkal előre meg akarták kötni a döntőbíróság kezét. Harmadik az 1928 márciusi ülésszak, amikor gróf Apponyi korszakos szereplése visszaterelte az ügyet a bírói útra. A negyedik állomás az 1928 júniusi ülésszak, ismét nagy visszaesést mutat, az arbitrage eszméje sürü ködbe borult: a Népszövetségi Tanács a két előző ülésszak ajánló határozatát összekapcsolta, bíróküldési kötelezettségének pedig nem tett eleget. Befejezettnek jelentették ki az ügyet, anélkül, hogy a Tanács elintézte volna. Itt, ennél a negyedik stációnál, az igazság látszólag egészen a földre van teperve. De mi nem félünk. Hiszen természetes, hogy egy állam, amelynek területét a hadiszerencse máról-holnapra oly hatalmasan megnövelte, még a telepesek két holdjai felé is kinyújtja mohó kezét és természetes, hogy az utódállamok diplomáciája túlfiatal ahhoz, hogy elegendő nemzetközi etikai érzéke legyen. Mi nem félünk, mert mindent megtehetnek Titulescu-ék, de az mégse lehet, hogy a Tanács az optánsperben a békeszerződés 239. §-át egyszerűen megváltoztassa. És nem lehet, hogy a „győző államok" a békeszerződés alapján, amely bevezetésében az igazság uralmát proklamálja, Európa szívében egy nagy történelmi múltú államot nemzetközi bírói asszisztencia mellett egyszerűen kifoszszanak; mert ha ez megtörténhetik, akkor az Egyezségokmány elején emlegetett „szervezett népek" mire szervezkedtek? Az ötödik stációba most érkezett az ügy, amikor a szeptemberi ülésszakra ismét kitűzték. Nem kételkedünk ügyünk győzelmében, mert csodálatos ereje van az igazságnak. A békeszerződés javunkra szóló, említett három paragrafusa körül egész világirodalom fejlődött; a többi 364-ről senki sem beszél. Csak azért történhetik ez, mert ezekben a paragrafusokban van az igazság csírája. Egy nemzet eltiport igazsága megvetette lábát e törvényszakaszok archimedesi pontján és kétségkívül ki fogja forgatni sarkaiból azt a történethamisító politikai koncepciót, amelylyel a per kristálytiszta jogi lényegét el akarják homályosítani. A magyar-román optánsper ma a nemzetközi jogász világ érdeklődésének központjában áll. És méltán, mert olyan elemi lendülettel lép fel benne az igazság ereje, szilárd jogi konstrukciója oldalunkon oly hatalmas arányokban termeli ki önmagából a védelmére szolgáló fegyvereket, olyan tárháza az etikai mozzanatoknak, hogy bízvást mondható az új idők klasszikusan nagy perének.