Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 16-17. szám - ROMÁNIA KÜLFÖLDI KÖLCSÖNE

6 cius 8. és 9-én, Apponyi gróf megtalálja beszédére a feleletet. Sir Austen Chamberlain: (Apponyi gróf felé) Kegyelmes Uram, biztos lehet afelől,' hogy ha beszédével nem foglalkozom behatóbban, az nem tisztelet hiánya (manque de respect) Excellenciád személye iránt, vagy azon ország iránt, melyet képvisel. Ez csak azért van, mert nem vélem alkalmasnak, hogy egy hosszas vitába kezdjünk, mint amilyennek már a Tanács hosszú órákon, sőt napokon keresztül tanuja volt. Nem hiszem, hogy ez hasznos volna, mert a Tanács más tagjai, mint magam is, behatóan foglalkoztam a kérdéssel, régebbi ülések alkalmával. Most csak egy megjegyzésem volna és ez a döntőbíráskodásra vonatkozóan. A Tanácsnak minden egyes tagja, de különösen azok, akik a Tanács által megbízattunk ezt a kérdést tanulmányozni, a legelső pillanattól kezdve átéreztük ennek a kérdésnek nagy fontosságát és azt, hogy a döntőbíráskodás szentsége megőrzendő, a nemzetek közt felmerülő ellentétek jövőbeli békés elintézése érdekében. Azt a megjegyzést bátorkodom tenni Apponyi grófnak, hogy ő az eszközt néha úgy említi, mintha az a cél lenne. A döntőbíráskodás célja nemcsak maga a döntőbíráskodás, hanem valamely ellentét kiegyenlítése. Igen gyakran előfordul, hogy egy közvetlen kiegyezés az érdekelt felek közt többet ér, mint egy döntőbírói Ítélet; vannak esetek, amikor az igazi béke nem köthető meg másképen, érdek vagy érzelmi ellentétek esetében, mint szabadon elfogadott, nem pedig külső hatalom által ráerőszakolt, közös engedmények alapján. Én a Tanács elé egy ajánlattal léptem. Az én határozati javaslatot magába foglaló tervezetem nem tartalmazza azokat a jelentéseket, amelyek már a Tanács elé terjesztettek; megismétli a határozatokat, vagy határozati javaslatokat, melyek a Tanács által el lettek fogadva. Lehetetlen azt követelni, hogy többet tartalmazzon, mint amit világos kifejezéssel mond. Ajánlja a Tanácsnak, hogy tartsa fenn azokat a határozati javaslatait, amelyeket már elfogadott. Mi a feleknek két megoldást ajánlottunk. A megegyezés egyiknek alapján sem jött létre, mi mégis megmaradunk azon hiedelmünk mellett, hogy az általunk ajánlott megoldások és közös engedmények alapján, a két fél mégis egyezségre fog jutni. Ugy látom, hogy Magyarország nem változtatta meg felfogását; de látom, hogy Romária szintén nem változtatta meg azt. Miért kellene a Tanácsnak állásfoglalását és véleményét megváltoztatni? Sőt tovább megyek egy lépéssel és azt mondom, az most már a felek kötelessége, hogy súlyt helyezzenek a Tanács ajánlásaira, melyet az a felek hosszas, türelmes és figyelmes meghallgatása után szövegezett meg; kijelenthetem azonkívül, hogy nem vagyok olyan pesszimista, mint amilyen Apponyi gróf. Próbáljuk meg mégegyszer. Lehetséges lenne-e, hogy nincsen elég államférfiúi felelősségérzet, hogy nincsen elég jóérzés és jóakarat a két kormányban, hogy ennek a kérdésnek kompromisszumos alapon való barátságos befejezését szorgalmazzák? Nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne és éppen ezért kérem a Tanácsot, hogy határozati javaslatom tervét elfogadja. Paul Boncour: Mindenben alátámasztom Sir Austen Chamberlainnek imént elhangzott kijelentéseit, valamint csatlakozom jelentéséhez és határozati javaslatának tervezetéhez. Chamberlain határozati javaslatának tervezetét a Tanács egyhangúlag elfogadta. Apponyi gróf tarózkodott a szavazástól. Titulescu: Ama határozati javaslat értelmében, melyet a Tanács éppen most fogadott el, átengedte ezt az ügyet a felek jóakaratának, akiknek minden lehetőt el kell követnie, hogy egyezségre jussanak és végleg befejezzék ezt a kérdést. Hogy azonban egyezségre juthassunk, ahhoz szükséges, hogy közösen egymás tudomására hozzuk, miként vélekedünk a kérdés felett. A Tanács nem foglalkozik többet vele. Mindazonáltal azt hiszem, hogy az én kötelességem, mivel az előadó a kölcsönös engedmények jegyében való tárgyalásra célzott, már most bejelenteni a Tanács előtt, hogy mit fogok hivatalosan a magyar kormány elé terjeszteni. Hogy azonban mérlegelni tudják Románia gesztusát (geste), melyet annak érdekében hajlandó tenni, hogy a normális és a barátságos viszony Magyarországgal helyreálljon, közös megértés alapján, talán nem lesz szükségtelen röviden összefoglalni néhány pontját ennek a kérdésnek. A békeszerződés nemcsak a 250. -szakaszt tartalmazza, amelyben a magyar követelés kapaszkodik és amely megakadályozza a 232. szakaszban előrelátott likvidációt. A békeszerződés nemcsak ezt a két szöveget tartalmazza, melyek kizárják egymást, olyan formában, hogy a jogi helyzet Magyarország és Románia közt ugyanaz lenne, mintha ez a két szöveg nem létezne. A békeszerződés még két szakaszt tartalmaz, melyek kiegészítik egymást: ezek a 161. és 162. szakaszok. A 161. szakasz értelmében Magyarország elismeri felelősségét azon károkért, melyet Románia és a nemzetiségek a háború alatt szenvedtek; a 162. szakasz értelmében forrásaink korlátozottságára való tekintettel, kötelezi magát a kár egy részét jóvátenni, nevezetesen azokat, melyeket a polgári lakosság szenvedett. Valóságban az nem két állam, amely szemben áll egymással, hanem csak személyek; egyik oldalon románok, másik oldalon magyarok: A háború román áldozatai és a kisajátított magyar birtokosok. Magyarországnak segíteni akarván, 1924-ben elfogadtunk egy halasztást, azaz elfogadtuk a román személyek jogainak a fel-